Kálmán Gábor Nova című első kötete novellafüzérnek álcázott regény: egy isten háta mögötti szlovák falu mítoszai bontakoznak ki a fejezetekben, mindig más szemszögből, mindig új meg új szóbeszéd igazsága felől, míg a történetekből kirajzolódik a falu teljes mitológiája az ükanyák korától a helység történelmében törést okozó világháborún át a szocializmusig, ami után elenyészik az egész. Mert bezár a kocsma, és ezzel mindennek vége; az öregek meghaltak, a fiatalok elköltöztek. Így lesz maga a falu, Jasná Horka is szájhagyomány útján terjedő mítosszá, amelyet a regény elbeszélője már csak kívülállóként tud továbbadni: nyelve el is tér azokétól, akikről mesél (ők szlovákul szólalnak meg, a fordítás csak lábjegyzetben olvasható).
Jasná Horka saját borfajtája a Nova, amiről csak egy idő után kezdik el rebesgetni, hogy megbolondítja az embert. Alighanem ezért őrült valamennyire mindenki: a rengeteg megkínzott macska után magát is felakasztó fiú; a lányok szüzességét időről időre ujjal ellenőrző erkölcscsősz; a lovait is hatvan fokos borovickával itató erdész, aki a baltájával talajrészegen is kettévágna hosszában egy gyufaszálat; a csöpögő nyálú, bandzsa asszony, aki magában gügyög egész nap; meg a többiek, ezek a kérges, iszákos, eszeveszetten babonás népek. A Novából, az értelememésztő borból ad ízmintát a regény: lenyűgöző láttató erejével, szuggesztív és fantáziadús leírásaival, kiforrott stílusával, sajátos motívumrendszerével megteremti azt a miliőt, amitől ezek a boszorkányos mítoszok olyan magával ragadóak lesznek, s ami nemcsak remek zamatot, de súlyt is ad a történeteknek.
Egyetlen baj van vele: mind a stílus, mind a novellás szerkezet, mind a mindig máshogy ismételt motívumok, mind pedig a misztikus, mégis földközeli hangulat a kelleténél jobban emlékeztet Bodor Ádám prózájára, ami még úgy is fájó, hogy a különbségek a két szerző művei közt egyébként számosak és fontosak.
Kalligram, 2011, 136 oldal, 2100 Ft
