Két szobacica balett-szakkifejezésekről kapta a nevét. Ám csupán álmukban piruetteznek vagy nyomnak egy pas de deux-t, esetleg olyan is van, hogy a Holdra szállnak, de ennek ugye kevés köze van a tánchoz. Átlagos idejükben mást se csinálnak, mint két átlagos cirmos: párnabojtot pofozgatnak, kedvükre nyújtózkodnak, szenderegnek jobbra, balra. Olykor zavaró tényezőként gyerekek feltűnése borzolja a kedélyüket, de egészen könnyen felülemelkednek a sokkhatáson, és újra csak cicáskodnak. Nem éppen zűrös jószágok. Megeszik, ami jár nekik, majd nem vetik meg a ki tudja, miként adódó édességet sem, jöhet lúdláb, habos torta, madártej. Az egerészés gondolata még csak véletlenül sem fordul meg a fejükben, ha mégis feltűnne egy-egy cincogó a láthatáron, inkább ignorálják. Balhét is csak kíváncsiságból, finom falatokért csinálnak, akkor is csak szolidan, hogy aztán kellő megbocsátás után még csak véletlenül se érje őket komolyabb retorzió, csak egy kis minimális bünti.
Az óvodásoknak szánt nagyon rövid, egyszerű történet nemhogy izgalmat nem kelt, de érdeklődést is csak nehezen generál. Nem sokat mond el a macskák valódi természetéről, ahogy fiktív valójukról, esetleg kalandjaikról se remekel. Ez még a kicsiknek is kevés. Pájer Lilla vízfesték technikájú illusztrációi viszont kedvesek, az egerek folyamatos, mintegy mellékes jelenléte már-már humoros. A részletek hangsúlyozása vagy az enteriőrképek meg különösen csodásak. Spicc és Pipa meséjében végtére is a nevük a legjobb.
Scolar, 2019, 24 oldal, 1999 Ft
