A rendszerváltozás óta meg nem született törvények története közül talán a filmtörvényé a legkacifántosabb: mindig gyúrták, mindig megfeneklett.

Azt mondják, szabadon választott kormányaink összes eddigi pénzügyminiszterei közül a jelenlegi az első, akinek szeme van a filmhez, artmozitörzsvendég volt egykor. Nyáron, amikor az új kormány lendületet vett, logikusnak tűnt, hogy László Csaba és a kulturális örökség minisztériumát vezető író, Görgey Gábor, valamint két rendező, Szomjas György (Magyar Film- és Tévéművészek Szövetsége) és Grunwalsky Ferenc (Filmszakmai Kerekasztal, Magyar Mozgókép Közalapítvány) közösen ült a kamerák elé, a sajtó pedig két jó hírt közölhetett egyszerre: a kormány tartalékából 800 millió forint gyorssegélyt kap a filmgyártás, továbbá a kormány várja a mozgóképtörvény szakmai koncepcióját.

Lényeges, hogy a kormány, és nem egy minisztérium kezdeményezéséről volt szó, mert a kultuszminisztérium eddigi filmtörvény-csírái soha nem jutottak túl az államigazgatás útvesztőjén, ha máshol nem, elhaltak a pénzügynél. Mostanra a gyorssegélyben részesült filmeknek nagyjából az utómunkálatoknál kell tartaniuk, hogy idegbaj nélkül érhessék el a jövő évi filmszemlét. Nagyjából hasonlóan kell alakulnia a törvény sorsának is: február elejére illene felvillantani valamit, legalább a filmtörvény kodifikációjának politikai alapját jelentő kormányhatározatot, különben botrány lehet.

Bukták

Elsősorban azért kell filmtörvény, hogy rögzítve legyen az állami szerepvállalás módja és mértéke, és megteremtődjön a mozgóképipar életképes működéséhez szükséges gazdasági környezet.

A (meg nem valósuló) filmtörvény és a filmszemle randevúja már-már hagyományos rituáléja e szférának. Soha máskor nem kap ekkora figyelmet a magyar film, nagyjelenetek megrendezésére nincs alkalmasabb hét az évben.

A Magyar Bálint kulturális és oktatási minisztersége idején készült filmtörvényverzióról (Premier előtt, Magyar Narancs, 1997. december 4.) az 1998-as filmszemlén nagyjából sejteni lehetett, hogy semmi sem lesz belőle. Kívülről az látszott, hogy kevés az idő a választásokig, mással lesz elfoglalva a parlament. E gyakorlati akadálynál is súlyosabban eshetett latba, hogy hiányzott mögüle a szakmai összhang: feltehetően a bevételeik megcsapolásától tartó forgalmazók fúrták meg (Jubileumi vajúdás, Magyar Narancs, 1999. február 4.). A parlament kulturális bizottsága a tervezet visszavonását javasolta a kormánynak (állítólag az amerikai filmipar egyik cápája, Jack Valenti, az ottani filmipari szövetség, az MPAA elnöke interveniálása után).

A következő próbálkozás a Fidesz-éra idején halt hamvába. Tóth Erzsébet, a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) főtitkára miniszteri biztosként látott neki az előkészítésnek (Szakma és közigazgatás, MaNcs, 2000. február 3.). Jól haladtak a munkával, amikor váratlanul bekavart Várhegyi Attila: a kulturális tárca politikai államtitkára előállt a Filmközpont Rt. ötletével (Híd a jövőbe - A politika már nem irányít, lehetőséget ad, Magyar Nemzet, 2000. december 20.; Így jönnek, Magyar Narancs, 2001. február 1.). Ahogy a 2001-es filmszemle felső utasításra, utolsó pillanatban Happy End-arculatot váltott, úgy söpörte le az asztalról az egész filmes vertikumot átfogó, Tóth Erzsébet-féle törvénykoncepciót a Várhegyié, amely döntően a játékfilmgyártással foglalkozott. Zajos csetepaté kerekedett, minek során a filmesek kivédték a kézi vezérlés rémképét keltő Filmközpont ötletét, s ezzel vállalták, hogy elesnek az elfogadása esetére érvényes, kb. 3 milliárd Ft-os támogatási többlettől (aminek egy részét egyébként az MMKA-tól vonták volna el). Ez politikai tett volt: a filmes szakmát megjelenítő alkotók jó része szembeszegült a hatalommal (e tiltakozás faragta ki a Filmes Kerekasztalt). Megmutatták az egész országnak, hogy ellen is lehet állni - pedig akkor, több mint egy évvel a választás előtt senki nem tudhatta, mi lesz a végeredmény; a dolog pátoszát enyhíti, hogy a Filmközpontért lelkesedő, lobbizó nagy öregek, mint Bacsó Péter, Kézdi-Kovács Zsolt, Makk Károly vagy Rózsa János az azzal ellentétes szakmai koncepciót is támogatják. A választás nyertesei most mindenesetre viszonozhatják a szívességet - ha úgy vesszük, a filmesek joggal nyújthatják be a számlát a politikusoknak.

