Hogyan ír egy alispán

Gyöngyösi István: Márssal társalkodó murányi Vénus

(részlet)

 

Volt Illyésházinak Nagy Ferenc hadnagya,

Kire régen gerjedt Wesselén haragja,

Az több tisztek között híják ezt is, hagyja,

Kardot fog s ezeket haragosan mondja:

 

„Vagy halálnak fia, tedd le életedet,

Nem szenvedem tovább rossz emberségedet,

Ezentül elejtem nyakadtúl fejedet,

S Plutóhoz bocsátom ebédre lelkedet.”

 

Ilyen gőzös szaván feje szédeledék,

S szokatlan voltátúl gyomra ímeledék,

Purgatio sem kell, hasa folyamodék,

Hozzonak füstölőt, rút bűz ereszkedék.

 

Nehéz dolog az félsz, sokat cselekedtet,

Nyalkaságot, cifrát gyakran elfelejtet,

Tollas bokrétákot s forgókat lefejtet,

Mint hadnagy urammal, rossz rezet is ejtet.

Gyöngyösi István, Gömör vármegye egykori helyettes kormánymegbízottja – a maga idejében és legújabban talán megint: alispánja – a maga korában és azután még több mint száz évig rendkívül népszerű költő volt. A műveit modern tudományos kiadásban először megjelentető Badics Ferenc szerint „másfél századon át szinte egyedül uralkodott a magyar Parnasszuson”. Legolvasottabb műve, a Márssal társalkodó murányi Vénus egy olyan eseményről, Murány várának bevételéről szól, amely Berzsenyit, Aranyt és Petőfit is megihlette.

Pedig hiba volna valami nagyszabású, „egri csillagok”-szerű ostromra gondolni, már csak azért is, mert a jelenleg Szlovákia közepén elhelyezkedő Muránynak már a 17. század közepén sem volt az égvilágon semmi hadászati jelentősége. 1644 nevezetes augusztusában voltaképpen csak Wesselényi Ferenc, a későbbi nádor szerencsétlenkedett néhány emberével a vár tövében, miközben későbbi felesége, az amazontermészetű Széchy Mária odabent lefegyverezte az őrséget.