London megöl minket (Tibor Fischer: Hülye, aki nem olvassa)

  • Diós Zsolt
  • 2005. április 14.

Könyv

A könyv megvolt már angolul. Évekkel ezelőtt kaptam Brixtonban, a sztorik helyszínén, stílusosan egy egzotikus, ám krómozott gyorsbüfében, ahol a lúzer rastagyerek a cockney pincérnővel currys csirkét falt a másik asztalnál.

A könyv megvolt már angolul. Évekkel ezelőtt kaptam Brixtonban, a sztorik helyszínén, stílusosan egy egzotikus, ám krómozott gyorsbüfében, ahol a lúzer rastagyerek a cockney pincérnővel currys csirkét falt a másik asztalnál. Dedikálva küldte az író, ismeretlenül. Jól- esett, hogy élnek a világban intelligens humorú, ragadósan rosszkedvű, újegzisztencialista-realista magyar ivadékok, apró Vonneguttal keresztezett Gelléri Andor Endrék, mondhatnám, ha dicsérni akarnám, és ha a hivatalosan emlegetett Martin Amison és Irvine Welsen kívül be tudnám lőni az irodalmi felmenőit. Erős kötődés a magyar humorhoz, tipikus angol viszony a realizmushoz. Azóta megtudtam róla, hogy édesanyja 1956-ban a magyar női kosárlabda-válogatott csapatkapitánya volt, azé a csapaté, amely második lett a Szovjetunió csapata után az Európa-bajnokságon, de nyilván nem ezért disszidáltak a szülők, hogy majd a szerző megszülethessen pár évvel később a kies Britanniában. Viszont a '93-ban megjelent, az obszcén magyar kifejezést címül kapó Under the Frog (A béka segge alatt) abszurd regényét a családi múlt inspirálta, és Fischer a legjobb fiatal briteknek járó irodalmi díjak egyikét kapta érte.

Itt tárgyalt novelláskötete nem volt ekkora áttörés (azonkívül, hogy egymillió példány kelt el belőle húsz országban), de folytatja a sötét humorral operáló, provokálni szándékozó magányos irodalmi farkas hagyományait. Hét novellában hét főhős küzd a lét felszínén maradásért és birkózik a bukás fokozataival, miközben fenntartja méltósága látszatát. A hét "főbűnös" különbözőképpen kapja arcába az életet és viseli a lecsúszást. A Megettük a séfet című opus bukott webdizájner Jimje, aki anyagi csődje szélén gazdag idiótákkal és újorosz kurvákkal toroz, a legkevésbé morális, az utolsó novella bosszúálló, szeretni képtelen női kabarésztárja pedig a legszerethetőbb.

Az életnek van napos oldala, de az nem a miénk. Fischer ezt mondja el hétszer, különböző színvonalon, és van, ahol kifejezetten zavaró a fene nagy írói tudatossága, a pontosan kimért halálfok, a túl általánosan kiterjesztett szatíra. Egyedül hagyja az olvasót az információkkal, a helyzetek komplexitásával, a sötétséggel, amelyről nem mindig lehet eldönteni, hogy divatosan underground vagy mainstream.

Fordította: Lóránd Zsófia, Hamvai Kornél

Gondolat Kiadó, 2004,

354 oldal, 2490 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.