Lolita a rockszínpadon - Juliette Lewis

  • - köves -
  • 2005.08.11 00:00

Könyv

Az idei Sziget fesztivál programjának egyik kétségtelen érdekessége a művésznő fellépése, minek apropójából ezúttal filmszínészi pályájának alakulását követjük nyomon (némi kitekintéssel hollywoodi kollégái könnyűzenei törekvéseire).

Az idei Sziget fesztivál programjának egyik kétségtelen érdekessége a művésznő fellépése, minek apropójából ezúttal filmszínészi pályájának alakulását követjük nyomon (némi kitekintéssel hollywoodi kollégái könnyűzenei törekvéseire).

Úgy kezdte, mint minden kalandor kedvű pályatársa: korai iskolaelhagyással, apró-cseprő kihágások miatti elzárással és futottak még tévésorozatok jelentéktelen szerepeivel. Sietett felnőni, hogy a kedves papa, a korai Eastwood-filmek örök másodhegedűse nyomdokaiba léphessen, végül mégis kislányosan romlott mosolya juttatta a hőn áhított nagy szerephez.

Scorsese

Martin Scorsesének mindig is jó szeme volt a fiatal testekbe szorult romlandó lelkekhez. A hetvenes években persze még minden egy kicsit másként festett, mint a prűd kilencvenesekben, az erkölcsrendészek sem nyolcra jártak be a hivatalba, és Scorsese sem került bajba, amiért A taxisofőr prostituáltjának szerepét a 14 éves Jodie Fosterre osztotta. A politikailag és még ki tudja, hányféleképpen korrekt kilencvenes években azonban még egy olyan agyonajnározott rendező, mint Scorsese sem engedhette meg magának, hogy a Cape Fear (A rettegés foka) címmel készülő thrillerében egy kiskorú gyermeklányt eresszen össze Robert De Niro nemi erőszakért leültetett, bosszúszomjas bűnözőjével. Leendő sztárjától tehát nemcsak a szerep által meg-követelt lolitás gesztusokra, hanem a megfelelő születési bizonyítványra is szüksége volt a rendezőnek, aki végül a tizennyolc éves Lewisban találta meg a keresett adottságokat.

Élére vasalt fehér blúzban csillogó szemű diáklány beszél a kamerába: "Mindig úgy éreztem, hogy egy ilyen szépséges folyóhoz túl rejtélyes volt a név: A rettegés fo-ka. Csak attól kellett félni azokon a csodálatos nyári éjszakákon, hogy a bűvölet köddé válik, és ránk szakad a való élet." Lewis legelső jelenése ez Scorsese klasszikus film noirokat utánzó filmjében. Mintha csak beharangozná az elkövetkező borzalmakat, a jó házból való, hamiskás mosolyú úrilány házi dolgozatából idéz a tábla előtt: néhány patetikus sor az egész, Lewis előadásából azonban zavarba ejtő csáberő és vészjósló feszültség sugárzik. Hiába kapcsoljuk hama-rosan a nagy átváltozóművész, a sztáralakításokra programozott De Niro celláját, és csodálhatjuk, amint a színészkirály a Sztanyiszlavszkij-módszer szerint rezegteti tetoválásokkal díszített hátizmait, Lewis belépőjét követően szegény De Niro már csak futhat a pénze után. A kamaszkori zavarok teljes tárházával küszködő, egyszerre felajzott és megfélemlített tinédzser a továbbiakban is olyan bőkezűen osztogatja a zavart mosolyokat, hogy az ember lassan De Nirót kezdi sajnálni, amiért a biztos nyugdíj küszöbén ennyi gátlástalan tehetséggel gyűlik meg a baja. Lewis olyan virgoncul és kéjesen ejti ki a szatír és a kukkoló szavakat, mintha csakis arra vágyna, hogy valaki elkapja az ő helyes kis grabancát. Mikor aztán a kamaszvágyak realizálódnak, és a kislány szemben találja magát az iskolai színházterem mézeskalácsdísz-letében üldögélő De Niróval, a könnyelmű incselkedésbe jeges félelem vegyül. De Niro úgy ül ott a félhomályban, mint a mesebeli farkas, aki épp az előbb falta fel a nagymamát. Nem láttuk, hogy hogyan tette, de jól tudjuk, hogy ez a tanárbácsisan mosolygó alak kiskorúakat erőszakolt meg, megmérgezte a családi kutyát, és kiharapta a börtöntársa nyelvét. De Niro Farkasa füves cigivel kínálja Lewis felbátorodott Piroskáját, csaliként Henry Miller Szexusát ajánlgatja, befejező aktusként pedig egyik ujját a lány szájába erőlteti. Nem is kell olyan nagyon erőltetnie, ahogy az ezt követő hosszú, nyelves csókot sem. A fiatal színésznő ebben a néhány percben a tilosban járás izgalmától a veszély mámorán át a kiszolgáltatottság bénultságáig és a halálfélelemig mindent eljátszik. Ugye, ügyes a kicsike? - az elégedett rendező joggal dörzsölhette össze megizzadt tenyerét. A kicsike olyannyira ügyesnek bizonyult, hogy Hollywood azonnal lecsapott rá, és úgy döntött, ennek a lánynak még nagyon sokáig a rettenetes gyereket, a csábító és öldöklő gyereklány szerepét kell alakítania, amire hamarosan olyan, friss húsra áhítozó, neves szatírok tartanak majd igényt, mint Woody Allen és Oliver Stone.

