Mivel a magyar piac kicsi, a nemzeti filmgyártás fenntartásához nélkülözhetetlen az állami finanszírozás. Az adófizetőknek a magyar film a filmtörvény 2004. áprilisi hatályba lépése óta évente bő hatmilliárd forintba kerül; ez többtucatnyi játékfilm elkészültét teszi lehetővé. Ugyanebből a keretből finanszírozzák az animációs, a dokumentum-, a kisjáték- és kísérleti filmeket, és a fesztiválokat is. "Ha az állami támogatásnak köszönhetően ennyi film készül, ilyen sok kreativitás szabadul fel, és ennyi ember kap munkát, távlatot, azaz ennyi pénzből megél a műfaj, akkor a költség/haszon arány még mindig nagyon jó" - fogalmazott a Narancsnak Grunwalsky Ferenc, a források elosztásáról a filmtörvény értelmében döntő Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMK) elnöke.
Támogatásra a filmkészítés különböző fázisaiban, különböző célokra (előkészítés, gyártás, forgalmazás stb.) lehet pályázni, az igényekről az MMK-ban külön szakkollégiumok döntenek. A hatályos főszabály szerint az MMK a magyar filmek gyártási költségvetésének maximum a felét állhatja (koprodukció esetén legfeljebb a magyar hozzájárulás felét) - kivéve, ha a játékfilm irodalmi adaptáció, gyermekközpontú, esetleg gazdagítja a magyarországi audiovizuális kultúrát, vagy segít terjeszteni a kulturális örökséget. A rendezői "művészfilmek" 80-100 százalékos állami finanszírozása ezen a lehetőségen alapul. Az új struktúra hangsúlyos eleme, hogy az "állam" az utolsó beszálló, vagyis csak akkor ad pénzt, ha az adott fázisban a "projekt" egyéb (koprodukciós, szponzorációs) forrásai már biztosítottak. "Az önmagában nem baj, hogy az állam az utolsó beszálló, csak ha egy-egy film 80 vagy 100 százalékban állami pénzből készül, akkor ez teljesen értelmezhetetlen" - berzenkedett lapunknak a Megafilm Kft. (Zuhanórepülés; Idegölő; Csak szex és más semmi) vezetője, Kálomista Gábor.
A legsúlyosabb viták természetesen kezdettől a támogatási döntések körül alakultak ki. A filmekről évtizedekig a politika döntött, az új helyzetre mégis magának a filmtörvény létrehozását kialkudó filmszakmának volt a legnehezebb átállnia, hiszen a korábbi kijárórendszer helyébe egy transzparensebb, normatív és szelektív döntési elemeket egyaránt tartalmazó pályázati struktúra lépett. Ettől fogva, ha egy filmprojekt nem jutott támogatáshoz, a mögötte állók már nem az államra, hanem az MMK-ra, illetve egymásra haragudhattak. Az MMK-büdzsé összegszerűsége azt is nyilvánvalóvá tette, hogy a filmeseknek egymással kell versenyezniük, mert az állam (a számára különösen fontos ügyeket leszámítva) nem ad több pénzt. A filmtörvény által megteremtett rendszerbe a viták előre tudhatóan bele voltak kódolva: először 2006-ban módosították, és már dolgoznak a 2008-as változaton is.
A Narancs forrásai közül többen úgy látják, hogy az MMK létrehozásával az állam nem megszüntette, hanem csupán távolította magától a kijárásos rendszert. Miközben az MMK alapító okiratában felsorolt (a 90-es évek filmgyártását meghatározó) szakmai szervezetek többsége mára lényegében súlytalanná vált, a kuratórium tagjait továbbra is ők jelölik. Ez sokak szerint azt eredményezi, hogy egyes, a kuratórium által preferált rendezők bármivel pályáznak, szinte bizonyosan kapnak rá pénzt, azaz olykor továbbra is a régi, arcra osztott pénzeket idéző döntések születnek. "Olyan helyzet állt elő, melyben egyes alapítók azzal revolvereznek meg szakkollégiumi döntéseket a kuratóriumban, hogy nem írják alá, ha a kéréseiket nem veszik figyelembe" - így Kálomista a Narancsnak.
A törvény alkotói szándékosan ügyeltek arra, hogy ne külön kategóriát alkossanak a zsáner-, azaz közönségfilmek és a művészfilmek számára, hanem csak a fent taglalt finanszírozási pluszlehetőséggel segítsék az "értékeket hordozó" művészfilmek létrejöttét. Ezt viszont a törvény hatályba lépése után sokak, főleg az adott évben elutasított filmművész-rendezők kifogásolták, mondván, ha a kommersz filmek alkotói eleve a közönségigények kielégítését célozzák, akkor szerezzenek pénzt a piacról. A magasabb nézettséget célzó zsánerfilmesek alapérve szerint a közpénz nem az elit kultúrafogyasztók, hanem az összes adófizető forintjaiból áll össze, ezért a színvonalas szórakoztató mozi állami támogatása igenis helyénvaló.
