Készül a filmtörvény: Nagyjelenet

Könyv

A rendszerváltozás óta meg nem született törvények története közül talán a filmtörvényé a legkacifántosabb: mindig gyúrták, mindig megfeneklett.

Azt mondják, szabadon választott kormányaink összes eddigi pénzügyminiszterei közül a jelenlegi az első, akinek szeme van a filmhez, artmozitörzsvendég volt egykor. Nyáron, amikor az új kormány lendületet vett, logikusnak tűnt, hogy László Csaba és a kulturális örökség minisztériumát vezető író, Görgey Gábor, valamint két rendező, Szomjas György (Magyar Film- és Tévéművészek Szövetsége) és Grunwalsky Ferenc (Filmszakmai Kerekasztal, Magyar Mozgókép Közalapítvány) közösen ült a kamerák elé, a sajtó pedig két jó hírt közölhetett egyszerre: a kormány tartalékából 800 millió forint gyorssegélyt kap a filmgyártás, továbbá a kormány várja a mozgóképtörvény szakmai koncepcióját.

Lényeges, hogy a kormány, és nem egy minisztérium kezdeményezéséről volt szó, mert a kultuszminisztérium eddigi filmtörvény-csírái soha nem jutottak túl az államigazgatás útvesztőjén, ha máshol nem, elhaltak a pénzügynél. Mostanra a gyorssegélyben részesült filmeknek nagyjából az utómunkálatoknál kell tartaniuk, hogy idegbaj nélkül érhessék el a jövő évi filmszemlét. Nagyjából hasonlóan kell alakulnia a törvény sorsának is: február elejére illene felvillantani valamit, legalább a filmtörvény kodifikációjának politikai alapját jelentő kormányhatározatot, különben botrány lehet.

Bukták

Elsősorban azért kell filmtörvény, hogy rögzítve legyen az állami szerepvállalás módja és mértéke, és megteremtődjön a mozgóképipar életképes működéséhez szükséges gazdasági környezet.

A (meg nem valósuló) filmtörvény és a filmszemle randevúja már-már hagyományos rituáléja e szférának. Soha máskor nem kap ekkora figyelmet a magyar film, nagyjelenetek megrendezésére nincs alkalmasabb hét az évben.

A Magyar Bálint kulturális és oktatási minisztersége idején készült filmtörvényverzióról (Premier előtt, Magyar Narancs, 1997. december 4.) az 1998-as filmszemlén nagyjából sejteni lehetett, hogy semmi sem lesz belőle. Kívülről az látszott, hogy kevés az idő a választásokig, mással lesz elfoglalva a parlament. E gyakorlati akadálynál is súlyosabban eshetett latba, hogy hiányzott mögüle a szakmai összhang: feltehetően a bevételeik megcsapolásától tartó forgalmazók fúrták meg (Jubileumi vajúdás, Magyar Narancs, 1999. február 4.). A parlament kulturális bizottsága a tervezet visszavonását javasolta a kormánynak (állítólag az amerikai filmipar egyik cápája, Jack Valenti, az ottani filmipari szövetség, az MPAA elnöke interveniálása után).