Kapnák

Forintosítva 15,62 milliárd lenne a csekk követel oldalán. Ennyi szerepel a mozgóképtörvény koncepciójában, melyet a Filmszakmai Kerekasztal (benne a rendezők, operatőrök, film- és tévéművészek, reklámfilmesek, producerek, forgalmazók, mozisok, videokiadók szervezeteinek döntő többsége) hosszú egyeztetés után, szeptemberben a két említett miniszter kezébe nyomott azzal, hogy másnap akár vihetnék is a kormány elé. Ha reménykedtek is a gyors sikerben, annyira azért nem naiv lelkek, ezért valószínűleg nem lepődtek meg azon, hogy még ma sem tartunk ott.

A tervezet persze egyáltalán nem csak erről az összegről szól - kitérünk majd a többi elemére is -, de azért ez alapvető. Hogy miért pont ennyi? Mert számításaik szerint mára legalább ennyinél kéne tartani, ha 1992-től mostanáig nem zabálta volna fel az infláció a magyar filmszakma állami támogatását. Nem mellékesen ennyiből el tud készülni évente kb. 25 egész estés játékfilm - nagyjából kéthetenkénti bemutatással számolva ez jelezheti azt, hogy létezik még a magyar film, ma is születhetnek hazai sztárok. Névértéken tíz éve ugyanannyi állami támogatást kaptak, mint idén, kb. 1,1 milliárd forintot. Irreális lett volna egy ugrásban elvárni az emelést, ezért 2003-ra csak 10,3 milliárdot kértek.

Fontosabb, hogy a helyenként ellenérdekelt, mégis egymásra utalt szervezeteknek sikerült megállapodniuk a keretösszeg felosztásában, kialakultak bizonyos belső arányok: a 15,62 milliárdból 2,25 milliárd jutna a filmszakma (a gyártás és az artmozihálózat) infrastrukturális fejlesztésére, és öszszesen 13,37 milliárd működési támogatásra, ebből pedig 9,6 milliárd filmgyártásra (beleértve nagy- és kisjáték-, animációs, dokumentum-, népszerű tudományos, kísérleti, televíziós, magyar és koprodukciós filmek gyártását), 3 milliárd a terjesztésre (beleértve az artmozik, művészfilm- és DVD-kölcsönzők, könyvtárak működésének, magyar filmek belföldi és szomszédos országokbeli forgalmazásának, külföldi filmek hazai forgalmazásának támogatását), 350-350 millió a magyar filmek külföldi terjesztésére, illetve a Történelmi Filmalapítványnak és 60 millió a filmarchívumnak.

A kormány nemrég nyújtotta be a parlamentnek a 2003-as költségvetés tervezetét. Schneider Márta, Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) filmes témával foglalkozó helyettes államtitkára a Narancsnak elmondta, hogy a jövő évi költségvetésbe az eddigi 1,1 milliárdon felül az NKÖM fejezetébe 3,2 milliárd forint filmszakmai és 200 millió forint történelmi filmek forgatására szolgáló támogatás fér bele, a BM fejezetébe pedig 500 millió forint értékű vidéki artmozifejlesztés. Jóval több, mint az idei, kb. ugyanannyi, mint amennyinek a Várhegyi-terv mézesmadzagjaként a filmesek ellenálltak, ám sokkal kevesebb az első lépésben kért 10,3 milliárdnál, nem beszélve a 15,62 milliárdról - ez van (a kerekasztal állásfoglalása minderről e héten várható). A reméltnél kisebb tortaszelet elosztásában segíthet, hogy az arányokban egyszer már sikerült megegyezniük a filmeseknek, akiknek egyértelműen tovább kell lobbizniuk, hogy a célul kitűzött összeget a következő két-három évben fokozatosan elérhessék.

A költségvetési huzavonákban mindig a pénzügyesek játsszák a smucigot, és nagyon sok nagyon jogos igény között kell optimális arányt találniuk. A NATO kevesli, amit a katonaságra költünk, a filmesek szemét csípheti, hogy nekik összesen nem jut annyi, mint az Állami Operaháznak (az 6,3 milliárdot kap).