Allen

Bár Lewis nem pusztán méltó partnere volt De Nirónak, hanem sokak szerint le is játszotta a legendát, a filmakadémia egyforma elbírálásban részesítette mindkettőjüket: az obligát Oscar-jelölés-sel elismerte, a díjosztásnál figyel-men kívül hagyta teljesítményüket. (Amúgy a legjobb színésznő díját a kérdéses évben A taxisofőr egykori gyerek prostituáltja, Jodie Foster vihette haza A bárányok hallgat-nak című filmben nyújtott alakításáért.) Oscar ide vagy oda, kisvártatva akkora felhajtás kerekedett Lewis körül, hogy akinek ez idő tájt csábító gyereklányra volt szüksége, mind Lewis ügynökénél kilincselt. Woody Allent például annyira rabul ejtette a fiatal tehetség, hogy valami rossz ürüggyel azonnal menesztette az angol Emily Lloydot a Férjek és feleségek csábító posztjáról, és Lewisszal forgatta újra a már felvett jeleneteket.

A középkorú irodalomprofeszszort alakító Allen oldalán Lewis végre egyenrangú félként vehetett részt a csábítás össznépi társasjátékában. Dr. Roth ígéretes tanítványaként kezdetben még csak az "Orális szex és a dekonstrukció" című remekbe szabott dolgozatával nyűgözte le a kapuzárási pánikkal küszködő tanárembert, hamarosan azonban már Allen kedvenc vadászterületén, az elsárgult falevelek borította Central Park lankáin ereszkednek alá Manhattan tüdejébe. A kislányból egyetlen film leforgása alatt nagylány lett. Lewis ezúttal pontosan a korának megfelelő szerepet kapott: huszonéves egyetemistát játszik, aki, akárcsak a nálánál kétszer idősebb tanár, pontosan tudja, hogy a parkban Dosztojevszkijről és Tolsztojról beszélgetni nem az orosz irodalomról, hanem a csábításról szól. Az a mosoly, amivel Lewis cigarettára gyújt, és belemegy a házasságtörés felé vezető játékba, megint csak a színésznő érettségét dicséri. Bár Allen rossz szokásához híven megtartja magának a legjobb poénokat ("Ha Tolsztoj a többfogásos ebéd, Turgenyev a mesés desszert, Dosztojevszkij a többfogásos ebéd, plusz vitamintabletta és búzacsíra" - szédíti a leányzót a rendező alteregója), és nehezen mond le saját önsajnálatáról is, egy közös taxizás alkalmával mégis átengedi a reflektorfényt. A hosszúra nyúlt monológ, melynek során a kamera mindvégig a lány arcát pásztázza, újabb bizonysága annak, hogy a De Niróval való brillírozás nem volt véletlen.

Stone

Allen könyvekkel és Picassókkal borított intellektuális enteriőrjei, ez a puha és zárt világ, melyben a szereplők legnagyobb gondja, hogy már megint felásták a 80. utcát, egyszeri kitérő Lewis életében. A Férjek és feleségeket követő filmszerepek vagy az alvilág nagyvárosi peremvidékét, vagy a bádogházas-trailer-parkos vidéki Amerikát jelölték ki a színésznő játszóteréül. Az elvadult vagányok komfortos skatulyája készen állt a beköltözésre. Lewis-nak elsőként Brad Pitt sorozatgyilkosos őrjöngéséhez kellett asszisztálnia a Kaliforniában, majd, miután eljátszotta Gary Oldman korrupt zsarujának szeretőjét a Rómeó vérzik oldalkocsis barátnőszerepében, becsúszott egy szomorkás-elégikus vidéki életkép is: a Lasse Halström rendezte Gilbert Grape-ben azonban az alig 1,70 magas színésznő többnyire ki sem látszik Johnny Depp és Leonardo DiCaprio takarásából.