A következő próbálkozás a Fidesz-éra idején halt hamvába. Tóth Erzsébet, a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) főtitkára miniszteri biztosként látott neki az előkészítésnek (Szakma és közigazgatás, MaNcs, 2000. február 3.). Jól haladtak a munkával, amikor váratlanul bekavart Várhegyi Attila: a kulturális tárca politikai államtitkára előállt a Filmközpont Rt. ötletével (Híd a jövőbe - A politika már nem irányít, lehetőséget ad, Magyar Nemzet, 2000. december 20.; Így jönnek, Magyar Narancs, 2001. február 1.). Ahogy a 2001-es filmszemle felső utasításra, utolsó pillanatban Happy End-arculatot váltott, úgy söpörte le az asztalról az egész filmes vertikumot átfogó, Tóth Erzsébet-féle törvénykoncepciót a Várhegyié, amely döntően a játékfilmgyártással foglalkozott. Zajos csetepaté kerekedett, minek során a filmesek kivédték a kézi vezérlés rémképét keltő Filmközpont ötletét, s ezzel vállalták, hogy elesnek az elfogadása esetére érvényes, kb. 3 milliárd Ft-os támogatási többlettől (aminek egy részét egyébként az MMKA-tól vonták volna el). Ez politikai tett volt: a filmes szakmát megjelenítő alkotók jó része szembeszegült a hatalommal (e tiltakozás faragta ki a Filmes Kerekasztalt). Megmutatták az egész országnak, hogy ellen is lehet állni - pedig akkor, több mint egy évvel a választás előtt senki nem tudhatta, mi lesz a végeredmény; a dolog pátoszát enyhíti, hogy a Filmközpontért lelkesedő, lobbizó nagy öregek, mint Bacsó Péter, Kézdi-Kovács Zsolt, Makk Károly vagy Rózsa János az azzal ellentétes szakmai koncepciót is támogatják. A választás nyertesei most mindenesetre viszonozhatják a szívességet - ha úgy vesszük, a filmesek joggal nyújthatják be a számlát a politikusoknak.

Kapnák

Forintosítva 15,62 milliárd lenne a csekk követel oldalán. Ennyi szerepel a mozgóképtörvény koncepciójában, melyet a Filmszakmai Kerekasztal (benne a rendezők, operatőrök, film- és tévéművészek, reklámfilmesek, producerek, forgalmazók, mozisok, videokiadók szervezeteinek döntő többsége) hosszú egyeztetés után, szeptemberben a két említett miniszter kezébe nyomott azzal, hogy másnap akár vihetnék is a kormány elé. Ha reménykedtek is a gyors sikerben, annyira azért nem naiv lelkek, ezért valószínűleg nem lepődtek meg azon, hogy még ma sem tartunk ott.

A tervezet persze egyáltalán nem csak erről az összegről szól - kitérünk majd a többi elemére is -, de azért ez alapvető. Hogy miért pont ennyi? Mert számításaik szerint mára legalább ennyinél kéne tartani, ha 1992-től mostanáig nem zabálta volna fel az infláció a magyar filmszakma állami támogatását. Nem mellékesen ennyiből el tud készülni évente kb. 25 egész estés játékfilm - nagyjából kéthetenkénti bemutatással számolva ez jelezheti azt, hogy létezik még a magyar film, ma is születhetnek hazai sztárok. Névértéken tíz éve ugyanannyi állami támogatást kaptak, mint idén, kb. 1,1 milliárd forintot. Irreális lett volna egy ugrásban elvárni az emelést, ezért 2003-ra csak 10,3 milliárdot kértek.

Fontosabb, hogy a helyenként ellenérdekelt, mégis egymásra utalt szervezeteknek sikerült megállapodniuk a keretösszeg felosztásában, kialakultak bizonyos belső arányok: a 15,62 milliárdból 2,25 milliárd jutna a filmszakma (a gyártás és az artmozihálózat) infrastrukturális fejlesztésére, és öszszesen 13,37 milliárd működési támogatásra, ebből pedig 9,6 milliárd filmgyártásra (beleértve nagy- és kisjáték-, animációs, dokumentum-, népszerű tudományos, kísérleti, televíziós, magyar és koprodukciós filmek gyártását), 3 milliárd a terjesztésre (beleértve az artmozik, művészfilm- és DVD-kölcsönzők, könyvtárak működésének, magyar filmek belföldi és szomszédos országokbeli forgalmazásának, külföldi filmek hazai forgalmazásának támogatását), 350-350 millió a magyar filmek külföldi terjesztésére, illetve a Történelmi Filmalapítványnak és 60 millió a filmarchívumnak.

