A ZéróZéróZéró sajátos műfajú szöveg, a szerző első, nagy sikert és botrányt hozó könyvéhez, a Nápoly környéki maffiák világába bevezető Gomorrához hasonlóan dokumentarista kriminek, afféle gonzóirodalomnak volna nevezhető. Ugyanakkor az öt tagot számláló, Wu Ming néven ismert olasz irodalmi csoportosulásnak összetettebb véleménye van a Saviano-jelenségről. Roberto Bui kiáltványjellegű cikkében mutatja be a New Italian Epic, vagyis új olasz epika néven emlegetett szövegkorpuszt, melynek sajátos jellemzői az írásba és a történetmondásba, annak társadalmi farmakonként való alkalmazhatóságába vetett hit, a szűkebb és tágabb értelemben vett politikai töltet, a jövő iránti elkötelezettség, vagyis - szemben az öncélú nyelvi bravúrkodással - egyfajta közösségi gondolkodás, mely maga után vonja a fikciós és nem fikciós megkülönböztetések összemosását és eltörlését is. Olyan posztmodern utáni irodalomról van itt szó tehát, mely hisz önmaga szociális szerepében, a szó legeredendőbb feladatában, a kimondásban. Ez a fajta irodalom él az ún. Unidentified Narrative Objectsként (UNO; azonosítatlan narratív objektumok) emlegetett szövegtípussal is, amelyben a dokumentarista és a fikciós elemek szorosan összefonódnak, és létrehoznak egyfajta unheimlich, azaz kísérteties, otthonosságában is otthontalan, ismerős, mégis félelmet keltő jelenséget. A New Italian Epic egyik példaértékű szerzője a Wu Ming elgondolásában Roberto Saviano, aki alapvetően regényt ír, ám jellemzően a tényfeltáró újságírás regiszterében.
Legújabb könyvének összetettségét látva mindez könnyen meg is indokolható. Az egészen precíz, olykor az unalomig részletezett, mégsem elhagyható fejezetek a mexikói és kolumbiai drogkartellek borzasztóan véres történetét dolgozzák fel. Ezek mellett olvashatjuk egy kisterjesztő beszámolóját, ugyanakkor a szerző számot vet a kokainkereskedelem, az európai maffiák és a világgazdaság összefüggéseivel is. A történeti részeket pedig a Koka címmel ellátott szakaszok taglalják, melyek a drog elnevezéseit, hatását, csempészeti módszereit, a szer mikrokultúráját ismertetik. Egyszóval a kokain univerzumának a teljesség igényével véghezvitt szétírása történik meg Saviano könyvében. A dél- és közép-amerikai kartell- és bűnözőnevek lajstroma szükségszerű szárazsága ellenére sem maradhat el, ahogy a végeláthatatlan trükkök és módszerek számbavétele sem. Miként a szerző írja, csak így lehet megtanulni a drogmaffia fejével gondolkodni, látni a réseket, ahol egy kisebb kokaintégla elfér, látni a postásban, a tőzsdeügynökben, a bankárban a kokainistát, látni, hogy ez az utolérhetetlen rendszer tulajdonképpen a fogyasztó "hibájából" marad fenn.
Fontos különbség ugyanakkor, hogy míg a Gomorrában inkább lép működésbe egy fiktív, első személyű elbeszélő, ami keretet ad a riportszerű szövegrészeknek, a ZéróZéróZéró kifejezetten a riport vagy a történeti munka felé tolódik el. Az említett elbeszélői stílust helyenként pedig a sokkal drámaibb szerzői hang, Saviano személyes "hangja" váltja fel, mely egyszerre tanúsít megbánást, fejez ki elkeseredettséget, ugyanakkor elhivatottságot.
Amennyire zavarba ejtő maga a regény, annyira az a szerző körüli diskurzus is. Nehéz is egyelőre bármit kezdeni a ténnyel, hogy az egyre jelentéktelenebbé váló szó egyszerre visszanyeri erejét. Más igénye ez esetben nincs is. Mi pedig csak annyit tehetünk, hogy odafigyelünk rá.
Fordította: Matolcsi Balázs. Partvonal, 2014, 440 oldal, 3290 Ft
