KÖNYVMELLÉKLET

Megálmodtalak

  • Scheer Katalin
  • 2019. július 13.

Könyv

A terhesség közügy, ironizál a könyv férfi szerzője – várandós apa, nem mellesleg író –, amikor felesége és szerzőtársa – várandós anya, nem mellesleg pszichológus – újra meg újra kiakad a jártában-keltében rázúduló, kéretlen szüléstörténetektől, jó tanácsoktól, pocaktapogatásoktól. Évekkel később mégis úgy döntenek, közzé-, vagy­is hát közüggyé teszik várandósságaik történetét. A gyerekváró krónika időközben kurrens műfajjá vált, írók, újságírók, pszichológusok, celebek számolnak be szülővé válásuk rögös útjáról (a teljesség igénye nélkül: Szécsi Noémi, Szily László, Szél Dávid, Szinetár Dóra), többnyire ugyanattól az indíttatástól vezérelve: le akarják kaparni a szülőségről a századok alatt rárakódott rózsaszín vagy éppen arany mázat.

Peer Krisztina és Kele Fodor Ákos Megálmodtalak című könyvének újítása, hogy hol az anya, hol az apa aspektusából láthatunk rá ugyanazokra a történésekre. Ettől azonban ne várjunk akkora drámai feszültséget, mint az Affair első évadától. Peer és Kele Fodor kettőse irigylésre méltóan harmonikus, kapcsolatuk az empátia, az önreflexió és a humor diadalmenete. Az egyetlen igazi kihívást a magyar egészségügy lernéi Hidrája jelenti számukra (tudják, ez az a szörny, amelynek ha levágják egy fejét, kettő nő helyette), és ezzel bizony még a pszichológus-író pár sem képes megbirkózni.

Pedig annyira vártam a népmesék igazságának beteljesedését, hogy legalább a harmadik szülésnél táltosodjanak meg ezek az igazi entellektüel szülők, és szereljék le az orvosok-ápolók flegma, lekezelő kommunikációját, vagy vegyék fel a nyúlcipőt, és addig meneküljenek, míg nem találnak valakit, aki mellett biztonságban és méltóságban hozhatják világra legkisebb gyermeküket. Mert ha ők sem tudják meghekkelni a rendszert, és maradnak a „Máté doktor úr holnapi császára”, akkor itt tényleg nem fog változni semmi.

Tea Kiadó, 2018, 167 oldal, 3990 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.