A kormány nemrég nyújtotta be a parlamentnek a 2003-as költségvetés tervezetét. Schneider Márta, Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) filmes témával foglalkozó helyettes államtitkára a Narancsnak elmondta, hogy a jövő évi költségvetésbe az eddigi 1,1 milliárdon felül az NKÖM fejezetébe 3,2 milliárd forint filmszakmai és 200 millió forint történelmi filmek forgatására szolgáló támogatás fér bele, a BM fejezetébe pedig 500 millió forint értékű vidéki artmozifejlesztés. Jóval több, mint az idei, kb. ugyanannyi, mint amennyinek a Várhegyi-terv mézesmadzagjaként a filmesek ellenálltak, ám sokkal kevesebb az első lépésben kért 10,3 milliárdnál, nem beszélve a 15,62 milliárdról - ez van (a kerekasztal állásfoglalása minderről e héten várható). A reméltnél kisebb tortaszelet elosztásában segíthet, hogy az arányokban egyszer már sikerült megegyezniük a filmeseknek, akiknek egyértelműen tovább kell lobbizniuk, hogy a célul kitűzött összeget a következő két-három évben fokozatosan elérhessék.

A költségvetési huzavonákban mindig a pénzügyesek játsszák a smucigot, és nagyon sok nagyon jogos igény között kell optimális arányt találniuk. A NATO kevesli, amit a katonaságra költünk, a filmesek szemét csípheti, hogy nekik összesen nem jut annyi, mint az Állami Operaháznak (az 6,3 milliárdot kap).

Rendezik

Port Ferenc, a Budapest Film igazgatója, a Magyar Filmforgalmazók Egyesületének elnöke szerint a Filmszakmai Kerekasztal által kidolgozott törvénykoncepció érthetővé teszi a szakma problémáit a politikai döntéshozók számára. A konszenzus egyúttal a szakma nyomásgyakorló erejét is növelheti - korábban ennek a hiánya egymással szemben kijátszhatóvá és így a kelleténél súlytalanabbá tette a filmeseket a törvényért vívott politikai játszmában.

Az egyes vitatott kérdések megoldását későbbre halasztván kialakult konszenzusos koncepció leszögezi, hogy befektetési és adókedvezményekkel kell ösztönözni a magyar film iparszerű működését, ám ez csak az állami szerep- és felelősségvállalás deklarálásával együtt mehet (e kettő összekapcsolása új elem az 1998-as verzióhoz képest). A magyar piac kicsi a befektetések itthoni megtérüléséhez - ennek és az európai (koprodukciós) jelenlétnek a segítéséhez szükséges az állami költségvetési támogatás.

Az állami pénzek elosztását a szakmai konszenzus továbbra is a független és alulról építkező Magyar Mozgókép Közalapítványnál képzeli el. Ha érdemlegesen több az elosztható pénz, az MMKA-n belül létrehozhatnak egy külön koprodukciós alapot, mód lenne a filmelőkészítés egyik legfontosabb fázisa, a forgatókönyv- vagy projektfejlesztés támogatására, és a jelenlegi szelektív pályázati elbírálási rendszer mellett normatív támogatást is bevezethetnek (biztos forrás nyílna a rendezők első-második filmjére, moziknál a program jellege, produkcióknál az önrészesedés aránya vagy a siker mértéke lehetne a normatíva alapja). Az MMKA-nak a jövőben is szerepe lenne az állami tulajdonú filmszakmai cégek működtetésében. "Privatizáció, végelszámolás, Mafilmbe rendelés" - sorolja Tóth Erzsébet, az MMKA főtitkára az utóbbi évek során a filmszakmai cégeket (stúdiókat, labort) érintő, éppen aktuális ÁPV Rt.-s elképzelésvariációkat, miközben lényegében semmi nem történt az ügyben, szakmai szempontokat figyelembe vevő reorganizáció pedig végképp nem - de mindez már túlmutat a filmtörvény (és e cikk) horizontján.

