HÍREK

  • 2003. december 18.

Könyv

nJegyeket, bérleteketÉ Kétezer tanuló önhibáján kívül, további nyolcezer pedig kisebb-nagyobb hiányosságok miatt még mindig nem jutott diákigazolványhoz. Az oktatási tárca diákigazolvány-referense elmondta, gyakran valóban a bonyolult rendszer a hibás azért, hogy nem tudták időben kiosztani az igazolványokat. A megoldás még várat magára: a kárvallottak egyelőre csak reménykedhetnek az ellenőrök empatikus képességeiben. A szakemberek szerint egy budapesti diák évente körülbelül 50 ezer forintot takarít meg igazolványa révén, ebből 36 ezret a BKV-tanulóbérlettel. A feketepiaci ár 4 és 9 ezer forint között mozog. A plasztiklapot ugyan nem hamisítják, de az álelvesztésekkel előfordulhat, hogy egy tanulónak egyszerre két igazolványa lesz. Az Oktatási Minisztérium 4-5 ezerre becsüli a visszaélések számát.
Villanynarancs

hírek

nJegyeket, bérleteketÉ Kétezer tanuló önhibáján kívül, további nyolcezer pedig kisebb-nagyobb hiányosságok miatt még mindig nem jutott diákigazolványhoz. Az oktatási tárca diákigazolvány-referense elmondta, gyakran valóban a bonyolult rendszer a hibás azért, hogy nem tudták időben kiosztani az igazolványokat. A megoldás még várat magára: a kárvallottak egyelőre csak reménykedhetnek az ellenőrök empatikus képességeiben. A szakemberek szerint egy budapesti diák évente körülbelül 50 ezer forintot takarít meg igazolványa révén, ebből 36 ezret a BKV-tanulóbérlettel. A feketepiaci ár 4 és 9 ezer forint között mozog. A plasztiklapot ugyan nem hamisítják, de az álelvesztésekkel előfordulhat, hogy egy tanulónak egyszerre két igazolványa lesz. Az Oktatási Minisztérium 4-5 ezerre becsüli a visszaélések számát.

n"vszerrendelet Az érvényben levő kormányrendelet ellenére nem állítanak fel óvszerautomatákat a thaiföldi egyetemeken. A jogszabályt ellenző tanárok és a diákönkormányzatok vezetői úgy vélik: az AIDS ellen nem úgy kell küzdeni, hogy alkalmi szexre buzdítják hallgatókat. A kormány azonban azért hozta az említett intézkedést, mert a fiatalok között aggasztóan terjed az AIDS, leginkább a nem biztonságos szex következményeként. Az egyik thai egyetem hallgatói önkormányzatának vezetője a következőképpen foglalta össze a tiltakozók érveit: "Az alkalmi szex jelenleg még csak a diákok kis részét érinti, az óvszerhez való egyszerű hozzáférés azonban radikálisan megnövelné az ilyen viszonyok elterjedését."

nSecret Service Várhatóan januárban nyújtja be az oktatási tárca az Országgyűlésnek a tanári titoktartási törvény módosító javaslatát. A lényege az, hogy ha a pedagógus szerint a birtokába jutott információ kiadása nem veszélyezteti a tanulót, akkor azt a diák írásos engedélye nélkül is elmondhatja másnak, így például a szülőnek. Sipos János, az Oktatási Minisztérium helyettes államtitkára elmondta, hogy a kötelezettséget "továbbra is a gyermekek jogainak védelme miatt" tartják fontosnak. Az OM kiadványa szerint nem számít bizalmas információnak, ha a tanulót dohányzáson, alkoholizáláson vagy füvezésen érik az iskolában, ez ugyanis tilos, és fegyelmi eljárást vonhat maga után. Bizalmas információ viszont az, ha a diák saját maga kér tanácsot vagy segítséget tanárától, mert szeretne leszokni káros szenvedélyéről.

nÉegyre fokozódik Tüntetnek a berlini diákok a szenátus megszorító intézkedései ellen. A tervek szerint a hallgatóknak a jövőben szemeszterenként 500 eurós tandíjat kellene fizetniük, továbbá egyetemi, főiskolai és könyvtári munkahelyek ezrei szűnnének meg. A megmozdulások során az oktatók a járműveken és az utcán tartják a szemináriumokat. December 2-án mintegy két tucat egyetemista foglalta el a város vezetésének székhelyét. Két nappal később tojást és paradicsomot dobáltak a német munkaadók összejövetelét megrendező szálloda előtt. Darmstadtban harminc diák húsz percig tartotta megszállva a hesseni rádió körzeti stúdióját, a berlini, Vilmos császárról elnevezett templom előtt pedig néhány diák meztelenül ugrándozott, illusztrálva, hogy ingük-gatyájuk rámegy az oktatásra.

n"Kiművelt emberfő, pallérozott elmeÉ" A Felvételi Információs Szolgálat idén másodjára készített felmérést a biztosan felvételiző 10-12. osztályos középiskolás diákok körében. Ez évben 414 középiskolából összesen 26 678 kitöltött kérdőív érkezett vissza. A tanulóknak többek közt fel kellett írniuk három kedvenc költőjük, írójuk nevét. A legtöbben a magyar irodalomból választottak, a külföldiek közül Shakespeare (7 százalék), Tolkien (3 százalék), Poe (3 százalék) és Stephen King (2 százalék) szerepelt viszonylag sűrűn. A három kedvenc szépirodalmi művet firtató kérdésre is a tananyag alapján válaszoltak: az 1 százaléknál gyakoribb említések listáján egyedül A Gyűrűk Ura nem kötelező olvasmány. A felvételiző középiskolások 39 százaléka egyetlen szépirodalmi alkotást sem említett.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.