Magyar Narancs: Bár a világirodalmi összefoglalóban a 20. századi irodalomnak csak az első harmada jelenik meg, sokan mégis kézikönyvként forgatják ma is. Mi lehet a titka?
Pálfy Eszter: Bár én hajlamos vagyok azt feltételezni, hogy kézikönyvszerű tudásért a mai olvasók inkább a Google után nyúlnak, azt én is észlelem, hogy sok érdeklődő olvasó számára a mai napig Szerb Antal az irodalomtörténész. Az a körülmény pedig, hogy régebbi szövegről van szó, ebben a műfajban érdekes módon megbízhatóságot is jelent: ez már kiállta az idők próbáját, kanonikus mű. Szerb ráadásul az utóbbi években kultikus szerzővé emelkedett, ha jól érzékelem, a Szerb-olvasás egyfajta trenddé is vált. De ha Szerb irodalomtörténeteinek népszerűségéről beszélünk, azt is érdemes figyelembe venni, hogy ez legfőképp a Kádár-korszakból ered, amikor az irodalom társadalmi szinten sokkal nagyobb súllyal volt jelen, mint ma. Amikor ezeknek a szövegeknek a népszerűségéről beszélünk, az szerintem egyfajta Kádár-kori örökség is, mind az attitűd, mind a családi polcokon megtalálható példányok tekintetében.
MN: A könyv kiadástörténete elég hányattatott volt a 40-es évek végétől kezdve: kihúztak, betoldottak részeket, aztán megint kihúztak, a politikai széljárásnak megfelelően. Ezek a cenzurális változtatások mennyire hagytak maradandó nyomot a szövegen?
PE: Valóban elég viharos történetről beszélünk. A legdrasztikusabb cenzurális változtatás kétségtelenül az volt, amikor az 1945-ös és az 1947-es kiadásokban a Mai orosz irodalom című, az akkori Szovjetunió irodalmáról szóló fejezetet egyszerűen kivették a kötetből és újraírták úgy, hogy az a szovjet irodalom propagandisztikus összefoglalásává vált. Ezt a fejezetet Lányi Sarolta jegyzi, aki egyébként Csehov, Gorkij, Majakovszkij és több további szerző jelentős fordítója volt. Azért volt szükség a beavatkozásra, mert a szovjet diktatúra magyarországi kiépülésének éveiben nem volt megengedhető az a kritikus hangvétel, amellyel Szerb korának szovjet irodalmáról szólt. Ő ugyanis elítélte a szovjet irodalomfelfogást, károsnak és abszurdnak tartotta, hogy az irodalmi termelésre is ötéves tervet dolgoztak ki. Lányi Sarolta változata persze kritikátlanul és leplezetlenül ünnepelte az új szovjet irodalmat. Annyira kritikátlanul és leplezetlenül, hogy az egy évtizeddel későbbi kiadás már túlságosan is propagandisztikusnak, oda nem illőnek ítélhette meg, így azt az egyszerű megoldást választották, hogy mind Szerb, mind Lányi változatát kihagyták, és ez így is maradt végig a Kádár-korszak kiadásaiban. Ami áldozatul esett még a cenzúrának, az a kisebb európai népek (bolgár, szerb, szlovén stb.) irodalmáról szóló függelék volt. Ezt valószínűleg amiatt hagyták ki, mert érvényben volt az a politikai utasítás, hogy mindent el kell hagyni, ami zavarhatná viszonyunkat a szomszéd népekkel. Ez a függelék az 1940-es évek óta most került először vissza a kötetbe.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