A koncepció szerint létre kellene hozni egy Mozgókép Koordinációs Tanácsot, amely a filmgyártást mozgató szereplők (állami költségvetés, MMKA, ORTT, állami és kereskedelmi televíziók) között közvetítene, hogy a különböző támogatások ésszerűen hasznosuljanak - magyarán ne csak elinduljanak, hanem el is készüljenek a filmek.

A kerekasztal koncepciója szerint a törvény tető alá hozatalához kormánybiztosra lenne szükség a kérdéskör komplexitása miatt (művészeti, pénzügyi, gazdasági, jogi, európai integrációt és a médiatörvényt érintő ügyek együttes kezelése). Nincs a papírban, de ha e kormánymegbízott a pénzügyhöz állna közel, az inkább valószínűsíthetné a törvény megszületését, mintha művészlélek lenne. E javaslat kimondatlanul jelzi, hogy az eddigi filmtörvény-kudarcokban szerepet játszott az is, hogy az érintett tárcákon belül nem volt gazdája e területnek. A kulturális minisztérium filmes osztálya az MMKA létrejötte után szűnt meg. Mindennek ellenére ma úgy tűnik, kormánybiztost nem kap a téma, viszont Schneider Márta szerint heteken belül megalakul az NKÖM audiovizuális főosztálya, amely a törvény megszületése után a filmet érintő ágazati tevékenységeket látná el, a hatósági feladatok (európai előírásokhoz illeszkedő nyilvántartás, filmek besorolása stb.) elkerülnének a minisztériumtól. A helyettes államtitkár optimista: folyik a kormányelőterjesztés szövegezése, a mozgóképtörvény tervezetét szeretné a parlament tavaszi ülésszakára beterjeszteni.

Viszlát a filmszemlén.

Szőnyei Tamás

Mokép

A filmtörvénnyel kapcsolatos viták egyik fejezete régóta az állami tulajdonban (ma az ÁPV Rt.-nél) lévő filmszakmai cégek jövőjéről szól, ezek egyike a Mokép Rt. (Forgatókönyv, befejezetlen, Magyar Narancs, 1997. április 17.).

A Mokép hajdan monopolistaként forgalmazott az országban, mai piaci részesedése minimális, viszont idén a Hídember és az Amélie csodálatos élete révén két kasszasikert csinált, s gyártotta és forgalmazza a Hukklét. Immár a Moképhez tartozik a magyar filmek exportjával vesződő, korábban önálló Hungarofilm, a cég kőbányai telepe pedig az egész hazai filmforgalmazás logisztikai bázisa, főszerepet játszik a kópialeosztásban és -karbantartásban, s működik itt egy videogyártó részleg is. A Titanic Filmfesztiválról ismert Horváth Györgyöt augusztus elején nevezték ki a cég igazgatójának. E hetekben a Mokép jövőjének felvázolásán dolgozik: ""vatos leszek. Nem akarok kísérletezni, nem a saját ízlésemet kell képviselnem. Vigyáznom kell, hogy a Moképet senki ne értse félre: nincs belekódolva a Moképbe a Titanic, de a Titanic nem is árt a Moképnek."

Minden részletet még maga sem lát tisztán, abban azonban biztos, hogy a hangsúlyt a forgalmazás erősítésére helyezi, különös tekintettel az elhanyagolt vidéki helyzetre. Filmgyártásba legfeljebb új forráshelyek megjelenése esetén szállna be (függetlenül attól, hogy az Új Dialóg Filmstúdió Kft. is a Mokép tulajdona), felügyeleti tevékenységbe pedig egyáltalán nem (elődje, az előző kultúrpolitika jó emberének számító Bereczky Csaba idején a Mokép végezte több állami produkció, a Hídember, a Bánk bán és a Chaco Rom számláinak ellenőrzését). Nagyon fontosnak tartja a DVD-piacot, s hogy a lehető leggondosabb, legkreatívabb munkával jelentessék meg olyan klasszikusok, mint például a Tanú vagy a Megáll az idő DVD-változatát.

