Lázár Ervin hagyatékából évek óta kerülnek elő kincsek. Miközben Ács Zsuzsa gondozásában megjelent a Napló, Komáromi Gabriella pedig megírta az első Lázár-monográfiát, a Móra szerkesztője, Dávid Ádám szabad bejárást kapott az író egykori dolgozószobájába, ahol négy éven át kutathatott. „Elsősorban a szerző műveinek új kiadásaihoz és adaptációihoz kapcsolódó dokumentációt igyekeztem áttekinteni és rendszerezni” – meséli Dávid Ádám, aki nemcsak a Lónyay utcai lakásban nézett át minden polcot, szekrényt, hanem a család kisszékelyi nyaralójában található régi flopilemezekről is átmentett adatokat.
Így került elő két új vers: igaz, teljesen értelmezhetetlen, krikszkrakszokból álló szövegként, de az író özvegyével, Vathy Zsuzsával közösen végül sikerült megfejteni mindkettőt. A két mű a Százpettyes katica című kötet elejére került, a meséket és mesenovellákat tartalmazó gyűjtemény mottójaként. A könyvben nyolc kortárs grafikus munkái kaptak helyet, és éppen az ehhez a két vershez tartozó Schall Eszter-illusztrációk a legsikerültebbek. A Mikkamakka versében a lírai macskaén a „mindennek rend a lelke” (egyébként nagyon mikkamakkás) tételmondat szavaival játszik, és ahogy fontoskodva cserélgeti, tekergeti azokat, mintegy véletlenül olyan abszurd költői igazságot fogalmaz meg, amitől megáll a levegő a gyerekszobában. Innen pedig már nincs visszaút: a Vacskamati verse egyszerre idézi Babits borús gondolati líráját, Szabó Lőrinc kegyetlen szerelemfilozófiai hevét és Pilinszky kozmikus szorongását. Vacskamati (Vathy Zsuzsát hívta így az író) valóságos horribile dictuval indít („Hiába néztél, sohase láttál”), ami nemcsak Lázártól meglepő, de gyereklírában is ritka hang. „Forgathatsz jobbra, forgathatsz balra, élek, és mégis meg vagyok halva”, mondja később. Brutális egzisztencialista marcangolás ez a vers, azt a feloldhatatlan távolságot jeleníti meg, ami két, egymást szerető ember közt tátong. A népdalokat idéző, kellemes ütemhangsúlyból metsző szavak állnak ki („ez is csak látszat”, „késem az ágyad”, „égben törsz össze”). Sajátos, Lázár Ervin-i zárást kapunk hozzá – mérge ettől mar másképp, mint, mondjuk, A lírikus epilógja, a Semmiért egészen vagy a Trapéz és korlát. És hogy ez a ringató dallamú, megrázó szöveg mennyire gyerekvers? Maga Lázár Ervin mondta, hogy ő nem „hány éveseknek” ír. „Abból fogalmazok meg valamit, ami megmaradt az emberben a gyerekségből.”
Szintén új a szentimentális, eredetmesei köntösbe bújtatott országimázs-novella, az Országmese, amely Dávid Ádám szerint felkérésre születhetett. Az asztal alatti szekrény tetején hagyta, gyaníthatóan nem volt vele elégedett – és valóban nem olyan jó, mint a Százpettyes katicában egymás után átgondoltan sorakozó, gyerekkori emlékeket dokumentáló rácpácegresi történetek, sűrű szövésű létértelmező novellák és a sajátos, kétszereplős dialógusok, amelyeknek társszerzői az író gyerekei voltak. (Szerkesztette Dávid Ádám. Móra, 2019, 96 oldal, 2999 Ft)
*
A Kósza varjak című Nemes Nagy Ágnes-kötet szintén izgalmas kutatómunka eredménye: a Jelenkornál megjelent Összegyűjtött versek azon művei közül válogatott Szlukovényi Katalin szerkesztő, amelyek könyvformában korábban nem jelentek meg, csak folyóiratokban rejtőztek, vagy kéziratban kallódtak. Mint azt Nemes Nagy Ágnes sokszor elmondta, objektív hajlamú költőként nem szeretett közvetlenül megnyilvánulni, érzelmeit jobb szerette „hosszú huzalrendszerekbe” (tárgyakba, természetbe, képekbe) vezetni, és úgy transzformálni, erősíteni, mint az áramot: akár felnőtt-, akár gyerekverset írt, úgy látta a tárgyakat, mint az animista világszemléletű gyerek, aki mindent átlelkesít maga körül. A Kósza varjak első ciklusában a leghétköznapibb dolgok (a tiszta kék ég, a gyöngyszínű fellegek, egy tál sárga alma) lépnek be az irodalom terébe. Mértani pontossággal helyükre kerülnek, szigorúan kimért ritmusba olvadnak, és kész is a csoda, a szimpla földi dolgok elemelkednek, átlépnek a szakralitás dimenziójába. Szegedi Katalin napsárga, tündérzöld és aranyló narancsszínekkel illusztrálja a verseket, képei játékosak és komolyak, érzékiek és kozmikusak.
Kár, hogy a Csillagszóró című hosszúversből úgy kerültek be részletek, hogy egy, az értelmezés szempontjából fontos szakasz is kimaradt, így nem tudjuk meg, mi köti össze a különböző emlékeket. A szerkesztő azzal magyarázza az Utószóban a kurtítást, hogy csak azokat a részeket kívánta meghagyni, „amelyek felkelthetik a gyerek olvasó érdeklődését”. Kifejezetten jó szerkesztői döntés volt azonban, ahol egy versnek nem a gyerek-, hanem a felnőttverziója került be (a Keringélő helyett a jóval szuggesztívebb Itt minden pontos és kerek), és az is, ahol egy versnek mindkét verziója szerepel, így megfigyelhetők a lényegbeli egyezések és árnyalatnyi különbségek (Szódáskocsi). Pedagógiai megfontolásból néhol a helyesírást is javította a szerkesztő, a jelenleg érvényes szabályzathoz igazítva, pedig, mint Örkény is mondta, „a nyelvhelyesség a prózaírók ügye, a költők »glóriával átlépik« azt”. Míg az első ciklus az egy helyben szemlélődés, a rácsodálkozás verseit mutatja be, a második a mozgást, a világ aktív felfedezését. A hajó című verset nem biztos, hogy a költő a gyerekversei közé sorolta volna, de találó, hogy ez került a gyűjtemény végére. A világ kerek és végtelen, hajó itt meg nem állhat, hangzik a végső tanulság – esszéiből pedig tudható, hogy a hajózás Nemes Nagy Ágnes számára az írás metaforája volt. (Szerkesztette Szlukovényi Katalin. Móra, 2019, 40 oldal, 2499 Ft)
