1. Thomas Pynchon: Beépített hiba
(ford.: Farkas Krisztina, Keresztesi József, Magvető, 2013) 93 pont
2. Jonathan Franzen: Erős rengés (ford.: Bart István, Európa, 2013) 88 pont
3. Joanna Bator: Homokfelhő (ford.: Hermann Péter, Magvető, 2014) 58 pont
4. Daniel Pennac: Testnapló (ford.: Tótfalusi Ágnes, Magvető, 2014) 47 pont
5. Sofi Oksanen: Mikor eltűntek a galambok (ford.: Bába Laura, Scolar, 2014) 33 pont
6. Pavel Vilikovsky: Kutya az úton (ford.: Garajski Margit, Kalligram, 2013) 31 pont
7. Roberto Bolao: Vad nyomozók (ford.: Kertes Gábor, Európa, 2013) 30 pont
8-9. Alan Hollinghurst: Más apától (ford.: Csordás Gábor, Scolar, 2013) 29 pont
Tomás Radil: Az auschwitzi fiúk (ford.: Mészáros Tünde, Kalligram, 2014) 29 pont
10-11. Claire Messud: A király gyermekei (ford.: Boris János, Magvető, 2013) 27 pont
Jirí Weil: Mendelssohn a tetőn (ford.: V. Detre Zsuzsa, Park, 2013) 27 pont
A lista összeállításában szavazataikkal részt vettek: Ambrus Judit, Bárány Tibor, Báthori Csaba, Bazsányi Sándor, Benedek Anna, Bojtár Endre, Csáki Márton, Fehér Renátó, Gács Anna, Harmath Artemisz, Jánossy Lajos, Jenei László, Kálmán C. György, Kiss Noémi, Krusovszky Dénes, Lapis József, László Emese, László Ferenc, Faragó Kornélia, Németh Zoltán, Tarján Tamás, Vári György.
A szavazóknak minden alkalommal 4, a közelmúltban magyarul megjelent szépirodalmi vagy azzal határos műfajú kötetet kell megnevezniük és sorrendbe állítaniuk; az első 15, a második 10, a harmadik 6, a negyedik pedig 3 pontot kap. A listás könyvek megvásárolhatók az Írók Boltjában (1061 Budapest, Andrássy út 45., www.irokboltja.hu).
Pynchon hosszútávfutó-bajnok: ha egyszer felkerül listánkra, akkor rögtön az első helyen végez - és még egy körre ott marad. A Beépített hibával megismétlődött, ami a szerző magyarul megjelent előző kötetével, a Súlyszivárvánnyal történt.
Idei első világirodalmi listánk összeállítása során a téli könyvvásár idején, illetve azóta megjelent könyvekre lehetett szavazni. A tavaly decemberi lista szereplői közül négyen továbbra is benne vannak a válogatottban: Pynchon regényén kívül Franzen és Vilikovsky könyve újrázott, sőt javított a helyezésén, Bolao legutóbb másodiknak befutó regénye pedig most a hetedik helyen végzett.
Pynchon tehát továbbra is vezet, bár a Beépített hiba könnyedebb darab a szerző magyarul eddig megjelent műveinél: félig detektívregény, félig pszichedelikus körutazás a hetvenes évek elejének Kaliforniájában. A tömérdek szubkulturális - zenékre, tévésorozatokra, mozifilmekre, helyszínekre tett - utalás időnként már-már maga alá temeti a krimiszálat, de ettől a regény nem lesz kevésbé szórakoztató. Ezek az utalások a magyar olvasónak olykor nehézséget jelenthetnek, de kétségkívül fontos szerepük van: Pynchon egy korszak végét rajzolja meg, a hatvanas évek alkonyát. Hőse még emlékszik a nagy napokra, de pontosan tudja, hogy fél lábbal már átlépett egy új, jóval barátságtalanabb világba: ebből fakad az a melankólia, amely az egyébként kaján humorú Beépített hiba talán legszimpatikusabb vonása. A könyvvel összefüggésben a "lendületes fordítás" szókapcsolat megtelik értelemmel, mert Farkas Krisztina szólamformálása végig egyenletes, szövege anélkül laza, hogy szétesne. A dalok fordítójaként Keresztesi József (ex-Szőranya, Új Párduc) kameózik, például így: "Csak a helyi csávók trippelnek / Sose túl hosszan rendszerint / Szállnak a vidám kis percek / Aztán a hajnal jön megint - / Nyomd föl a neont, hadd égjen / Nem kell több para - / telihold a halak jegyében / A francba / itt a szombat éjszaka..."
A tavalyi könyvfesztivál idején hallottam egy szarkasztikus költőtől, hogy a kiadók legszívesebben hosszú regényeket adnak ki, mert úgy gondolják, hogy azokat még olvassák. Jelen listánk is ezt a vélekedést igazolja: a könyvek többsége alkalmas önvédelmi célokra is, és nem csak szellemi értelemben. A terjedelemfétisre jellemző, hogy ha egy könyv oldalszámra nem volna elég tetemes, akkor olyan papírra nyomják, hogy elérje a kívánatos szakácskönyv nagyságrendet.
