„A legirgalmasabb dolog a világon, azt hiszem, az, hogy az emberi elme képtelen kapcsolatot teremteni a különálló események között. A tudatlanság nyugalmas szigetén élünk a végtelenség fekete óceánjának közepén, s nem úgy rendeltetett, hogy messzire utazzunk innen.”
Ezzel a felütéssel vezeti be Howard Phillips Lovecraft a legismertebb rémtörténetét, a Cthulhu hívását, amelyben titkos szekták egy réges-rég elsüllyedt istenhez, a Nagy Öreghez imádkoznak, barbár rituáléiktól pedig valami hatalmas és borzalmas erő felemelkedését várják. E bevezető mondatok igen hatékonyan összefoglalják Lovecraft filozófiáját a világról, amely nem sokkal azelőtt vált az első, kontinenseken átívelő világháború színhelyévé. A Cthulhu hívása 1926-ban íródott, de Lovecraft történeteit legalább annyira inspirálják a tudomány szédületes és rémisztő felfedezései, a személyes komplexusai és családi traumái, mint a külvilágban megtapasztalt nyers erőszak. Az amerikai író számára az ártalmatlan tudásszomjnak mindig rémület a jutalma, főhősei – eltévedt tengerészek, felfedezők, archeológusok és doktorok –, miután bepillantottak a kozmikus rend horrorisztikus rejtélyeibe, megőrülnek vagy meghalnak.
P. Lovecraft karcsú életműve elfér ezerötszáz oldalon, de a lovecraftiánus horror már sokkal terjedelmesebb korpuszt alkot. Egyik első követője személyes barátja és kiadója, August Derleth, aki maga jócskán hozzátett a Cthulhu-mítoszhoz, és megalapította az Arkham House kiadót – Lovecraft fiktív városa után –, de nem csak ő számított sikeresebbnek elődjénél.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