"A művészfilm-zsánerfilm ellentét egy álvita" - mondja Grunwalsky, aki szerint egyrészt az államnak nem dolga, hogy szubjektív szempontok alapján szelektáljon filmek között, másrészt a valódi frontvonal egyébként sem a két műfaj között húzódik. "Ausztriában nincs filmgyártás, a szlovákok feladták, és hamarosan a szlovénok is föl fogják. A magyar még működik, aminek örülni kell. A filmszemlén lévő filmekben 42-43 százalék közpénz van, mert ennek az országnak igenis szüksége van egy ilyen színes filmes palettára. Nem az a probléma, hogy kinek mennyit adunk, hanem hogy az egész összeget arra használjuk-e, hogy együtt fejlődjünk a technika robbanásával, a film és a média fejlődésével."
A filmes látogatottsági adatok számítási rendje alapján úgy tűnik, a jogalkotó egyelőre nem vesz tudomást a megváltozott kultúrafogyasztási szokásokról, Grunwalsky szerint azonban ez nem tartható már sokáig. "A közönségigények követése helyett sok alkotónak van egy szilárd véleménye, és azt szeretné, hogy a világ tudomásul vegye, alkalmazkodjon hozzá. Van rendező, aki nem engedi, hogy a filmjeit DVD-n kiadják, mert úgy szerinte veszít az értékéből. A látogatottság terén az állam hasonlóan gondolkozik, csakhogy a mozi ebben a formában meg fog szűnni." A filmek hivatalos elszámolási rendje valóban csak a mozijegyvásárlókkal kalkulál, az eladott DVD-kkel nem, márpedig hosszú távon értelmetlen különbséget tenni a különböző fogyasztási módok között. "Ha csak a mozinézőszám mér, torz eredmények születnek" - véli Miskolczi Péter, az Eurofilm Stúdió (Taxidermia; A Fény ösvényei) vezetője is, aki szerint az MMK-nak orientációs szerepet kéne játszania.
"A felmérések szerint nemcsak a filmfogyasztás módja, hanem a képhez való viszony is változófélben van - mondja Grunwalsky. - A gyerekek 6-8 elektronikus kütyün néznek képet, és többnyire csak részleteket. Nem is hajlandók hosszabb ideig koncentrálni. Nem véletlen, hogy egyes tévésorozatok gyakran DVD-n igazán sikeresek. Nincs egységes műélvezet, mert a technika miatt megváltozik a viszony magukhoz a művekhez. Ez nem jó vagy rossz, hanem tény, amit az MMK-nak le kell majd követnie. Nem a zsánerfilm a kérdés, hanem hogy megmarad-e a mozi, és nem kéne-e inkább átállni szélessávú internetre."
A mai filmgyártásban a talán legfontosabb pozíciót betöltő producerek szerint az állapotfelmérést ennél konkrétabb ügyek újragondolásával kéne kezdeni. Miskolczi úgy ítéli, hogy a szakma a filmtörvény elfogadása után a nagy győzelem tudatában hátradőlt, nem gondolkozott tovább, és mindez mostanában kezdi a felszínen is érzékelhetően megbosszulni magát. "Látszólag nőtt a támogatás, valójában a régi állapot konzerválódott, csak magasabb szinten." Nagy bajnak tartja, hogy a korábbi alkotóközösségek eltűntek, és a helyükbe egyedüli felelősként a producerek léptek, akiknek sem az eszközrendszerük, sem - az idő rövidsége miatt - kellően erős szakmai múltjuk nem alakulhatott még ki. "A filmek létrejöttének megszűnt a korábbi szűrőrendszere, a produceri kultúra viszont nem fejlődött kellő fokra. Így kerülhetnek vászonra félkész könyvek."
Mások az összecsapott produkciók mögött egyéb okokat is látnak. Az egyik ilyen az MMK éves döntési rendszeréből fakadó permanens időszűke. Az időjárás és a színészek beosztása miatt leginkább nyáron lehet forgatni. Az adott év támogatásairól tavasszal dönt az MMA, vagyis pár hónap alatt kell mindent megszervezni. "A világon mindenhol minimum két-három évig tart egy film létrehozása - mondja a Katapult Film (Overnight; Fehér tenyér) producere, Angelusz Iván. - Itthon az MMK egy évet ad az éves elszámolási rend miatt. Rugalmatlanul, évente egyszer-kétszer dönt, ezen változtatni kéne. A magyar gyártók többsége nem nagy tőkeerejű cég, ezért filmről filmre él, és ha nem akar üresjáratot, folyamatosan filmet kell csinálnia." Kálomista Gábor a megoldást is felvázolta: "Most tavasszal nem 2008-ról, hanem 2009-ről, de inkább 2010-ről kéne dönteni. Ha az az ára, hogy fél évig nem készül film, hát legyen."