Rendezik

Port Ferenc, a Budapest Film igazgatója, a Magyar Filmforgalmazók Egyesületének elnöke szerint a Filmszakmai Kerekasztal által kidolgozott törvénykoncepció érthetővé teszi a szakma problémáit a politikai döntéshozók számára. A konszenzus egyúttal a szakma nyomásgyakorló erejét is növelheti - korábban ennek a hiánya egymással szemben kijátszhatóvá és így a kelleténél súlytalanabbá tette a filmeseket a törvényért vívott politikai játszmában.

Az egyes vitatott kérdések megoldását későbbre halasztván kialakult konszenzusos koncepció leszögezi, hogy befektetési és adókedvezményekkel kell ösztönözni a magyar film iparszerű működését, ám ez csak az állami szerep- és felelősségvállalás deklarálásával együtt mehet (e kettő összekapcsolása új elem az 1998-as verzióhoz képest). A magyar piac kicsi a befektetések itthoni megtérüléséhez - ennek és az európai (koprodukciós) jelenlétnek a segítéséhez szükséges az állami költségvetési támogatás.

Az állami pénzek elosztását a szakmai konszenzus továbbra is a független és alulról építkező Magyar Mozgókép Közalapítványnál képzeli el. Ha érdemlegesen több az elosztható pénz, az MMKA-n belül létrehozhatnak egy külön koprodukciós alapot, mód lenne a filmelőkészítés egyik legfontosabb fázisa, a forgatókönyv- vagy projektfejlesztés támogatására, és a jelenlegi szelektív pályázati elbírálási rendszer mellett normatív támogatást is bevezethetnek (biztos forrás nyílna a rendezők első-második filmjére, moziknál a program jellege, produkcióknál az önrészesedés aránya vagy a siker mértéke lehetne a normatíva alapja). Az MMKA-nak a jövőben is szerepe lenne az állami tulajdonú filmszakmai cégek működtetésében. "Privatizáció, végelszámolás, Mafilmbe rendelés" - sorolja Tóth Erzsébet, az MMKA főtitkára az utóbbi évek során a filmszakmai cégeket (stúdiókat, labort) érintő, éppen aktuális ÁPV Rt.-s elképzelésvariációkat, miközben lényegében semmi nem történt az ügyben, szakmai szempontokat figyelembe vevő reorganizáció pedig végképp nem - de mindez már túlmutat a filmtörvény (és e cikk) horizontján.

A koncepció szerint létre kellene hozni egy Mozgókép Koordinációs Tanácsot, amely a filmgyártást mozgató szereplők (állami költségvetés, MMKA, ORTT, állami és kereskedelmi televíziók) között közvetítene, hogy a különböző támogatások ésszerűen hasznosuljanak - magyarán ne csak elinduljanak, hanem el is készüljenek a filmek.

A kerekasztal koncepciója szerint a törvény tető alá hozatalához kormánybiztosra lenne szükség a kérdéskör komplexitása miatt (művészeti, pénzügyi, gazdasági, jogi, európai integrációt és a médiatörvényt érintő ügyek együttes kezelése). Nincs a papírban, de ha e kormánymegbízott a pénzügyhöz állna közel, az inkább valószínűsíthetné a törvény megszületését, mintha művészlélek lenne. E javaslat kimondatlanul jelzi, hogy az eddigi filmtörvény-kudarcokban szerepet játszott az is, hogy az érintett tárcákon belül nem volt gazdája e területnek. A kulturális minisztérium filmes osztálya az MMKA létrejötte után szűnt meg. Mindennek ellenére ma úgy tűnik, kormánybiztost nem kap a téma, viszont Schneider Márta szerint heteken belül megalakul az NKÖM audiovizuális főosztálya, amely a törvény megszületése után a filmet érintő ágazati tevékenységeket látná el, a hatósági feladatok (európai előírásokhoz illeszkedő nyilvántartás, filmek besorolása stb.) elkerülnének a minisztériumtól. A helyettes államtitkár optimista: folyik a kormányelőterjesztés szövegezése, a mozgóképtörvény tervezetét szeretné a parlament tavaszi ülésszakára beterjeszteni.

Viszlát a filmszemlén.

Szőnyei Tamás

Mokép

A filmtörvénnyel kapcsolatos viták egyik fejezete régóta az állami tulajdonban (ma az ÁPV Rt.-nél) lévő filmszakmai cégek jövőjéről szól, ezek egyike a Mokép Rt. (Forgatókönyv, befejezetlen, Magyar Narancs, 1997. április 17.).

