Tudomány és irodalom kapcsolatáról, térről, időről és a realizmusról beszélgettünk a három kisregényt tartalmazó Amíg másokkal voltunk megjelenése után.
Trump egy hónappal azelőtt, hogy bejelentette volna indulását a posztért, egy tévéműsorban alávágott a kivételességre vonatkozó nemzeti axiómának, amikor azt felelte a riporternek, hogy nem szereti a kifejezést.
Nagy a titkolózás a Kertész Imre Intézet körül, a szakmai vezető nem hajlandó kérdésekre válaszolni, és már egy rosszízű jogvitába is belefutottak. Schmidt Mária pedig újabb lehetőségeket kap, hogy Kertész-művek alapján ostorozza a kormány ellenségeit, a politikailag korrekt nyugati világot és a liberálisokat.
Közel 900 oldalas új opusa épp a napokban jelenik meg Amerikában, de a brooklyni illetőségű világsztárt jelenleg elsősorban a politika, azon belül is egy sértődött gyerek módjára viselkedő alak foglalkoztatja, aki a hét végén hivatalosan is Amerika 45. elnöke lett. Trump miatt döntött úgy, hogy végül elvállalja a PEN America elnöki tisztét, amivel korábban többször is hiába kínálták meg.
Amikor harminc évvel ezelőtt, 1986-ban elhunyt a költő, akcióművész, festő, filmkészítő Erdély Miklós, a magyar neoavantgárd emblematikus alakja, úgy zárult le egy művészettörténeti korszak, hogy tulajdonképpen nem is akadt lehetősége arra, hogy valójában kibontakozzon.
A Vágy és vezeklés, a Szombat, az Amszterdam, A gyermektörvény és a Mézesmadzag Booker-díjas íróját vidéki rezidenciáján, Gloucestershire-ben értük utol telefonon, hogy Boris Johnsonnal töltött estéjéről, Thomas Pynchon váratlan segítségnyújtásáról, a Crowded House-ról és egy jelentős irodalmi pletykapartiról is beszélgessünk.
Lassan a hazai könyves kínálaton is meglátszik, hogy Izland egyre népszerűbb a magyar turisták körében. A skandináv krimik és az izlandi kortárs irodalom gyöngyszemei után így már megismerkedhetünk az északi középkor legfontosabb szövegeivel is, amelyek nélkül nemhogy Wagner-operák, de A Gyűrűk Ura és a Trónok harca sem létezhetne. Végre az Egils saga is megjelent magyarul.
A Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. állami dotálásáról szóló körkérdésünk harmadik részében Németh Gábor, Turi Tímea és Áfra János mond véleményt.
Második körben Gergely Ágnes, Ferencz Győző és Péterfy Gergely mond véleményt az állami íróakadémiáról, tehetséggondozásról, és arról, ami körülötte folyik.