Interjú

„A nők hangja elveszett”

Irene Solà költő, író

Könyv

Versekkel debütált, majd megírta első, magyarul még nem olvasható regényét. Ő az első katalán és katalán nyelven is író szerző, aki megkapta az Európai Unió Irodalmi Díját az Énekelek, s táncot jár a hegy című második regényéért. A Margón beszélgettünk, miután megkérdezte tőlem, hol vehetne tűfilceket a dedikáláshoz.

Magyar Narancs: Az Énekelek… a Pireneusokban játszódik. Megférnek benne egymás mellett történelmi események és természeti jelenségek, megszólalnak régen halott emberek, a néphit alakjai és maga a hegy is. Mennyire volt ismerős önnek a Pireneusok világa?

Irene Solà: Nem a Pireneusokból, hanem egy Malla nevű kisvárosból származom. Barcelonától 50 percnyire fekszik, sík területen – én viszont a Pireneusokban találtam meg mindazt, amiről beszélni szerettem volna. Megéreztem, hogy a hegyek által szólhatok majd a boszorkányperekről, a vízi tündérekről és azokról az emberekről is, akik Franco elől menekültek el… Beszélgettem a helyiekkel, heteket töltöttem ott, de a könyv írásakor már Londonban éltem. (A regényről kritikánkat lásd: Visszhang, 2021. április 15.)

MN: A mű egészen az ezerhatszázas évek boszorkánypereiig nyúl vissza.

IS: A múlt nyomait úgy képzelem el, mint egymásra rakódó földtörténeti rétegeket. És az is fontos volt, hogy ezeket a lehető legtöbb nézőpontból szemléljem. Különböző hangokkal akartam játszani, amiben a boszorkányperek sokat segítettek. Ráébredtem, hogy amit ma ezekről olvashatunk – a nők nevétől kezdve mindazokon a bűnökön át, amelyeket állítólag elkövettek –, azt azok a férfiak írták, akik elfogták, megkínozták, majd megölték őket. Ki mesélheti el a saját történetét és ki nem? Akinek megengedtetik, hogy történeteket meséljen, milyen jellegű a hatalma? És milyen ereje lehet annak, aki nem mondhatja el a történetét? A nők hangja elveszett. A könyvben elképzeltem, hogy mit mondtak volna. Én sosem nevezem őket boszorkányoknak, mindig mások hívják így őket. A vízi tündérekkel hasonló játékot játszottam. Bár az ő történetük népmesei, mégis mindig a férfiak nézőpontjából mesélik el. Próbáltam elképzelni, hogy kik ők, mivel töltik a napjaikat. Hol voltak, mielőtt és miután találkoztak ezekkel a fiúkkal, akik a róluk szóló mesék főszereplői? De a kezdet a hegy születése, amikor a hegy elmeséli a saját történetét.

MN: A katalán irodalomban milyen szerepe van a nőknek?

IS: Az elbeszélő egy újszülöttnek mondogatja, hogy minden, amit róluk mesélnek, az hazugság. A mesék szereplői gyönyörűek, csábítóan énekelnek, és a férfiak beléjük szeretnek. Egyáltalán nem valódiak, 2D-s eszmék csupán. Kritikusan, feminista hozzáállással akartam megvizsgálni, hogyan és ki adta tovább az elbeszéléseket. De a katalán irodalomnak sok női szerzője van. Nagy rajongója vagyok Mercè Rodoredának, Víctor Catalànak, Montserrat Roignak. A kortársak között is számos remek szerzőt találunk: Maria Callís Cabrera, Blanca Llum Vidal, Mireia Calafell...

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.