Franzen Erős rengése is ilyen, ami bizonyára az írói formátumot is jelezni hivatott, bár az amerikai szerzőnek, aki egyesek szerint azok közé tartozik, akik mindig ugyanazt a könyvüket írják (mint mondjuk Ottlik Géza), ez a több mint húsz éve írt, a magyarul eddig megjelenteknél korábbi műve egyelőre nem részesült olyan lelkes kritikai fogadtatásban, mint az Independent által "a 21. század nagy amerikai regényének" nevezett Szabadság.
Joanna Bator kötetei ezzel szemben időrendben jelennek meg: a Homokfelhő a Homokhegyet írja tovább - bár lengyelül a címek nem utalnak ilyen szépen egymásra, mint magyarul. Az író leleményesen szövi, darabolja fel, majd rakja újra össze a szinte az egész 20. századon átívelő cselekményt, amelyet remek figurákkal népesít be a halál fátyolos zúzmaráját modelljei körül jóslatszerűen megörökítő fényképésztől a szakmailag a koncentrációs táborban kiteljesedő női fodrászig. A fordítás itt-ott elnagyoltnak tűnik: egy képen például a szereplők "szégyentelenül erdei tavacskában fürödtek", holott bizonyára nem a tó a szégyentelen, hanem a fürdés. Ez a kitett gyerekről szóló mondat pedig - bár a szóismétlés makacs kerülését bálványimádásnak tartom - suta: "azon töprengett, elvigye-e a kicsit, hogy máshová tegye le, vagy még várjon egy kicsit." Bator magyarul másodikként megjelent könyve ezzel együtt is felfedezés, olyanynyira, hogy legutóbbi kötetének remélhetőleg már készülő fordítása is alighanem sikerre van ítélve.
Batorral szemben, akinek ez még csak a második kötete magyarul, Daniel Pennac régi ismerőse a hazai olvasóknak, ha nem is épp a Testnaplóban megmutatkozó oldaláról híres. Eddig ugyanis humoros könyveket fordítottak tőle, amelyek sorában még Lucky Luke-képregény is megjelent. A mostani kötetnek a korábbiakkal ellentétben már a nyomdai kivitele is komoly olvasmányt ígér, bár az előszóban a szerző még eljátszik azzal, hogy az ebben a regényben szereplő családnak is ugyanaz az orvosa, mint A karabélyos tündér-beli Malausséne-éknek. A szókimondó könyv hű a címéhez, és világos, hogy ez a férfi saját testének naplója, de a női testre való reflexió hiánya feltűnő. A főszereplő egyébként nem is igazán érzéki ember, legalábbis nem érintkezik testileg az emberekkel, a gyerekeit sem ölelgeti, csókolgatja, sőt ők még csak pizsamában sem láthatják, hiszen már reggelizni is mindig felöltözve, megborotválkozva ül le. A könyv francia kritikai fogadtatása nagyon kedvező volt, az öregedés-agónia részt különösen imádták (ezt érdemes Kun Árpád Boldog északjával összeolvasni). Pennac humora ezzel együtt ebben a könyvben is csillog, mint az ilyen mondatok mutatják: "Téged nem háborít fel, hogy egy fodrász nyaralni megy, miközben a hajak nőnek tovább?"
A Magyarországon néhány év alatt a legnépszerűbb északkelet-európai szerzővé vált finn Sofi Oksanen új könyvének egyik témája a Bator-regény egyik szálához, illetve Weil és Radil regényéhez hasonlóan a második világháború. Az árulás és önfeladás különböző formáit megvalósító szereplők sorsából kibontakozó, évtizedeken átnyúló cselekménynek legfeljebb a kulisszái idegenek a magyar olvasó számára, az ismerős élet- és történelmi helyzetek az északi szerzőt tiszteletbeli szomszédunkká avatják (lásd portrénkat az előző oldalakon).
Tavaly téli világirodalmi listánkat ismertetve írta Vári György Pavel Vilikovsky önéletrajzi esszéregényével kapcsolatban, hogy "akár a szomszédainkra is odafigyelhetnénk végeredményben, ha jobban meggondoljuk". Ha pedig a szomszédainkra figyelünk, akkor önmagunkra figyelünk: "A magyar nyelv érthetetlen, de nem idegen nyelv volt számomra, a magyarok pedig, ahogy úgy elnéztem őket, amint gondterhelt kifejezéssel az arcukon és cigarettával a kezükben sietnek végig a Rákóczi úton, a magyarok voltak az én siketnéma testvéreim" - írja például a szlovák szerző. A közvetítés, köztes lét mintha alapélménye lenne Vilikovskynak: a címben szereplő kutya is önironikus szimbólum ilyen értelemben. Egy közlekedési rádióhírben talált tárgyról vagy inkább élőlényről van szó: "A D1-es autópályán, Pozsony és Nagyszombat között a 27-es kilométerkőnél fokozottan figyeljenek. Az úton egy kétségbeesett kutya rohangál."
