Zavarba ejtő olvasmány, ám amint közelebb engedjük magunkhoz a szövegek bizarr, rémálomszerű világát, rádöbbenünk, hogy ezek az objektíven szemlélt, távolinak tűnő látomások sokkal közelebb állnak a saját realitásunkhoz, mint gondolnánk.
A koronavírus jelenléte nyilván ébren tartja az érdeklődést a zoonózis iránt is. Ez tudniillik az a rendre ismétlődő, evolúciós jelentőségű folyamat, amelynek során a gazdaváltásra amúgy is hajlamos kórokozók állati lakhelyük helyett másikat találnak maguknak, az emberekben.
A hétgyermekes család egyetlen szobában él, amely cipészműhely és varroda is egyben. Keleti szegénységbe születik az elbeszélő, és végül a nyugati jómódig jut. Shiri Zsuzsa Gittája mégis ugyanazzal az egyszerűséggel beszél régi dolgairól, mint az újabbakról.
A könyv a népszerű romantikus szerző Rizsporos hétköznapok című, a „régi idők hölgyeinek” életét bemutató sorozatának harmadik kötete. Budait már korábbi munkáiban is azok a jelenségek, beidegződések érdekelték, amelyek a jelenünkre is erőteljes hatással vannak.
A Föld országainak sokféleségét hirdető, gyerekeknek szóló, de a felnőtteknek is izgalmas térképkönyv kalandra hív: fedezzük fel együtt, kontinensről kontinensre a világot.
Technikailag bravúros, játékos, experimentális költői próza. Posztromantikus mese, amely az ukrajnai háború hatására a mára végleg odalett naivitást ünnepli.
A karácsonyi filmdömping talán legérdekesebb, ám korántsem tökéletes darabja a Beatles utolsó évében játszódó Get Back volt.
Egy író jelentőségét alighanem jól mutatja, mennyi legenda és frázis veszi körül a műveit, még inkább a személyét.
A nő ismeri a saját lábát, hiszen naponta százszor ránéz, és érzi, ha fáj, mert a lomtalanítás közben a műanyag zsákot átütő üvegszilánk megsebzi. Bámulja a kifolyt vérét, nézi a lábát, amely mintha másé lenne, ismeretlen.
Több mint három évszázada létezik, volt, hogy kettévált, akárcsak az ország és a város, aztán újraegyesült. Hosszú történetében egyetlen külföldi igazgatója volt, Konrád György. Mi a titka, és egyáltalán, miről szól a Berlini Művészeti Akadémia?
A hazai irodalmárok ingerküszöbét nem érte el az 1992-es születésű kanadai-indiai költőnő magyarra fordított köteteinek megjelenése, holott önmagában az, hogy egy idegen nyelvű lírikusnak egymás után három könyve is napvilágot lát, a fehér hollónál is ritkább.
Az izraeli, de jó ideje az Egyesült Államokban kutató és tanító asztrofizikus még 2018 őszén hívta fel magára nem csupán a szűk szakma, de a laikus közönség figyelmét is. Az ekkor publikált tudományos cikkében azt állította ugyanis, hogy lehetséges, hogy egy földön kívüli civilizáció első jele felbukkant a Naprendszerben.
„Szerelmem, minden, ami minket elválaszt egymástól, ugyanolyan ostoba, mint ezek a felhők, amelyek hol felszállnak, hol megint leszállnak a völgybe. (…) Egyre közelebb kerülünk egymáshoz, hamarosan megfogjuk egymás kezét, és nem válunk el többé” – írja Camus 1955-ben kelt levelében, több mint tíz év kitartó levelezés után. Hisz neki még a másik? Nehezen hihető.