Millából oly nehéz
"Állami támogatásból gagyi filmet ne lehessen csinálni" - nyilatkozott tömören a kérdésről a Narancsnak a Filmpartners (Üvegtigris; Fehér Tenyér; Kalandorok) egyik vezetője, Pataki Ági. Azt, hogy például a Casting minden című film állítólag nem kapott támogatást, jó jelnek, ugyanakkor véletlennek tekinti férje és munkatársa, Kovács Gábor is: "Ma már nem csak a rendező neve számít. Ha van rendes forgatókönyv, rendező és producer, vagyis van egy csapat, az viszont már jelez egyfajta előszelekciót, garanciát. Hogy jó film lesz-e, az nem tuti, de hogy megüt egy színvonalat, az igen." Kovács, Pataki és Kálomista is úgy gondolja, hogy az egy film után eltűnő kalandor producerek és a jelentős kifizetetlen számlákat maguk után hagyó gyártók távol tartása érdekében az MMK-nak egyfajta produceri kredit- és pontrendszert kéne bevezetnie. "Az MMK ma a rendező nevére adja a pénzt, csakhogy a gazdasági felelősség a produceré. A kreditrendszer előírná, hogy a gyártónak nem lehet filmszakmai tartozása, és pont járna például a korábbi filmek fesztiválszerepléséért, nézőszámáért, a tévés vetítésért" - vázolta az elképzelést Kálomista Gábor.
Kálomista kifejtette, hogy már így is jóval több a producer, mint amennyit a piac elbír, az újoncoknak pedig nem árt, ha nem élesben kezdik a filmkészítést, hanem pár évig mások mellett tanulják a szakmát. Miskolczi Péter azt is hiányolja, hogy a szakmának nincs jövőképe. "Rögtönzések vannak, de a rövid táv vált etalonná, mindenki azt követi, és nincsenek kritikus hangok. Nemcsak több pénz kell, hanem jobb rendszer. Ki kell találni minden film sorsát, ehhez képest még arról sincs elképzelésünk, hogyan lehetne egy-egy magyar alkotót a nemzetközi színtéren ismertté tenni."
Úgy tűnik, a nemzetközi színtérre való sikeres kilépéshez az MMK-nak muszáj lenne erős kézzel belenyúlnia a támogatási rendszerbe. Többi producer forrásunkhoz hasonlóan az Inforg Stúdió (Bahrtalo; Pánik; Tejút) vezetője, Muhi András szerint is túl sok játék- és dokumentumfilm készül. "Nem bír el ennyit a piac. Inkább kevesebb film készüljön, de sokkal komolyabb öszszegből. A kiemelt produkciókat kivéve az öszszes film alulfinanszírozott. Az egymillió euró, ami felfelé kerekítve az átlag magyar film költségvetése, a nemzetközi színtéren a low budget (alacsony költségvetésű - M. G.) kategória. Ennyi pénzből sokkal nehezebb igényes filmet készíteni."
Pénzt a szexre!
A támogatások priorizálása és koncentrációja értelemszerűen óriási konfliktusokat generálna, hiszen jóval kevesebb alkotó jutna lehetőséghez. Forrásaink szerint a tisztázatlan felelősségi viszonyok miatt az MMK nem akar frontot nyitni, és inkább minden éhes szájat igyekszik betömni, amivel viszont a magyar film lehetőségeit határolja be. "A szakkollégiumok döntenek, de aztán nincs visszacsatolás és elszámoltatás. 2007-ben 41 rendező kapott az MMK-tól szociális segélyt. Ez gyávaság, az MMK-ban évek óta nem vizsgálják, hogy a filmek jók lettek-e, hogyan szerepeltek, nézték-e őket a mozikban. Az MMK-t föntről az alapítói nyomják agyon, akiktől nem tud szabadulni, alulról meg az új struktúra szorongatja, amit nem tud rendesen kiszolgálni" - fogalmazott Kálomista. Egyik forrásunk a rendszert egyenesen cinikusnak nevezte: "Sosincs annyi pénz, mint amennyit az MMK papíron kioszt, mert őket meg a kormányzat tartja rövid pórázon pénzügyileg. Ezért azon meditálnak, hogy kinek fizessenek: a nagyjátékfilmnek igen, mert az erős lobbi, a kisebb produkciókat meg éheztetik. Így fordulhat elő, hogy néha egy-két éves késéssel fizetnek. Olyan, mintha folyamatosan csődközelben lennének."
