Nekrológ: Poszthumusz ember (Könczöl Csaba, 1947-2004)

  • 2004. február 26.

Könyv

A 60-as évek végén a budapesti bölcsészkar egyik legcsillogóbb diákja, legfogékonyabb, legígéretesebb alakja volt. A magyar mellett az orosz kultúra mély elkötelezettje, akitől meg lehetett érteni, hogy micsoda barmok voltunk, hogy nem tanultunk meg oroszul, holott tíz évig ingyen tanítottak bennünket erre a nyelvre. Született lázadó, a '69-es megkésett egyetemi tiltakozási mozgalom egyik főszereplője. Hetyke, elragadó fiatalember, aki birtokában volt egy ritka tulajdonságnak, a férfibájnak. Megvesztegethetetlen: a lázongást pacifikálták, legtöbb szereplőjével együtt; őt nem lehetett früstökre megenni, intranzigenciája megkérdőjelezhetetlen maradt. Velejéig nonkonformista volt, nemcsak a hivatalos, hanem az alternatív karriert sem kereste. Holott nép-nemzeti pedigréje makulátlan volt: vidéki fiú, kollégista, apja székesfehérvári, majd várpalotai tanár, múzeumi ember, '56-os múlttal, börtönnel, megbecsült a budapesti narodnyik elégedetlenkedők között is. De Könczöl Csaba nem az ő társaságukat kereste. A Magvető Kiadóban lesz szerkesztő, ám az autokrata igazgató nem sokáig tűri. A demokratikus ellenzék aktivistája lesz, a rendszer valóban radikális kritikusainak egyike.

A 60-as évek végén a budapesti bölcsészkar egyik legcsillogóbb diákja, legfogékonyabb, legígéretesebb alakja volt. A magyar mellett az orosz kultúra mély elkötelezettje, akitől meg lehetett érteni, hogy micsoda barmok voltunk, hogy nem tanultunk meg oroszul, holott tíz évig ingyen tanítottak bennünket erre a nyelvre. Született lázadó, a '69-es megkésett egyetemi tiltakozási mozgalom egyik főszereplője. Hetyke, elragadó fiatalember, aki birtokában volt egy ritka tulajdonságnak, a férfibájnak. Megvesztegethetetlen: a lázongást pacifikálták, legtöbb szereplőjével együtt; őt nem lehetett früstökre megenni, intranzigenciája megkérdőjelezhetetlen maradt. Velejéig nonkonformista volt, nemcsak a hivatalos, hanem az alternatív karriert sem kereste. Holott nép-nemzeti pedigréje makulátlan volt: vidéki fiú, kollégista, apja székesfehérvári, majd várpalotai tanár, múzeumi ember, '56-os múlttal, börtönnel, megbecsült a budapesti narodnyik elégedetlenkedők között is. De Könczöl Csaba nem az ő társaságukat kereste. A Magvető Kiadóban lesz szerkesztő, ám az autokrata igazgató nem sokáig tűri. A demokratikus ellenzék aktivistája lesz, a rendszer valóban radikális kritikusainak egyike.

Ezenközben ír és fordít. Nyugati elismerési hullámát némileg megelőzve a nagy orosz irodalomtudós, Mihail Bahtyin propagandistájának szegődik. ' adta ki, válogatta, fordította, jegyzetelte az első magyar kötetet, A szó esztétikáját, majd a Rabelais-könyvet, később A beszéd és a valóságot és még más műveket is. És ő írta mindezek előtt, 1975-ben az első magyar átfogó tanulmányt Bahtyin irodalomelméletéről. Ha a polifonikus regény és a népi nevetéskultúra magisztrális elméletalkotóját a magyar irodalmárok kivételesen időben megismerhették, azt neki köszönhetik, és ezt néha még ma is nyugtázzák egy-egy jegyzetben. Engem is ő ismertetett meg Bahtyin mellett Eichenbaummal, Tinyanovval és másokkal is, és ő írta róluk azokat az értelmezéseket, melyek segítségével megérthettük. Többek között az Irodalmi tényt, ezt a bámulatos Tinyanov-kötetet is ő adta ki. A 70-es évek második felének és a 80-as éveknek nehezen érthető furcsasága ez: noha Könczöl ismert ellenzéki, a kiadóknak oly nagy a szükséglete a tartalmas szovjet-orosz szövegek iránt, hogy sikerül neki egy egész kis irodalomelméleti könyvtárat gründolni. És miközben kissé meghurcolják - egy ízben együtt töltöttünk, bár más-más kihallgatószobában egy kellemetlen napot a Gyorskocsi utcában -, a nemegyszer nagyon meghurcolt nagy orosz irodalomtudósokat gondozhatja. Igaz, álláshoz azért nem jutott.

Mindemellett magyar kritikus. Van egy felejthetetlen hosszú írása, 1975-ből, A hallgatás szinonimái. Juhász Ferencet, a kor ünnepelt költőjét hasonlítja össze benne Tandori Dezsővel, kimutatván az előbbizseniális ürességét, az utóbbi zseniális tartalmasságát, az irónia ereje által. Milyen kár, hogy mint egy, a napokban megjelent cikkéből kiderül, Tandori majd' harminc év alatt sem értette meg, hogy csodálatos költészetének egyik legszebb, legméltóbb korai értelmezését kapta. De reméljük, ő volt az egyetlen. Mindenesetre Juhász-kritikája, Tandori-méltatása olyan botrányos volt, hogy a publikálásra nem sok remény lehetett. Könczöl türelmes brahista volt, és nem kevesebb mint tizenhét szerkesztőségnek küldte el írását, míg az Életünk szerencsésen elfogadta. Kiváló Mészöly-tanulmánya megjelenhetett ugyan, de a kor egyik hatalmassága, Tóth Dezső sújtotta villámait rá.

1986-ban Könczöl publikálta első és utolsó tanulmánykötetét, a Tükörszobát, amely mindezeket az írásait tartalmazza, és még sok mást. Ma is kitűnő kötet.

Majdnem húsz év telt el azóta. Ez idő alatt is sok mindent csinált. Publicisztikákat írt, lapot szerkesztett, megpróbált elbánni alkoholizmusával. Évekig absztinens volt, és antialkoholista propagandát folytatott. Könczöl ugyanis piás volt, amióta ismertem, s nem láttam senkit, akinél ilyennyire genetikus sorscsapásnak tűnt ez a betegség. Lassan elfáradt, s négy évvel ezelőtt meg is bénult. Poszt-humusz embernek nevezte magát.

Szenvedései most véget értek. Nemzedékem egyik legnagyobb tehetségét gyászolja benne.

Radnóti Sándor









Copyright © MaNcs, 2004
Minden jog fenntartva.


 


 












Copyright © Magyar Narancs 1995-2004.




Elektronikus terjesztés: Index.hu Rt.





Neked ajánljuk