Gyerekmagazinok

Kihull a kezéből

  • Szekeres Nikolett
  • 2013. június 30.

Könyv

Régen, amikor az unatkozás még nem volt ciki, és minden olyan egyszerűnek és kézzel foghatónak tűnt, felmarkoltunk egy Kockást, egy Kincskeresőt meg egy Pifet, és elszórakoztunk akár órákon keresztül. De mit adhatunk ma a gyerek kezébe?

Messziről pásztázva az újságosbódék gyerekrészlegét, úgy tűnik, hogy van legalább öt jó kivitelű természetismereti, két igényes irodalmi, három izgalmas filmes és két szórakoztatóan tudományos gyerekújság, továbbá úgy 30 képregény és három barkácsolós magazin. Sajnos a valóság közelebbről ennél jóval árnyaltabb. A tartalom gyakran felszínes, a szövegezés pocsék. Nem nyomhatjuk agyon szöveggel az újságot, és nem nyomtathatjuk tele hangyányi betűkkel. Mások az olvasási szokások, csúszik a teherbírás, és míg a gyerekkönyvek a színvonalas szövegeken túl önértékkel bíró könyvtárgyakká alakultak, a gyerekmagazinoknál várat magára az áttörés.

Mi van?

Ha megnézzük a Google-t, nem túl széles, de majdnem reális képet kapunk. A Minimax az ismert tévécsatorna magazinja. A NatGeo Kids kevésbé igényes, mint a felnőttverzió, de valóban a gyerekekre szabták, feladatokkal, játékokkal, kevesebb szöveggel és sok képpel. A Csodaceruza a minőségi gyerekirodalom fóruma. A Zsiráf diákmagazin, tehát nem is igazán ide tartozik. A Koala elképesztően old school képi világgal és döbbenetes mennyiségű feladattal megrakott képességfejlesztő lap. Ezeket az újságosnál is megtaláljuk, de ott bővebb a kínálat. (A részben a magazinok szerepét is átvevő gyerekhonlapok szerteágazó kérdéskörére máskor térünk ki.) Nehéz elkerülni a csillogós kártyával, fingópárnával és ragadós gumikesztyűvel terhes kiadványokat, és bár mindezek borzasztóan viccesek, az ilyen lapok minimum ezer forintba kerülnek, miközben sem szöveg-, sem képi szinten nem állják meg a helyüket. Bizonyos lapokat a terjesztő visz be az óvodába-iskolába, ilyen a Tappancs magazin. Néhány iskolába eljut a Szitakötő is: ez egészen különleges, minden tekintetben igényes darab, ahol a világos pedagógiai szándék szerint a kortárs irodalmi művek (vers, mese, kispróza) és az ismeretterjesztő cikkek mellett a korosztálynak megfelelő, kreatív foglalkoztató feladatok segítik a befogadást. A gyerekekre specializálódott könyvesboltokban is érdemes böngészni, ilyen például a Pagony és a Két Egér Pesten, az Anno mesebolt Budán és a Betűtészta Budakeszin.

A képregény mint a magyar ízlés és a magyar gyerekirodalom sarokba állított fenegyereke továbbra is perifériára szorul. Rusznyák Csaba kritikus szerint a magyar képregények eleve mostoha helyzetben vannak itthon, évek óta hiába küzdenek azért, hogy kitörjenek a szűk rajongói körből, és eljussanak egy nagyobb közönséghez - a gyerekképregények helyzete pedig különösen nehéz. Rusznyák szerint Magyarországon ugyanaz a baj az olvasói utánpótlással, mint Amerikában, ti. öregszenek az olvasók. A fiatalokat más szórakozási formák kötik le, amikkel a képregényekkel elárasztott USA-ban is nehéz versenyezni, itthon viszont közel lehetetlen. A 90-es évek első felében ott voltak az újságosoknál a Semic képregényei Nils Holgerssontól Batmanig, de mára a kínálat és a terjesztés is nagyon beszűkült. A mostani kiadványok nagy része ráadásul nagyon primitív azoknak a fiatal olvasóknak, akik internettel, okostelefonnal, számítógépes és konzoljátékokkal nőnek fel. "Abban reménykedem, hogy a szeptemberben startoló, gyerekeknek szóló tematikus antológia és képregénysorozat, az EpicLine - aminek lesz újságos terjesztése és digitális formátuma is, ráadásul ügyes emberek csinálják - majd kicsit kirántja a piacot a tetszhalott állapotból. Ráférne."

Lovász Andrea kritikus és szerkesztő Gyulán él, az ottani újságosnál például se a Csodaceruza, se a Szitakötő nem kapható. Amiből válogathatna: Kis Füles, Garfield és természetesen a Minimax, "ami időnként kínlódik", hogy valamilyen nem tévés tartalmat csempésszen a lapba, és ez nagy ritkán sikerül is neki. A képregényt ő is nagyon hiányolja, és kiemeli a pedagógusok felelősségét, "akik beláthatnák végre, hogy a képregény lehetne a könyvolvasás előszobája is". Lovász szerint a kulcskérdés a célközönség elérése: gyakorlatilag semmi esélye nincs az életben maradásra egy új lapnak, ha nem épül rá egy már működő iskolai, óvodai terjesztési hálózatra, levelezős játékra, tankönyvkiadóra.

