Pannon mese - az alcímet olvasva hamar megsejthetjük, hogy a mese szó számos jelentése közül mire érdemes itt gondolni: leginkább az esti mesére. A harminchét rövid fejezetre feldarabolt Örök völgy ideális olvasója ugyanis alighanem az egész napos tanulásban vagy játékban megfáradt gyermek, aki aléltan végigverekszi ugyan magát az aznapi porción, az előzményekről azonban halovány emlékei vannak már csupán. Aki viszont nem fogadja meg a fejezetbeosztás és a szöveg andalító, körmondatos-halmozásos-gondolatritmusos stílusa által sugallt javaslatot, és folyamatosan, ne adj' isten odafigyelve próbálja befogadni a könyvet, könnyen zavarba jöhet. Ha például nem sikerül elég gyorsan kivernie a fejéből, amit a 25. oldalon megtudott (hogy Aquincumban időnként rablók támadják meg a színház közönségét), nehéz mit kezdenie azzal, amit a 28. oldalon olvashat (hogy Aquincumban évtizedek óta nincsenek színházi előadások). Persze nem sok értelme lenne ezzel foglalkozni - ha nem ilyesmibe botlana itt az ember lépten-nyomon. Hiszen még a könyv Szellemfejedelem nevű főszereplőjét is sokkal egyszerűbb elképzelni, ha két jellemzése közül (derűs, megfontolt, igazságos, az emberek tisztelik és elfogadják ítéletét; illetve nemtörődöm, tapasztalatlan, otromba, faragatlan, ostoba) legalább az egyiket átbóbiskoljuk. És ez segíthet akkor is, amikor szolgájáról, Magimarusról, akinek mindenhol máshol az ügyetlensége a legfontosabb jellemvonása, egy ponton - anélkül, hogy a szöveg bárhogyan segítene áthidalni az ellentmondást - kiderül: sajnos túl tökéletesen dolgozik ahhoz, hogy főnöke egyáltalán észrevegye a létezését (146.). Lokálisan ezek a közlések mindig indokoltnak és valamelyest logikusnak tűnnek, hiszen egy újonnan felmerült körülmény okát vagy következményét beszélik körbe - a szöveg távolabbi részeire azonban nem feltétlenül van hatásuk. Nehéz ilyenkor nem arra gondolni, hogy a kötet esetlen al-alcíme (Codex Offlineus) ellenére lényegi dolgok nem változtak a szöveg eredeti, az interneten hetente megjelent és alkalmasint menet közben bonyolított változatához képest.
Jóval több ez, mint kozmetikai probléma: az önellentmondások sűrű és mélyre ható szövevénye ellehetetlenít bármilyen értelmes állítást a szövegről. Az elbeszélő szerint a hős bizonyos információk hiányában kénytelen cselekedni, amelyekről azután egy flashbackben kiderül, hogy már korábban megtudta őket - ilyen szerkesztettség esetében nemcsak a sztorit nehéz rekapitulálni, de az elvileg az egész történetet mozgató problémákat is alig lehet felidézni. A középpontban a Szellemfejedelem áll, aki az értelmet szavatolja Pannoniában, de sajnos szerelmes lesz Serapiába, a Csodálatos Leányba, aki a szépséget biztosítja. Ennél többet nehezen tudnánk mondani, mert mintha az elbeszélő sem lenne biztos a dolgában. Az elején úgy tűnik, a Szellemfejedelem létezéséből csak az értelmiségiek szűk köre merít szellemi erőt, de így is elérik, hogy az egész társadalom (kivéve a barbárok!) morálisan éljen, és szorgalmas képtárlátogató legyen, míg ez a rend fel nem borul a szerelem miatt. De hogy ennek a hatalomnak mi a forrása? Hogy miként illeszkedik a képbe a már a történet kezdetén évtizedek óta bezárt színház vagy a burleszkjelenetekben megbutuló barbárok? Rejtély. A Csodálatos Leánynak elvileg a puszta léte garantálja a harmóniát, ettől függetlenül rengeteg csúf gaztett történik a könyvben, a végén egyenesen a pusztulás jön el, pedig még mindig él a Leány. Hasonló hatalmas homály a történelem: elvileg Pannonia római megszállásának végén járunk, de azután kiderül, hogy mindössze kétszázvalahány évvel korábban találták fel az írást. Mindez csak azt az érzést erősíti, hogy az elit kiadós "ifjúsági regényeknek" (mint legutóbb Lakatos István Dobozvárosának) igényük sincs arra, amivel a puha borítós gyalogfantasyk is legalább megpróbálkoznak: hogy konzisztens, kiismerhető világuk legyen. Ehelyett Péterfy könyve is rábízza magát a jócskán ismerős történetforgácsok (a Phaidrosztól a Mátrixig) újrafelhasználásának bódító hatására és a szerzői önkényre: ha úgy kívánja a történet, hogy a nagy hatalmú varázsló bezárva maradjon, akkor bizony hirtelen megtudjuk: a szekrényekre pont nem hat semmilyen varázslat.
Persze végül kiderül, hogy az egész könyvet egy szerzetes írja néhány évtizeddel a Szellemfejedelem bukása után (aki maga mondja a címben idézett mondatot), így akár a szöveg hibáit is tekinthetjük a hanyatlás színrevitelének, melynek oka és mibenléte épp a hanyatlás miatt marad bizonytalan - mindazonáltal e viszonylag radikális gesztus feltételezése sem könnyíti meg a könyv végigolvasását. Meg hát azt minden nehezítő körülmény ellenére észre lehet venni, hogy a történetépítés üzemanyagát Péterfy aktuális, a civilizáció hanyatlásától, az új középkor beköszöntétől való félelmei biztosítják. Így végül is a szöveg valamelyest mégiscsak bevonja olvasóját: legalábbis nehéz nem gondolni arra, mi történhetett vajon korunk Szellemfejedelmével, hogy egy ilyen tomboló slampossággal megírt mű eljuthatott a könyvesboltokig.
Kalligram, 2012, 274 oldal, 2900 Ft
