Könyv

Ötszáz év múlva

Johan Huizinga: Őszi középkor

Kritika

Az újraolvasás öröme nem pusztán abban különbözik az első találkozástól, hogy rácsodálkozhatunk önmagunk, s ezáltal a szöveg változásaira, de a tágabb környezetét is észrevehetjük: Huizinga akkor írta kultikussá vált kultúrtörténeti munkáját a középkor őszi ragyogásáról, szélsőséges vízióiról, kiüresedett rituáléiról, babonás, felhevült lelkiállapotairól, amikor a 20. század Európáját a vizsgált korhoz hasonló bosszúszomj és indulat fűtötte.

Az első hiteles magyar fordítás pedig egy olyan esztendőben ér el hozzánk, amikor a Nyugaton megfogalmazott világrendet, de még az ember kozmoszban betöltött szerepét is kihívások érik, és egymás után döbbenünk rá a pénzzel, munkával, nemiségünkkel és hiedelmeinkkel kapcsolatos mániáinkra.

A holland Huizinga nem volt szokványos történész. Indológusként szerzett diplomát Gröningenben, a szankszkrit nyelvtudomány a spiritualitás felé vonzotta, inkább tudósként, mintsem hívőként: „nagyon gyenge keresztény vagyok” – tartotta Erasmushoz hasonlóan. Kevés tanítványa volt, nem volt iskolateremtő, halála után a holland szakmánál is előbb ismerték el a franciák, a britek és az amerikaiak, de életében többször is felterjesztették a Nobel-díjra. Kaméleonszerű alakváltásai megdöbbentették a kollégáit: szanszkritológusból lett történész, majd társadalomtudós, s végül antropológus akkor, amikor a tudományág jobbára nem is létezett. Bár az utókor önkéntelenül is összekötötte Oswald Spenglerrel, Huizinga már befejezte a Herfsttij der middeleeuwen kéziratát, amikor eljutott hozzá A nyugat alkonya, melyet önérzetesen meg is bírált, amiért „mágikus zamata” elfedi a sorok közé bújtatott méreg ízét: „Spengler nem tudja, mi az a történelem” – szólt a sommás verdikt, miközben épp Huizinga lett az, aki önkényesen új jelentést adott a történetírásnak.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jancsics Dávid korrupciókutató: Az Orbán család vagy a Matolcsy-klán működése új jelenség

Jancsics Dávid a Leukémia zenekar gitárosaként a hazai underground zenetörténethez is hozzátette a magáét, majd szociológusként az Egyesült Államokba ment, azóta a San Diego-i egyetem professzora. A magyarországi korrupcióról szóló doktori disszertációját átdolgozva idén magyarul is kiadták A korrupció szociológiája címmel. Erről beszélgettünk.

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.