Ha az okokban nagy is a producerek között az egyetértés, a javasolt prioritások tekintetében már kevésbé. A forráshiányos hazai finanszírozásból az egyik kiutat a nemzetközi koprodukciós gyártás jelenti. De ahhoz, hogy a film külföldön is piacképes legyen, itthon hiánycikknek számító erős forgatókönyv, jó nevű rendező és külföldi színészsztár kell. A koprodukciót nehezíti az MMK "utolsó beszálló"-politikája is, hiszen egy magyar rendező filmtervével nehéz úgy házalni külföldön, hogy még a magyar közalapítvány ígérvénye sem áll rendelkezésre. Angelusz Iván szerint nagyon kevés a koprodukcióérett projekt, ám még ezekben az esetekben is nagyobb az MMK döntéseiben az esztétikai ethosz súlya, mint hogy egy adott filmnek milyen valóságos esélye van a megvalósulásra. "Ilyenkor többet számítana az ésszerűség, csakhogy a szakkollégiumokban ülők elsősorban a forgatókönyvek alapján döntenek, kevésbé ismerik a produkciós logikát. Ha valamit az Eurimages (az Európa Tanács audiovizuális koprodukciós alapja - M. G.) támogatna, akkor feltétel nélkül, az ízlésbeli kérdésektől függetlenül mögé kéne állni."
Muhi András szintén fontosnak tartja a koprodukciók erősítését, annál is inkább, mert az MMK-tól a célra jelenleg elnyerhető maximum kb. 150 ezer eurós koprodukciós támogatás (120 ezer + 20% adó-visszaigénylés) a koprodukciókra vonatkozó szabályok szerint csak 1,5 millió eurós filmekben való közreműködést tesz lehetővé, ami még mindig low budgetnek számít, annak korlátozott piacképességével együtt. A nagyjátékfilmek mellett dokumentum-, animációs és kisfilmeket is gyártó Inforg vezetőjeként Muhi ugyanakkor a magyar filmet "játékfilm-fejsúlyosnak" tartja. Szerinte az elmúlt években a kisfilm volt a magyar filmgyártás sikerágazata, amihez képest méltatlan a műfaj jelenlegi mostoha szerepe, a magyar dokumentumfilmek pedig az európai tévék által elvárt színvonalhoz szükséges összeg tizedéből-huszadából készülnek. Kálomista Gábor eközben azt tartja méltatlannak, hogy Goda Krisztina idei filmtervét (Kaméleon) az elmúlt évek kiemelkedő nézőszámait hozó rendezései (Csak szex és más semmi; Szabadság, szerelem) ellenére nulla ellenszavazattal utasította el az MMK illetékes szakkollégiuma.
A rendszer másik nagy hiánya az, hogy a televízióval és a filmmel a jogszabályok teljesen elkülönítetten foglalkoznak. Egypólusú a filmek gyártása és terjesztése, mert a tévéket nem sikerült bevonni a filmgyártásba. "Nagyon hiányzik a tévéfilm műfaja, ez rengeteg alkotó energiát a helyére tenne, amelyek most jobb híján a játékfilm körül próbálnak megjelenni" - mondta lapunknak Miskolczi Péter, aki szívesen gyártana kis fikciós filmeket is a televíziók kulturális sávjába, mivel így sok fiatal alkotó sok nézőhöz juthatna el. Csakhogy ehhez irodalmi és főműsoridős sávokra vonatkozó tévés filmpályázatok is kellenénekÉ
És semmi másra
Az adókedvezmény az elmúlt években valamennyi forrásunk szerint hihetetlen pezsgést és fellendülést hozott, ugyanakkor sokakat, köztük az EU-t is zavarja, hogy rengeteg közpénz kerül a külföldi, többségében nem is uniós filmgyártók zsebébe. A részletekről egyelőre nagy a csend, de annyi a félinformációkból leszűrhető, hogy az EU protekcionistának tartja a filmre fordított magyar állami támogatás módját, és kifogásolja az összegét. A filmszemle múlt heti megnyitóján be is jelentették, hogy az egyeztetések idejére leállítják a produkciók húsz százalékos adó-visszatérítését.
Az adókedvezmény és az új stúdiók miatt megszaporodó nagy külföldi bérmunkák mindenesetre rengeteg magyar filmesnek adnak munkát, ám a magyar filmek gyártási költségeit is megnövelve felverték a munkaerő árát, egyes szakterületeken pedig komoly szakemberhiányt okoztak. A prosperitás eközben erősen szelektív. Angelusz Iván szerint gyorsan fejlődik a technika, és egyre nő a filmgyártás tőkeigénye, ám a magyar film továbbra is alultőkésített. "A látókörünkben lévő rendezők anyagi körülményei olykor egészen méltatlanok, és van, aki nevetséges, filléres gondokkal küzd."
