Gyöngyösi István: Márssal társalkodó murányi Vénus
(részlet)
Volt Illyésházinak Nagy Ferenc hadnagya,
Kire régen gerjedt Wesselén haragja,
Az több tisztek között híják ezt is, hagyja,
Kardot fog s ezeket haragosan mondja:
„Vagy halálnak fia, tedd le életedet,
Nem szenvedem tovább rossz emberségedet,
Ezentül elejtem nyakadtúl fejedet,
S Plutóhoz bocsátom ebédre lelkedet.”
Ilyen gőzös szaván feje szédeledék,
S szokatlan voltátúl gyomra ímeledék,
Purgatio sem kell, hasa folyamodék,
Hozzonak füstölőt, rút bűz ereszkedék.
Nehéz dolog az félsz, sokat cselekedtet,
Nyalkaságot, cifrát gyakran elfelejtet,
Tollas bokrétákot s forgókat lefejtet,
Mint hadnagy urammal, rossz rezet is ejtet.
Gyöngyösi István, Gömör vármegye egykori helyettes kormánymegbízottja – a maga idejében és legújabban talán megint: alispánja – a maga korában és azután még több mint száz évig rendkívül népszerű költő volt. A műveit modern tudományos kiadásban először megjelentető Badics Ferenc szerint „másfél századon át szinte egyedül uralkodott a magyar Parnasszuson”. Legolvasottabb műve, a Márssal társalkodó murányi Vénus egy olyan eseményről, Murány várának bevételéről szól, amely Berzsenyit, Aranyt és Petőfit is megihlette.
Pedig hiba volna valami nagyszabású, „egri csillagok”-szerű ostromra gondolni, már csak azért is, mert a jelenleg Szlovákia közepén elhelyezkedő Muránynak már a 17. század közepén sem volt az égvilágon semmi hadászati jelentősége. 1644 nevezetes augusztusában voltaképpen csak Wesselényi Ferenc, a későbbi nádor szerencsétlenkedett néhány emberével a vár tövében, miközben későbbi felesége, az amazontermészetű Széchy Mária odabent lefegyverezte az őrséget.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
