Interjú

„Itt ragadtunk”

Czakó Zsófia író

Könyv

Milyen az, amikor egy boldog várandós nő egyszer csak a borsodi kórház nőgyógyászati osztályán találja magát? Milyen „kaparásra” felkészülni a C (azaz a cigány) szobában, ahol a legtöbben a sokadik abortuszukra várnak? A szerző saját tapasztalatait leírva keres válaszokat fontos társadalmi kérdésekre. Élményeiről, írói nézőpontjáról és a gyermekvállalás nehézségeiről beszélgettünk.

Magyar Narancs: A Szívhang vállaltan rólad szól. Miért döntöttél úgy, hogy megírod a veled történteket?

Czakó Zsófia: Amikor elvetéltem, elvesztettem a kontrollt magam felett. Egyszer már bejött, hogy az írás segít rajtam. Ki akartam írni magamból a történteket, hogy lássam, az, amit éreztem – hogy mindez az én hibám, hogy valamit rosszul csináltam –, átfordul-e bennem. Csak írtam, amennyi jólesett, nem gondoltam arra, hogy felhasználom majd. Aztán pályáztam a Mastercard Alkotótárs ösztöndíjára, a C szobás résszel. Ez egy kórtermi történet, amelyben megjelenik a falusi és a fővárosi értékvilág is. Bekerült az írásom a tíz döntős pályázat közé, majd megnyertem az ösztöndíjat. Így tulajdonképpen már muszáj is volt megírni a könyvet. Ha nem nyerek, majdnem biztos, hogy nem írtam volna meg az egész történetet, nem lett volna elég motivációm rá, mert jobban örültem volna, ha lezárhatom. Ekkor épp terhes voltam, ráadásul veszélyeztetett státuszba kerültem, három hónapot feküdtem, ami utólag nagy szerencsének bizonyult, mert elővettem az összes régebbi jegyzetemet, és megírtam a könyv nagy részét.

MN: Miért bizonyult terápiának számodra az, hogy a megélt helyzeteket formálod történetté?

CZS: Ez csak egy módszer a megértéshez. Nem azért írok magamról, hogy magamról tájékoztassak, hanem azért, mert azt érzem hitelesnek. Olvasni is azt szeretem, amikor egy könyv által sikerül megismerni egy ember személyiségét. Próbáltam kitalálni történeteket, de abban nem vagyok jó. Nem vagyok magabiztos ember, sok komplexussal küzdök, semmilyen szempontból nem érzem azt, hogy szakértőként tudnék egyik-másik témához nyúlni. Nem írnék a vetélésről más szemszögből. És ez a történet legfőképpen nem a vetélésről szól. Arra törekedtem, hogy a vetélés körüli egészségügyi, kórházi és magánellátási, vagy épp a társadalmi különbségek legyenek hangsúlyosak, aztán a Budapestről falura költözés, a társadalmon belüli kicsi, mégis rohadt nagy szakadékok. Sokkal tudatosabban írtam a második könyvemet, mint az elsőt, tudtam, mit szeretnék elmondani. De féltem a Szívhang témájától, igyekeztem ítélkezésmentes hangot megütni. Tartottam attól, hogy vajon kit fog ez érdekelni. Ki akarna egy vetélésről olvasni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.