Visszaemlékezésének egy alaposan rövidített és fazonírozott változata 1974-es halála után tíz évvel jelent meg, majd később is kiadták. Jelen kiadás azonban igencsak más fénytörésben mutatja be az eseményeket, így elolvasása annak sem felesleges, aki ismeri a korábban megjelenteket.
Sztehlo visszaemlékezése 1984-ben áttörésnek számított, hiszen akkoriban még nem sok munka jelent meg az embermentésről, ráadásul a szerkesztő, Bozóky Éva meghagyta Sztehlo írásának azon részleteit, amelyek egyes német katonákat és tiszteket pozitív módon tüntettek fel. Bozókynak azonban súlyos kompromisszumokba kellett belemenni: amellett, hogy a szöveg szinte minden mondatát átszerkesztette, teljesen törölnie kellett a szovjet csapatok atrocitásaira vonatkozó részeket, ki kellett hagynia szinte minden utalást az evangélikus egyházban uralkodó antiszemita szellemre, de ki kellett hagynia olyan részleteket is, amelyek némileg árnyalták azt az idillikus képet, amelyet a gyermekotthonokról látni szerettek volna. Szerencsére Kunt Gergely a Credo című lap 2022. évi 2. számában ezeknek a kihagyásoknak és átstilizálásoknak külön tanulmányt is szentelt – ám azt jobb lett volna e visszaemlékezés függelékeként megjelentetni. Annál is inkább, mert egyébként a kötet szerkesztői igen alapos munkát végeztek: részletes, mindenre kiterjedő lábjegyzetelés mellett a Sztehlo-családfa bemutatása, néhány dokumentum fakszimiléje és egy terjedelmes utószó is segíti az olvasót.
A modern szent
A könyv Magyarország német megszállásától 1945 nyaráig mutatja be azt az időszakot, amelyik kitörölhetetlenül bevésődött azok emlékezetébe, akik átélték. Sztehlo rendkívüli ember volt, bár rendkívülisége éppen természetességében és naivitásában fogható meg leginkább. Nehéz megtalálni jellemzésére a szavakat. Van, aki „modern szentnek” nevezi azért, mert mintegy 2 ezer üldözöttet, túlnyomó többségében gyerekeket mentett meg a vészkorszakban. Nem is akárkiket: a megmentettek között találunk későbbi Nobel-díjast (Oláh György), kivégzett csendőr ezredes gyermekét (Kudar László) és a magyar kulturális élet fontos alakjait (például Horváth Ádám későbbi rendezőt vagy Sárközi Mátyás írót). Sztehlo mindenkit befogadott, aki eléje került. Sárközi visszaemlékezése jól érzékelteti módszereit: „Pesti és budai nagyiparos és arisztokrata barátai villájába beállított tíz-tizenöt gyerekkel, és azt mondta, például rokonának, vitéz Szenczy Aladárnak: »Bujtasd el őket, és ha jönnek a nyilasok, kérd ki magadnak: miként merik feltételezni, hogy egy vitéznek zsidók bujkálnak a házában?«”
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