Iskolák, példák

A Tappancs értékesítése az egyik eredményesnek látszó működési modell. A Graph Art kiadó megbízhatóan juttatja el újságjait évek óta az óvodákba, iskolákba. AGraph-ker Kft. nagykereskedés szerződött területi képviselői hálózatot üzemeltet. Ez azt jelenti, hogy a piac pontosan fel van osztva, így adott településen csak egy képviselő forgalmazhatja a termékeket. Klasszikus direkt értékesítési szisztémában dolgoznak: helyi munkatársaik meglehetősen nagy szabadsággal dolgozhatnak, beleértve az értékesítési helyek megválasztását és az akciók szervezését is, a cég csak a törvényes működést és a termékek méltó közvetítését várja el - tudhattuk meg dr. Bera Károlytól, a Graph Art alapítójától. A kiadó több magazint készít, célcsoportjuk a 3-14 éves korosztály. Természetesen minden kiadvány a megcélzott korcsoportra specializált, az életkori sajátosságok és az érdeklődési kör figyelembevételével. Több mint 50 főt foglalkoztató vállalatról van szó, adminisztratív (menedzsment, pénzügy, titkárság, vevőszolgálat, programozás) és termelő (szerkesztőség, illusztráció, tördelés) részleggel. A szerkesztésben gyakorlati tapasztalattal rendelkező pedagógusok működnek közre. A nyereséges vállalkozás újságok mellett iskolai segédleteket, foglalkoztatókat, színezőket, mese- és ismeretterjesztő könyveket is készít.

A Csodaceruza folyóirat első száma 2001 októberében jelent meg. Sándor Csilla akkoriban - néhány éves szerkesztői tapasztalattal és némi rálátással a külföldi gyermekirodalmi életre - azt gondolta, hogy gyakorlatilag semmilyen szakmai vagy értékközpontú fóruma nincs a gyerekkönyveknek. Aki emlékszik még erre az időre, felidézheti, mi jellemezte a gyerekkönyveket itthon: elsöprő többségben lehetett giccses képi világú vagy Walt Disney-utánérzésnek tűnő könyveket találni. A Csodaceruza 5-9 éveseknek szóló irodalmi és művészeti lap, ami évente tízszer jelenik meg (a korábbi évi hat helyett). A legfontosabb számukra, hogy minőségi tartalmat készítsenek a gyerekeknek. "Ezt a szót sokszor használjuk, és elsősorban azt értem rajta, hogy eredeti, a trendeknek nem feltétlenül megfelelni akaró, precíz művészi munkával elkészített anyagokat közölhessünk. De ugyanakkor keltse fel egy gyerek érdeklődését - ez is nagyon fontos, legyen szó akár egy Kányádi-versről vagy Radnóti Blanka borítójáról. Keverjük a klasszikusokat a kortárs tartalmakkal" - osztja meg velünk filozófiáját Sándor Csilla. Idén azonban elestek az NKA-támogatástól, így azonkívül, hogy sok rendezvényen árusítják az újságot, van egy programjuk "Szerkesszük együtt a Csodaceruzát!" néven. Már sok iskolában jártak vele; megmutatják a folyóiratot a gyerekeknek, beszélgetnek róla, aztán valamilyen játékos feladattal bevonják őket a szerkesztőségi munkába. Ezt a programot ingyen vállalják, cserébe azért, hogy az osztályban minden gyerek megveszi az újságot.

A csak magyar szerzők műveit közlő Dörmögő Dömötör nagy múltú újság. Mint szinte minden lapé, az ő vásárlói bázisuk is csökken, de a Dörmögő Dömötör erős brand, "hiszen az 56 év az 56 év" - mondja a cég tulajdonosa. Mivel a gyereklapokban alig találunk hirdetést, az eladásból kell fenntartaniuk magukat, és bár havonta 15 ezres példányszámban jelennek meg, ez messze alatta van a régi eladásoknak, és nem elég a nyereséges működéshez.

