„A nők hangja elveszett”

Irene Solà költő, író

Versekkel debütált, majd megírta első, magyarul még nem olvasható regényét. Ő az első katalán és katalán nyelven is író szerző, aki megkapta az Európai Unió Irodalmi Díját az Énekelek, s táncot jár a hegy című második regényéért. A Margón beszélgettünk, miután megkérdezte tőlem, hol vehetne tűfilceket a dedikáláshoz.

Magyar Narancs: Az Énekelek… a Pireneusokban játszódik. Megférnek benne egymás mellett történelmi események és természeti jelenségek, megszólalnak régen halott emberek, a néphit alakjai és maga a hegy is. Mennyire volt ismerős önnek a Pireneusok világa?

Irene Solà: Nem a Pireneusokból, hanem egy Malla nevű kisvárosból származom. Barcelonától 50 percnyire fekszik, sík területen – én viszont a Pireneusokban találtam meg mindazt, amiről beszélni szerettem volna. Megéreztem, hogy a hegyek által szólhatok majd a boszorkányperekről, a vízi tündérekről és azokról az emberekről is, akik Franco elől menekültek el… Beszélgettem a helyiekkel, heteket töltöttem ott, de a könyv írásakor már Londonban éltem. (A regényről kritikánkat lásd: Visszhang, 2021. április 15.)

MN: A mű egészen az ezerhatszázas évek boszorkánypereiig nyúl vissza.

IS: A múlt nyomait úgy képzelem el, mint egymásra rakódó földtörténeti rétegeket. És az is fontos volt, hogy ezeket a lehető legtöbb nézőpontból szemléljem. Különböző hangokkal akartam játszani, amiben a boszorkányperek sokat segítettek. Ráébredtem, hogy amit ma ezekről olvashatunk – a nők nevétől kezdve mindazokon a bűnökön át, amelyeket állítólag elkövettek –, azt azok a férfiak írták, akik elfogták, megkínozták, majd megölték őket. Ki mesélheti el a saját történetét és ki nem? Akinek megengedtetik, hogy történeteket meséljen, milyen jellegű a hatalma? És milyen ereje lehet annak, aki nem mondhatja el a történetét? A nők hangja elveszett. A könyvben elképzeltem, hogy mit mondtak volna. Én sosem nevezem őket boszorkányoknak, mindig mások hívják így őket. A vízi tündérekkel hasonló játékot játszottam. Bár az ő történetük népmesei, mégis mindig a férfiak nézőpontjából mesélik el. Próbáltam elképzelni, hogy kik ők, mivel töltik a napjaikat. Hol voltak, mielőtt és miután találkoztak ezekkel a fiúkkal, akik a róluk szóló mesék főszereplői? De a kezdet a hegy születése, amikor a hegy elmeséli a saját történetét.

MN: A katalán irodalomban milyen szerepe van a nőknek?

IS: Az elbeszélő egy újszülöttnek mondogatja, hogy minden, amit róluk mesélnek, az hazugság. A mesék szereplői gyönyörűek, csábítóan énekelnek, és a férfiak beléjük szeretnek. Egyáltalán nem valódiak, 2D-s eszmék csupán. Kritikusan, feminista hozzáállással akartam megvizsgálni, hogyan és ki adta tovább az elbeszéléseket. De a katalán irodalomnak sok női szerzője van. Nagy rajongója vagyok Mercè Rodoredának, Víctor Catalànak, Montserrat Roignak. A kortársak között is számos remek szerzőt találunk: Maria Callís Cabrera, Blanca Llum Vidal, Mireia Calafell...