Kisjátszótér

„Szó nélkül szerelnek”

Nógrádi Gábor író

Könyv

Több könyve kötelező olvasmány, pár éve indult életművének új kiadása. Sokoldalú alkotó, a gyerekirodalom mellett forgatókönyv- és versírással is foglalkozik. A pályájáról, írásról, olvasásról, az oktatási rendszerről és a giccskultúráról beszélgettünk.

Magyar Narancs: Édesapja kereskedő volt, ezért kereskedelmi szakközépiskolába küldték. Ugyanakkor azt állítja, hogy nem volt más választása, csak az írás.

Nógrádi Gábor: Másik pálya valóban elképzelhetetlen volt. A mélyről jövő belső motivációm már 3–4 éves koromban létezhetett. Anyám nagyon korán megtanított olvasni, és mindig fel is olvasott nekem. Adyt, ami persze egy gyerek számára nemigen értelmezhető. Hogy mi maradt meg bennem Ady indulatából és átkozódásaiból? Talán maga az érzés, ami anyám előadásában belém is átszivárgott. Anyámnak Auschwitzból hazatérve Ady egyfajta kapaszkodót nyújtott. Szegények voltunk, kevés könyvhöz jutottunk hozzá, az Öreg néne őzikén kívül Ady volt a könyvespolcunkon. Anyám verseket is írt, elég gyöngéket, és korán meghalt. De valahogy átszivárgott belém a szellemisége, a személyisége. Emlékmécses-gyerek vagyok. Dina Wardi izraeli pszichológus fogalma ez, ő elsősorban a holokauszt-túlélők leszármazottaira alkalmazta, de kiterjeszthető minden nagy tragédiát átélt emberre: a halálból visszajött túlélők gyermekei átveszik a szüleik traumáját, és viszik tovább az üzenetet.

MN: Hogyan érintette, hogy nem tanulhatott?

NG: A kudarcok mindig előrevittek, nélkülük nem született volna meg az úgynevezett életművem. Amikor visszakaptam egy kéziratot, mert volt erre is példa, sosem omlottam össze. Bírni kell. Hajtóerőként használni. De nekem könnyű: gyerekkoromtól ütés­álló vagyok. Hiszen például éppen abba a gimnáziumba nem vettek fel jeles tanulóként, amelyet a dédnagyapám és mind a kilenc gyereke egykor támogatott. Persze a technikumból az egyetemre sem jutottam be. Borzasztóan kellett hinni magamban, hogy túléljek.

MN: A könyveinek a többsége, a nehéz témák dacára is tele van humorral, és a végén mindig kisimulnak a dolgok.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.