Nem csak gyerekeknek

Csukás István: Rövid életemet megtoldom

 

Rövid életemet megtoldom hosszú nyári délutánnal,

ami szárnyalni akar még belőlem, az itt is szárnyal,

hiszen kiderült, mint egy majdnem megfejtett keresztrejtvény,

hogy mindenhol megszületik a vers eleve elrendelvén,

a többi meg, nos, a többi itt marad lent a földön,

ami kimaradt a költeményből, azzal is illik törődnöm,

mert mohó és buta, szertelen, s nincs benne semmi szellem,

de hát bármily esendő, szeretem, s muszáj egy-két cselt kieszelnem,

hogy ne fájjon kicsiségem, s a kurta időn kétségbe ne essem,

vagyunk egy páran így e zölden habzó magányos égitesten,

amely a koporsónk lesz, de most lustán a nyárba fordul,

vele fordul a kert, fényt szürcsöl a klorofill, majd megbolondul

a boldogságtól, dagadt erekkel lüktet a fa, s mintha

vándorútra kelne, a szomszédból átkúszik a szederinda,

a kutya szőrös, bogáncsos pofájából sárga drágakő világít,

elnyel a mámor, s mélyül velem a határtalan öntudatlanságig,

bennünk a világ, s mi benne csücsülünk nyakig a világban,

mint a rég elfelejtett udvaron a napra kitett gyerekkori kádban,

a mostani udvar, mint derűs ripacs, a régire visszajátszik,

bár látom a csalást, de vele játszom, most már semmi se hiányzik,

ha mozdulok, velem mozdul fuldokló sóvársággal minden énem,

aki voltam s akit elhagytam, ahogy az szokás, úton és útfélen,

s visszanézhetek megnyugodva, vissza is látok apámig, anyámig,

e kifogyhatatlan nyári délutánból küldhetek nekik is egy sugárnyit,

s a többinek is a föld alá, a halottak elporladt szemhéja megremeg,

száj nélkül súg a rög: veled vagyunk, ne félj, mi örökké veled,

fordíts hátat bátran, mert szeretnek, s szívemben ne legyen kétely,

nyakamban pányva, s ne csak azt merjem, amit más is merészel,

súlytalanabb már nem is lehetne, ami végül leránt a földbe,

futólag pillantok erre-arra, ez volt az egész, kevéske nyári zöldre,

és mégis és mégis, legalább próbáltam az öröm ujjhegyén megállni,

nincs szebb, mint az élet, és nem is érdemes szebbet kitalálni!

A Süsü, a sárkány, a Pom Pom meséi, a Mirr-murr, a kandúr, a Keménykalap és krumpliorr írója lírikusként indult: a hatvanas évek elején, még első meseregénye előtt két verseskötete is megjelent. Azóta, a főleg Tandori és Petri által megkezdett úton, a magyar költészet más irányokban újult meg, mint Csukásnak a lírai én tapasztalatait természeti képekben, hasonlatok és metaforák trilláival kidaloló korai versei. Talán a verseket átható közvetlenség, a teli szájjal nagyot mondani akarásnak ez a hiánya az oka, hogy ezek a költemények mégis jobban tartják magukat számos kortársuknál – főleg ha Quimby-dalszövegnek olvassuk őket: „A kerthelyiség lampionos mennyország, | vakító mosoly az abrosz”; „Idill ring megbomlott tájban: faun-mosolyú liget, | Hermész tereli ökreit: csigacsorda bőg, üget”.

A hetvenes években megjelent kötet Cseremisz kettős ének című darabja már másfelé is tájékozódva Weörest idézi: „Hajnallik – killanjah | eljöttünk – knüttöjle | messzebbről – lőrbesszem | mint a fény a földre || Csillagnak – kangallics | tékozló – ólzokét | fiai – iaif | tudjuk a vágy nevét”. A Hidrogénatom alapállapotban a Bohr-féle elmélet szerint pedig mintha Dömdödöm Tandori stílusában írt Tandori-kritikája lenne (a második sorban a ferde vonal „per”-nek olvasandó, a negyedikben így: „osztva”): „Pamparam­paramparam. | M / m / m / m / m.” | Nem értem, ha fel is négyel. | 2×2/4”. De az élet színeit, szagait, ízeit oly nagy kedvvel versbe foglaló Csukás legközelebbi rokona talán mégis a birkapörkölthöz és a húsleveshez verset író Berda József.