Visszhang: könyv

Veszprémi Szilveszter: Helyek, ahol rám öröm vár

Visszhang

Hogyan lehetséges anélkül beszélni a személyes múltról, hogy az alanyiság túlságosan is eluralkodna a szövegeken?

Hogyan építhető a folyamatos reflexió és önértelmezés során lebontott én darabkáiból előremutató, mégis önazonos koncepció? Egyáltalán létezik-e a nyelv, amellyel a kudarc előképei, a fiatalság kétségei és reményei, valamint a testi-lelki kötődés lehetőségeinek sokszínűsége egyaránt kommunikálható?

A ciklusok nélkül hömpölygő szövegáradatban, a látszólag túlságosan is szerteágazó és időnként esetlegesnek tűnő irány- és fókuszváltások közepette is könnyű kitapintani a tematikailag csoportosítható, összetartozó és egymással folyamatosan kommunikáló darabokat. A kötet verseiben sorozatosan és tudatosan íródnak újra, fogalmazódnak át az emlékezés és az otthonosság konstrukciói, míg azok személyessége univerzális távlatokig nem tágul. Így, bár a lírai én gyakran explicit módon azonosítja magát a tényleges szerzővel, a versek túlmutatnak az önanalízis naplószerűségén. Ennek jellegzetes példája az apához fűződő ellentmondásos viszony kibontása, aki hol a kedves mozdulataiban válik felismerhetővé, hol a másik megértésének lehetetlenségében ölt testet, hol pedig metapoétikai elmélkedések alanyává válik: „Az apámnak semmi köze a verseimhez”. E versek igazi szépségét az adja, hogy nem a kész válaszokkal, sokkal inkább azok hiányával szembesítenek. A kitartó keresés, kísérletezés, az identitásalkotás izgalma és rémülete releváns művészi programot eredményez.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."