Fantasymelléklet

Melankolikus szörnyvadászat

Andrzej Sapkowski: Vaják II. - A végzet kardja

  • Sepsi László
  • 2013. január 13.

Könyv

Míg az amerikai rajongók még most is petíciókat írogatnak, hogy a kiadó illessze be menetrendjébe a regényméretű novellafüzért - ott a nyitókötet után rögtön a nálunk jövőre várható Tündevérrel folytatták -, itthon a kortárs lengyel fantasy alapvetése az 1992-es eredeti kiadás alapján készült, igen ízes fordításban olvasható, ami egyszerre adja vissza Sapkowski prózájának meseszerűségét és teszi nyilvánvalóvá a szörnyvadász vaják kalandjainak erős kapcsolatát a kelet-európai népi kultúrával.

A videojáték- és tévésorozat-verziókat is fialt szériát elindító Az utolsó kívánsághoz képest Sapkowski A végzet kardjában egy árnyalatnyival komorabbra vette a figurát. Nem csupán fantáziavilágának egészét hatja át még jobban az elmúlás melankóliája - az emberi civilizáció sikeresen felülkerekedett a mitikus monstrumok által benépesített vidéken, kiirtva mindent, ami nem képes asszimilálódni -, de a hat történet másik vezérfonala, a főhős szerelmi magándrámája se javít a hangulaton. Viszont ahelyett, hogy elmerülne az eszképista depresszióban, A végzet kardja enyhe világvége-hangulata ellenére is tovább viszi a nyitókötet játékosságát, ahol az átfazonírozott mondák és közismert mesék (lásd a Némi áldozat című történet Kis hableány-parafrázisát) sodró nyelvi leleménnyel és bűbájosan bárdolatlan humorral keverve születnek újjá a zsánerközegben. Andrzej Sapkowski kétségtelenül a lengyel fantasy méltó válasza Neil Gaimanre - az angolszász tündérmesék csillagpora helyett emberes poharazásokkal a középkori fogadókban és szörnyvadászattal a faluszéli trágyadombon.

Fordította: Szathmáry-Kellerman Viktória, PlayOn, 2012, 312 oldal, 2990 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.