A Mokép hajdan monopolistaként forgalmazott az országban, mai piaci részesedése minimális, viszont idén a Hídember és az Amélie csodálatos élete révén két kasszasikert csinált, s gyártotta és forgalmazza a Hukklét. Immár a Moképhez tartozik a magyar filmek exportjával vesződő, korábban önálló Hungarofilm, a cég kőbányai telepe pedig az egész hazai filmforgalmazás logisztikai bázisa, főszerepet játszik a kópialeosztásban és -karbantartásban, s működik itt egy videogyártó részleg is. A Titanic Filmfesztiválról ismert Horváth Györgyöt augusztus elején nevezték ki a cég igazgatójának. E hetekben a Mokép jövőjének felvázolásán dolgozik: ""vatos leszek. Nem akarok kísérletezni, nem a saját ízlésemet kell képviselnem. Vigyáznom kell, hogy a Moképet senki ne értse félre: nincs belekódolva a Moképbe a Titanic, de a Titanic nem is árt a Moképnek."

Minden részletet még maga sem lát tisztán, abban azonban biztos, hogy a hangsúlyt a forgalmazás erősítésére helyezi, különös tekintettel az elhanyagolt vidéki helyzetre. Filmgyártásba legfeljebb új forráshelyek megjelenése esetén szállna be (függetlenül attól, hogy az Új Dialóg Filmstúdió Kft. is a Mokép tulajdona), felügyeleti tevékenységbe pedig egyáltalán nem (elődje, az előző kultúrpolitika jó emberének számító Bereczky Csaba idején a Mokép végezte több állami produkció, a Hídember, a Bánk bán és a Chaco Rom számláinak ellenőrzését). Nagyon fontosnak tartja a DVD-piacot, s hogy a lehető leggondosabb, legkreatívabb munkával jelentessék meg olyan klasszikusok, mint például a Tanú vagy a Megáll az idő DVD-változatát.

A Mokép jelenének, jövőjének egyik kérdése az 1948- 1987 között, százszázalékosan állami pénzből készült magyar filmek körül forog: ezek tulajdonjogát egy kultuszminiszteri utasítás a nemzeti filmkincs védelme érdekében a Magyar Filmintézethez (mai nevén a Magyar Nemzeti Filmarchívumhoz) telepítette (Örökmozgó örökség, Magyar Narancs, 1995. december 21.), forgalmazási joguk (mozi, de főleg tévé, videó, DVD; ez hozhat bevételt) viszont a gyártásukat anno finanszírozó Moképnél van - időről időre fölmerül, hogy máshol is hasznosulhatnának akár, esetleg meg kéne pályáztatni. Ez az elképzelés nyilván sérti a Mokép érdekeit, Horváth György azonban biztos benne, hogy ezt a kérdést is ugyanolyan körültekintéssel kezeli majd a Filmszakmai Kerekasztal minden résztvevője, mint az összes többit.

Kisjelenet

A filmtörvény elkészülte azért is fontos jövőre, mert ez meghatározná azt is, hogy egyes filmes tevékenységek milyen áfakörbe tartozzanak. Az áfa körüli legfrissebb huzavona szeptember végén és október elején zajlott a parlament kulturális és sajtóbizottsága adótörvény-változásokat érintő ülésén.

Első menetben a Pénzügyminisztérium főosztályvezetője, Pézely (a második ülés jegyzőkönyve szerint Pénzely) Márta bejelentette: jövőre a kedvezményes 12-ről 25 százalékra nő a filmgyártás és -forgalmazás áfája, mondván, ez EU-irányelv. Lett is felhördülés. Az NKÖM-et képviselő Kiss Zoltán ott helyben közölte: az emelés "nincs teljesen összhangban a körvonalazódó mozgóképtörvény-koncepcióval, amely egyébiránt egyeztetés alatt van a pénzügyminiszter úrral is. Ebben ráadásul plusz adókedvezmények és befektetési kedvezmények vannak előirányozva a filmes szakma számára." A Filmszakmai Kerekasztal és az MMKA tiltakozott, a bizottság SZDSZ-es elnöke, Pető Iván, MSZP-s alelnöke, Kósa Ferenc és szintén MSZP-s tagja, Szabó Zoltán pedig módosító indítványt készített a 12 százalék védelmében.

Ezután a PM visszakozott. A második menetben Pé(n)zely Márta közölte, hogy változott az előterjesztő álláspontja, maradhat a kedvezmény, Baán László, az NKÖM gazdasági ügyekben illetékes helyettes államtitkára pedig elmondta, hogy a két minisztérium vezetői előző nap állapodtak meg erről az alakuló filmtörvény érdekében, de egyúttal bejelentette: 2004. január 1-jétől mégis szükség lesz az áfaemelésre.

A magyar filmipar tehát egy év áfahaladékot kapott, ami szerencsés esetben tovább is kitarthat: "csak" az kell hozzá, hogy az Európai Unió szintén formálódó új audiovizuális stratégiája is az áfakedvezmények irányába mutasson.