A szomszédos Szlovákia után a hetedik helyen listánk legtávolabbról érkezett résztvevője, a chilei Roberto Bolao áll. Menczel Gabriella, a Műút hispanista kritikusa szerint a regionális és tájnyelvi változatokat is használó szöveg fordítója, Kertes Gábor "büszke lehet, a grandiózus projekt eredményesen valósult meg. A kérdés inkább az, mit mond(hat) ez a szöveg a magyar olvasónak." A Vad nyomozók, amelynek lapjain két "zsigeri realista" költő csavarog a világban, nem könnyíti meg a befogadást azzal, hogy a jól ismert latin-amerikai mágikus realizmushoz kötődne (ez inkább Bator könyvére jellemző). Ezzel szemben - Menczel Gabriella szavaival - "a rideg valóságról, a diktatúra észbontó gyötrelmeiről, az egyén elveszettségéről ír, ám nem a dokumentumirodalom történeti igazságfeltáró szándékával, hanem a borgesi és cortázari világkép nyomán az értelmiség egyéni szerepvállalásának felelősségét keresi".
Alan Hollinghurst Anglia három történelmi korszakát is átfogó könyve egyik alakjának nem adatik húsz regényév: Cecil Valance-ből "egy német mesterlövész miatt" már a mű ötödénél "hideg fehér szobor" lett a családi kápolnában, és mégis ő az egyik címszereplő. A homoszexuális költő ugyanis nem más, mint az "apa", akinek szexuális irányultságára kissé talán túl direkten utal a különben nagyon szerencsésen lefordított címben szereplő "más" szó dőlt betűs kiemelése. A kötet magyar kritikai visszhangja egyelőre gyér, de a kedvező angol bírálatok alapján a fordítás is sikerre számíthat, főleg ha tekintetbe vesszük, hogy milyen nagy mostanában az érdeklődés a brit arisztokrácia 20. századi története iránt. A regényt persze nem érdemes azokkal az elvárásokkal kézbe venni, amelyek a Downton Abbey alapján fogalmazódnak meg, bár a könyvben is elcsattan jó néhány "", valóban?", "Attól tartok..." és "Milyen kedves!".
A ma Prágában élő szlovák orvosprofesszor, Tomás Radil Párkányban volt kamasz, és míg Birkenauba nem deportálták, Esztergomban járt gimnáziumba. Az auschwitzi fiúk tehát szlovák memoárregény, de a Felvidék visszacsatolása miatt témája mégis a vidéki magyar zsidóság meggyilkolása. Igaz, a könyv lengyel holokausztregény is lehetett volna, ha Radil édesapja elfogadja "egy kelet-lengyelországi nagybirtok intézői tisztét". De nem vállalta: "Túl veszélyesnek tartotta mind a maga, mind a család részére. És igaza volt." Jirí Weil könyve is a holokauszttal foglalkozik, de míg a Mendelssohn a tetőn olyan hivatásos író műve, aki végig biztos kézzel tereli groteszk, sőt olykor a nyersebb humor irányába a cselekményt ott, ahol különben el kéne hallgatnia, addig a kutatóként és a sors iróniájaként épp az élettan kutatójaként nevet szerzett Radil műve inkább orvosi pontosságú anamnézis és egyben nagyszabású emlékmű az ártatlan áldozatokért és "meg nem született utódaikért". A hatszáz oldalas könyv persze ettől még nem olvashatatlanul komor, emlékezetes például a jelenet, amikor a marhavagonban szerelmeskedő fiatalokat szidó idős asszonynak az elbeszélő édesapja a három - nem látó, nem halló és nem beszélő - majom példáját ajánlja a figyelmébe, míg az édesanya egyenesen leboszorkányozza a "vén erénycsőszt".
Jirí Weil könyvének humora még vaskosabb, már az alaphelyzet is egészen groteszk: Heydrich látogatása miatt el kell távolítani a prágai Rudolfinum tetejéről a zsidó származású Mendelssohn szobrát, csakhogy senki, se a munkások, se az SS, sem a tanult (csakhogy Talmudot, és nem zenetörténetet tanult) zsidó szakértő nem tudja, melyik is az. A Mendelssohn a tetőn sok szereplőjével lehet együtt érezni, de kevés köztük az, akit igazán szeretni is lehet.
Claire Messud viszont, akinek A király gyermekei című könyve Weil könyvével osztozik a 10-11. helyen, aligha bánná ezt, egy tavaly decemberi nyilatkozata szerint ugyanis a regényekben nem barátokat kell keresnünk, hanem az életet, annak minden megnyilvánulási formájában. A kérdéshez Franzen is hozzászólt: "Utálom a szerethetőség fogalmát. Ennek köszönhettük két ciklus erejéig is George Busht, akivel a választók java része szívesen elsörözött volna, meg a Facebookot. Egy csomó emberrel megszakítanánk a barátságot, ha olyan közelről és olyan alaposan ismernénk, ahogy egy jó regény bemutatja őket."
Most tehát ismét itt van nekünk tizenegy jó könyv, igazán van kit nem szeretnünk, sőt, ha nem vigyáz, talán még kedvére való regényhőst is talál az olvasó.