Mind ez idáig az utolsó, főcím feletti VIP-szerepét Lewis Oliver Stone 1994-es Született gyilkosok-jában kapta, ebben a véres média-szatírában, amely a giccs és az erőszak paródiája helyett a giccs és az erőszak slágereként aratott komoly sikereket. Sok jó az alakításokról sem igen állítható, de erről a legkevésbé az ünnepelt sorozatgyilkosokat alakító Juliette Lewis, Woody Harrelson páros tehet, akiknek rendezői utasításra second-hand pózokban kellett órák hosszat vonaglaniuk a mögéjük vetített, látványosan semmitmondó hátterek előtt. Hollywood leghíresebb amatőr filme-sének produkciójában, melyben ugyanúgy mindent kétszer mondanak el, mint Karinthy örökbecsű Ady-paródiájában, Lewis becsü-lettel teljesítette a penzumot, egy olyan filmben azonban, amely minden percében meglepetést vagy megbotránkozást akar okozni, a becsületes helytállás is elismerésre méltó teljesítménynek mondható.

Világvége, rock'n'roll

Lewis karrierjének következő állomása nem annyira a színészi teljesítmények sorában, mint inkább a későbbi rock'n'roll-pályafutás szempontjából tekinthető fontosnak. Kathryn Bigelow futurisztikus thrillere, A halál napja volt az a film, amelyben a széles nyilvánosság legnagyobb megrökönyödésére először bújt elő a színésznőből a rocker. Lewis rocker alteregója nem kér a főszereplő Ralph Fiennes szomorú szemű epekedéséből, s fittyet hányva a romantikára, a színpadra zúduló konfettiesőben énekli-üvölti P. J. Harvey válogatottan lehangoló számait. Sem a Los Angeles-i zavargásokat idéző képsorok és a 2000 szilveszterére készülő város káosza, sem a rapper-gyilkosságok és illegális "transz-filmek" körül bonyolódó történet nem bírja ellensúlyozni a cekker-szerű semmi-kosztümjében vonagló ördögfióka produkcióját: Lewis ellenállás nélkül temeti maga alá az egész felfújt noirhablatyot. Bár a rockeréletformának a továbbiakban Lewis filmes pálya-futása nem igazán kedvezett (az utóbbi idők filmográfiájában főleg tisztes és polgári mellékszerepek sorakoznak), a koncertszínpadokon feltűnő Juliette and the Licks-szel a színésznő ékes bizonyságát adta, hogy nem csak a vásznon tudja meghökkenteni a közönségét. A mérvadó szaklapok szerint ugyanis Lewis az első színészből lett rocker, akinek nemcsak a lábát, de a zenéjét is érdemes komolyan venni. Színész-rockerek

Juliette Lewis nem az első és vélhetően nem az utolsó színész, aki rockerként is komoly babérokra pályázik. Hasonló ambíciók feszítik már jó ideje Russell Crowe-ot is, aki 30 Odd Foot of Grunts nevű bandájával igyekezett betörni a könnyűzenei szcénába, miután azonban 2002-es lemezükből egészen pontosan 156 darabot sikerült értékesíteni az egyik legfontosabb piacnak számító Angliában, Crowe szomorúan feloszlatta az együttest, és jelenleg egy új formáció alakításán töri a fejét. Ha éppen nem filmezik, Keanu Reeves is előszeretettel koncertezik három tagot számláló együttese, a Dogstar frontembereként. Reeves pályatársa és kebelbarátja, Robert Downey Jr. sem állhatta meg, hogy ne jelentkezzen saját lemezzel, mely a The Futurist címmel került nemrég a boltokba. Ellentétben Crowe-val, Downey Jr. meglepően jó kritikákat kapott, méltatói többek között Sting, Peter Gabriel és Bruce Hornsby stílusához hasonlították produkcióját. Viszonylag szép sikereket mondhat magáénak Bruce Willis is, akinek 1987-es The Return of Bruno című albumáról a Respect Yourself című szerzeménynek slágerlistás helyezéseket is sikerült kivívnia. A rock felé kacsingató filmsztárok csapatát erősíti Kevin Bacon is, aki már az ötödik Bacon Brothers-lemeznél tart, és egyelőre nem tűnik elégedetlennek. Természetesen nem feledkezhetünk meg a poppal kacérkodó női szakaszról sem, melynek soraiban olyan jó torkú nagyságákat találhatunk, mint Julie Delpy, Minnie Driver, Jennifer Lopez, Lindsay Lohan vagy éppen Jennifer Love Hewitt.

Neked ajánljuk

A Jobbik feljelentette Fekete Pétert

  • narancs.hu

Folytatólagosan elkövetett lopás miatt. Ugyanis az államtitkár tegnap maga büszkélkedett azzal, hogy rendszeresen leemel ezt-azt a közgyűjtemények polcairól.