Az ismert brünni zenetudós fia a prágai filmművészeti főiskola, a FAMU forgatókönyvírói szakán végzett 1953-ban, majd 1958-tól 1969-es kirúgásáig itt tanított világirodalmat. Pályája első évtizedében versköteteket, színművet és egy irodalomtörténeti szakkönyvet publikált, amelyek többé-kevésbé igazodtak a kultúrpolitikai elvárásokhoz. 1948-ban lépett be a kommunista pártba, 1950-ben kizárták, 1956-ban visszavették, 1970-ben újra kizárták. Prózaíróként 1963-ban debütált a Nevetséges szerelmek című kötet elbeszéléseivel; ezek szórakoztatóan megírt, szomorúan komikus anekdoták, fő témájuk a paradoxon és a szerelmi ámítás. A hatvanas évek derekán már ismert író, egyike a prágai tavasz szellemi előkészítőinek. 1967-ben, másfél éves huzavona után kiadhatta Tréfa című regényét, több szempontból is ez a legjelentősebb műve. Ebben az évben felszólal a botrányba fulladt híres írókongresszuson, s arról beszél, hogy a 20. században a cseh nemzet a nem éppen kellemes történelem középpontjában élt, de a „művészet csodaszerű közegében minden gyötrelem arannyá változik”. Abban, ahogy Kundera a szovjet típusú rendszer válságát látta, volt valami a „remény évtizedére” jellemző messianizmusból: „Ez hihetetlen látványt nyit az emberi értékek és erények legbenső lényegére”, s lehetővé teszi, hogy „lényegesebb kérdéseket tegyünk föl, hatalmasabb mítoszokat teremtsünk, mint azok, akik nem mentek át ezen az anabázison”. Ezekben az években a kulturális elit egyre inkább vetélytársává vált a hivatalos pártideológiának, de a harc nem a politikai hatalomról szólt, hanem a világértelmezés jogáról és a közvélemény előtti tekintélyről.
E közegben a Tréfa kiugró sikerre volt ítélve. A mű a társadalmi regények hagyománya szerint életutak szemléletes képén keresztül társadalmi mozgásokat analizál. A polifon szerkesztésű regény tragikus eredetű komikus hibák rendszere, s az olvasás során ennek egyre általánosabb szintjei válnak nyilvánvalóvá. Négy hang váltakozik az elbeszélő szerepében, de nem egyenlő arányban. Ludvík, a főhős monológja a könyv kétharmadát foglalja le, a történet tengelyében az ő sorsa áll, amelyet a többiek más szemszögből világítanak meg. Az egyik idősík az ötvenes évek eleje, amikor a főhőst kizárják az egyetemről, és katonai büntetőszázadba sorozzák. Az éretlen, többarcú, szexuális problémákkal küszködő fiatalember ugyanis elkövet egy ártatlan tréfát, miután barátnője naiv forradalmi lelkesedéssel számol be pártiskolai élményeiről. A levélre válaszul a bánatos főhős fel akarja borítani remélt kedvese lelki egyensúlyát, s nyílt levelezőlapon a következő választ küldi: „Az optimizmus az emberiség ópiuma! Az egészséges lélek ostobaságtól bűzlik. Éljen Trockij! Ludvík.”
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
