A csápos rendszerváltás regényében Veres fiktív Torgyán-beszédekkel és Tankcsapda-dalszövegekkel hozta testközelbe a nonhumán átmenetet, elkeserítő allegóriát építve: tükrében a posztszocialista magyar ember nem ember volt többé, teste a felfoghatatlan borzalom kapujaként tárult fel.
A sci-fi és horrortrópusokat mozgósító Odakint sötétebb nemcsak a műfaji irodalommal foglalkozó kritikusok körében aratott sikert, hanem az olvasók is rátaláltak, ezért máris jöhetett a következő kötet, a Veres elmúlt években írt és újabb novelláit összegyűjtő Éjféli iskolák. Noha most nem a regény világában járunk, a szerző megközelítése hasonló: a hétköznapokból kiinduló, üres és közönyös életeket kifordító történetek sorakoznak. Az elbeszélők – többnyire sikertelen, harmincas férfiak – tisztában vannak vele, hogy boldogtalanságra ítéltettek, és szorongva keresnek valamit, ami fiatalkorukban talán az övék lehetett volna, de ha őszinték akarnak lenni magukhoz, valójában már akkor sem. Mindig vesztesek voltak. „Ott vagyunk az iskolaszagban, fiatalon, és közben máshol is, a világon túl” – tapasztalja meg a Ködváros című novella főhőse az élményt, hogy milyen lehetett kamaszként belehallgatni egy másik létsíkról érkező, vagy talán belőlünk, a lélek sötétségéből alakot öltő zenekar koncertjébe. A Ködváros riportere, vagy éppen a Szorozva nullával turistája, A Borostyán komplex alkoholistája, a Közöttetek szektásai olyasmit keresnek, aminek a puszta megsejtésébe is beleőrül, majd belepusztul a halandó ember.
Az elgondolhatatlan rettenetről szerzett tudás történeteit persze H. P. Lovecrafthez kötjük, és Veres nemegyszer kifejezetten előtte tiszteleg. (Néhány novella eredetileg a klasszikus amerikai szerző bűvkörében fogant The Black Aetherben jelent meg, e fanzinról Sepsi László írt lapunk 2017. december 20-i számában.) A Szorozva nullával halálra szánt utazói egy olyan faluba tesznek kirándulást, ahol minden a Névtelen Urak imádatáról szól – ez a novella egyszerre Lovecraft-hommage és a Lovecraft-iparhoz ironikusan közelítő, attól távolságot tartó munka. Máshol is érezhető, hogy Veres eloldódna a nagy elődöktől, de az Éjféli iskolák, címéhez illően, egyelőre élesebben rajzolja ki a szerző személyes kánonját, mint önálló alkotói karakterét. A hősök szarkasztikus és egykedvű humora, amellyel tudomásul veszik a mindennapjaikat átformáló fantasztikum jelenlétét, a Neil Gaiman-i urban fantasy hangütésére emlékeztet („Ha az ember falára felszül a szomszédja egy méretes rovart, akkor már igazából mindegy” – véli az újdonsült apa a Nem elevenszülőben). A Borostyán komplexben olvasható borkóstolás során a tételek megízlelésével a szereplők mindig új életekbe pillantanak be, de emberek csak az első kortyokig maradnak. Itt a sommelier-figura tűnik fel omnipotens, a világmindenséget kívülről szemlélő istenalakként, egyben művészalteregóként, és ez az önreflektív megoldás is Gaimant juttatta eszembe. Stephen King és Borges ugyancsak ott kísértenek a novellákban – Veres legfontosabb feladata következő könyvében alighanem az lesz, hogy mélyebbre rejtse az irodalmi inspirációkat, és jobban kibontakoztassa a saját világát.
A továbbgondolásra csábító koncepciók közül az Éjféli iskolákban a napjaink Magyarországával húzott párhuzamok tűnnek a legizgalmasabbnak. A közhangulatra vonatkozó, társadalomkritikai olvasatot Veres is előtérbe állítja a novellák kiindulópontjait, keletkezéstörténetét rögzítő utószavában. „Nem is volt kérdés, hogy minden történet Magyarországon játszódjék; ez az a hely, amivel álmodok. És mivel az ország olyan hely, amilyen, ezek az álmok gyakran rémálmok” – teszi egyértelművé a szerző, miből gyúrta a novellák nyomasztóan sötét, depresszív világát. Így rögtön más fénytörésbe kerülnek a pokoli wellness-szállóba kalauzoló Majd alszunk a hóban középosztálybeli, nyárspolgári értékrendet kikezdő részletei („a nyaraláson az ember sikeres könyvet olvas, mert a nyaralás siker”), és a szabadulni vágyókat visszahúzó, elátkozott vidékekről szóló tudósítások. Ha az Éjféli iskolákat a mai Magyarország torzképeként olvassuk, a kulcsnovella talán a Közöttetek, mert ez valóban tablót nyújt, csupa olyan ember portréját, akik lustaságból, önhittségből, érdekből vagy sérelmeiktől vezetve kezdenek el hinni könyörtelen isteneikben. A vívódó szektatagok bűnbe sodródásáról szóló történet olyan fantasztikus hátterű, de keserűen valóságosnak ható mai magyar társadalmi noir, amely közérzetünk érzékeny tolmácsaként és korunk szörnyeinek avatott ismerőjeként mutatja be Veres Attilát.
Agave Könyvek, 2018, 320 oldal, 3280 Ft
