Magyar Narancs: Könyve fülszövegében az áll, hogy a lírát tartja irodalmi anyanyelvének.
Kiss Judit Ágnes: Könnyebben írok verset, jobban meg tudom ítélni a minőségét, de egyre inkább azt tapasztalom, hogy teli vagyok történetekkel, amelyek nem férnek bele a lírába.
MN: Lánya születése óta gyerekeknek is ír. Nem tartott attól, hogy a sorra megjelenő gyerekkönyvei, sorozatai miatt elkönyvelik gyerekkönyvszerzőként?
KJÁ: Azt hiszem, ez már meg is történt, hiszen gyakran rácsodálkoznak olyan szülők, akik a gyerekkönyveimet forgatták, hogy verseim és prózai szövegeim is vannak. Pedig csaknem húsz éve publikálok, miközben az első, gyerekeknek szóló könyvemet mindössze öt éve írtam. Amikor egyszerre jelent meg a verseskötetem és egy mesém, az előbbit ötszáz, a másikat ötezer példányban nyomták ki, és mégis a gyerekkönyv fogyott el karácsonyra. Nincs min csodálkozni: a hatéves gyerekek 60 százaléka rendszeres „olvasó”, mert mesélnek nekik az óvodában és az iskolában, talán otthon is, de ez az arány tízéves kortól romlik. A felnőtteknek már csak 13 százalékuk olvas. Bizonyára ez is magyarázza, hogy miért kerül könnyen skatulyába, aki gyerekkönyveket is ír. Annak viszont örülök, hogy gyakran a legkisebbeknek szóló műveimben is tudok komoly témákkal foglalkozni, mint a családon belüli bántalmazással például a Zsálya hercegnőben. Persze, ebben, noha az apai pofon elcsattan, sokszorosan metaforákba csomagolom a problémát.
MN: Az Egy nőalak szürke kontúrja című regénye egy nőről szól, akit tinédzser korában a nevelőapja bántalmaz, később pedig bekerül egy keresztény szektába, és egy újabb bántalmazó kapcsolatba. Hogyan gyűjtött anyagot Gina alakjához?
KJÁ: Megdöbbentő, hány nőnek van ilyen tapasztalata, akár gyerekként, akár felnőttkorából. Sokan elmondták, hogy az erőszakot csak úgy lehet kibírni, ha fejben máshol vagy. Meghatározó emlékem tizenhét éves koromból, amikor egy barátnőm elmesélte, hogy a nevelőapja zaklatja. Kikészültem a tehetetlenségtől. Sokáig nem is voltak szavaink minderre a szörnyűségre, ami a nőkkel történik, a közbeszédben is csak a #MeToo után jelentek meg a „bántalmazó”, „zaklató” kifejezések. Nagyon felszabadító, hogy ezáltal beszélni tudunk ezekről a traumákról: azelőtt csak annyi volt meg, hogy rémült vagyok, és úgy szállok fel a villamosra, hogy azon gondolkodom, jön-e aznap a fogdosós bácsi vagy szerencsém van, és nem jön.
MN: Ön is, ahogy a regény több hőse, kijárta a szabad vallásgyakorlásért az utat?
KJÁ: Már nem vagyok egyetlen gyülekezetnek vagy egyháznak sem tagja, nem is tudom elképzelni, hogy az legyek. Azt is mondhatom, hogy egyházellenes lettem. Jézusnak és az evangéliumnak kevés dolog ártott többet, mint ezek az intézményes keretek. Személyes tapasztalatot azzal a fundamentalista irányzattal szereztem, amelyben szó szerint értelmezik a Bibliát és törvénykeznek ahelyett, hogy a szeretet parancsát követnék. Ezekben a körökben könnyebben kialakulnak a bántalmazó viszonyok is, hiszen a nőknek azt tanítják, az ő fejük a férfiúé, feladatuk őt szolgálni és neki engedelmeskedni. Hiszen Éva, aki Ádám oldalbordájából teremtetett, volt az, aki szakított a fáról.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