"Sajnos 2011-ben nem a lap feltámasztásával kísérleteztem, hanem tisztességes eltemetésével" - mondja Rigó Béla, aki a kezdetek óta szerzője a Kincskeresőnek, 1992 óta szerkesztője, 1995 óta pedig főszerkesztője. A 2011-re kapott, többszörösen lefaragott támogatásból csak egy fél évfolyamra tellett, Rigó az utolsó lapszámban el is búcsúzott az olvasóktól. Az újraindítást egy váratlan döntés indukálta: a miniszter 2,5 milliós támogatást ítélt meg a lapnak. A főszerkesztő a Kincskereső régi dicsőségét ma már hihetetlennek tartja. "Az átkosban a példányszáma ötvenezer körül mozgott, de hetvenezres rekordot is produkált. A legjobb irodalmi alkotókat és hagyományokat közvetítette, munkatársai, szerzői közé tartozott többek között Kormos István, Csukás István vagy Janikovszky Éva. A rendszerváltás óta fokozatosan vesztette el olvasóbázisát. "riási irodalma van a nem olvasás problémáinak, amely a lap által megcélzott 10-14 éves korosztályt is érinti. Az egykori gyermeksajtó túlnyomó része eltűnt, lásd Pajtás, Kölyök, Cimbora, Piros Pont. A Kincskereső célja, hogy a kötelező irodalomoktatás mellett továbbra is képviselje az olvasásnak mint szellemi kalandnak az örömét, egyúttal a leendő humán elitet rászoktassa a folyóiratok olvasására." A mostani szerzők névsora is impozáns: csaknem valamennyi színvonalas gyermekköltő megjelent a lapban Kovács András Ferenctől Szilágyi Ákoson, Lackfi Jánoson, Miklya Zsolton, Kiss Ottón, Tóth Krisztinán, Finy Petrán át Varró Dánielig.

Kívánságkosár

Mikor Rigót arról faggattuk, mivel lehet vonzóvá tenni egy mai gyerek számára az újságolvasást, csatlakozott a Lovász Andrea által mondottakhoz: "Amíg egy irodalombarát szakember is csak színvonalas unalmat vár egy folyóirattól, addig nehéz lesz bármin is változtatni. A gyereket meg kell győzni arról, hogy az olvasás kaland."

A széles körű elégedetlenséget érzékelve többeket megkérdeztünk, milyennek képzelnek el egy jó gyerekmagazint. Kovács Eszter, a Pagony kiadó vezetője olyan újságra vágyik, amelyben kortárs mesék és versek kortárs illusztrációkkal és feladatokkal jelenhetnek meg. A Pagony útjára indította a Százholdat, ami nem titkoltan promóciós újság, épp ezért ingyenes. Ebben találhatunk meséket, interjúkat, kortárs illusztrációkat, játékot, de a cikkek a Pagony-könyvek körül forognak, tehát ez nem gyerekmagazin a szó valódi értelmében. Érsek Nándor, a Scolar ügyvezető igazgatója legszívesebben tudományos ismeretterjesztőt adna ki 9-15 éveseknek. Egyértelműnek tartja azt is, hogy a gyerekeknek szükségük lenne általános és szakosodott újságokra is, de az utóbbiak egyelőre hiánycikknek számítanak. Hét-nyolc éve tárgyalt is egy német tudományos ismeretterjesztő lap magyarországi megjelentetéséről, és akkor rövid fejszámolás után úgy ítélték meg, hogy körülbelül harmincmillióval lehetne belevágni a havilap elindításába. Ma valószínűleg ennek a duplája kellene.

Találkozhatunk extrémebb elképzeléssel is. Mészáros János, a Két Egér kiadó és könyvesbolt tulajdonosa - akinek üzletében kiemelt helyet kapnak a képregények - legszívesebben fanzint csinálna, gyerekszerkesztőséggel, gyerekszerzőkkel. A magazinoknál fontosnak tartaná, hogy azok ne csak vizuálisan, hanem nyelvileg is helytálljanak. Ezt erősíti meg Varga Betti kritikus, akinek "legnagyobb szívfájdalma", hogy sok a "trehányul szerkesztett, tördelt gyerekmagazin, amely valószínűleg nem látott sem korrektort, sem olvasószerkesztőt, sem fordítás esetén lektort, de egy közepesen kreatív szerkesztőt sem. Amit én szeretnék, az gyerekeknek szóló, interaktív magazin vagy gondosan összerakott applikáció lenne". Szerinte rengeteg gyerekeknek szóló magazin van egyszerre a magyar piacon, és a tömeges jelenlét miatt nem is nagyon venni észre, ha valami megszűnik, elmarad vagy akadozik. Az általánosabb ismeretterjesztés csúcsának a Liget Műhely gyerekfolyóiratát, a Szitakötőt tartja, ami viszont csak kevesekhez jut el. "Ha ötvöznénk a Tappancs feladványait és a Csodaceruza illusztrációit, gyerekirodalmi tartalmát, megkapnánk a számomra eszményi gyereklapot" - teszi hozzá végül Varga Betti.

A szakmabeliek véleménye tehát eltér abban, mi lenne a legjobb a gyerekeknek. Az egyik alapvető problémának mindenképpen az tűnik, hogy a populárisabb tartalom, a kevésbé igényes művészi külső és belső még mindig sokkal eladhatóbb ezen a sokszereplős piacon. De talán nem túlzott elvárás, hogy legyen egy olyan vásárlóképes réteg Magyarországon, amely tartósan képes eltartani 4-6 igazán igényes lapot. Ehhez a sajtó okos és támogató figyelmén kívül elsősorban a pedagógusok munkájára lesz szükség.

Neked ajánljuk