A Mokép jelenének, jövőjének egyik kérdése az 1948- 1987 között, százszázalékosan állami pénzből készült magyar filmek körül forog: ezek tulajdonjogát egy kultuszminiszteri utasítás a nemzeti filmkincs védelme érdekében a Magyar Filmintézethez (mai nevén a Magyar Nemzeti Filmarchívumhoz) telepítette (Örökmozgó örökség, Magyar Narancs, 1995. december 21.), forgalmazási joguk (mozi, de főleg tévé, videó, DVD; ez hozhat bevételt) viszont a gyártásukat anno finanszírozó Moképnél van - időről időre fölmerül, hogy máshol is hasznosulhatnának akár, esetleg meg kéne pályáztatni. Ez az elképzelés nyilván sérti a Mokép érdekeit, Horváth György azonban biztos benne, hogy ezt a kérdést is ugyanolyan körültekintéssel kezeli majd a Filmszakmai Kerekasztal minden résztvevője, mint az összes többit.

Kisjelenet

A filmtörvény elkészülte azért is fontos jövőre, mert ez meghatározná azt is, hogy egyes filmes tevékenységek milyen áfakörbe tartozzanak. Az áfa körüli legfrissebb huzavona szeptember végén és október elején zajlott a parlament kulturális és sajtóbizottsága adótörvény-változásokat érintő ülésén.

Első menetben a Pénzügyminisztérium főosztályvezetője, Pézely (a második ülés jegyzőkönyve szerint Pénzely) Márta bejelentette: jövőre a kedvezményes 12-ről 25 százalékra nő a filmgyártás és -forgalmazás áfája, mondván, ez EU-irányelv. Lett is felhördülés. Az NKÖM-et képviselő Kiss Zoltán ott helyben közölte: az emelés "nincs teljesen összhangban a körvonalazódó mozgóképtörvény-koncepcióval, amely egyébiránt egyeztetés alatt van a pénzügyminiszter úrral is. Ebben ráadásul plusz adókedvezmények és befektetési kedvezmények vannak előirányozva a filmes szakma számára." A Filmszakmai Kerekasztal és az MMKA tiltakozott, a bizottság SZDSZ-es elnöke, Pető Iván, MSZP-s alelnöke, Kósa Ferenc és szintén MSZP-s tagja, Szabó Zoltán pedig módosító indítványt készített a 12 százalék védelmében.

Ezután a PM visszakozott. A második menetben Pé(n)zely Márta közölte, hogy változott az előterjesztő álláspontja, maradhat a kedvezmény, Baán László, az NKÖM gazdasági ügyekben illetékes helyettes államtitkára pedig elmondta, hogy a két minisztérium vezetői előző nap állapodtak meg erről az alakuló filmtörvény érdekében, de egyúttal bejelentette: 2004. január 1-jétől mégis szükség lesz az áfaemelésre.

A magyar filmipar tehát egy év áfahaladékot kapott, ami szerencsés esetben tovább is kitarthat: "csak" az kell hozzá, hogy az Európai Unió szintén formálódó új audiovizuális stratégiája is az áfakedvezmények irányába mutasson.

Figyelmébe ajánljuk

Nagyon balos polgármestert választhat New York, ez pedig az egész Demokrata Pártot átalakíthatja

Zohran Mamdani magát demokratikus szocialistának vallva verte meg simán a demokrata pártelit által támogatott ellenfelét az előválasztáson. Bár New York egész más, mint az Egyesült Államok többi része, az identitáskeresésben lévő demokratáknak minta is lehet a 33 éves muszlim politikus, akiben Donald Trump már most megtalálta az új főellenségét.

Gombaszezon

François Ozon új filmjében Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t. Kritika.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.