KÖNYVMELLÉKLET

Nem lehet eltemetni

A röpülő falu. Magyar írók trianoni novellái

  • Pogrányi Péter
  • 2015. január 4.

Könyv

A tematikus irodalmi antoló­giákban is utazó Noran Libro ki­adónál jelent meg idén a trianoni irodalmi összeállítás második, bővített kiadása, tizenkét évvel az első után.

Apró filológiai adat ez csupán, de alkalmat ad arra, hogy elmerengjünk: mennyit válto­zott azóta a Trianonról szóló diskurzus, illetve a szépirodalom és a történeti emlékezet viszonya. 2002-ben a nép-nemzeti giccskultusz sokkal inkább egy sajátos szubkultúra kelléktárába tartozott, mára viszont popularizálódott, tulajdonképpen a main­­stream politikai popkultúra részévé vált. Az irodalom szerepe nem változott meg radikálisan, mégis sokkal inadekvátabb próbálkozásnak tűnik ma egy történelmi traumát irodalmi műveken keresztül értelmezni, mint egy bő évtizeddel ezelőtt, abban az archaikus korban, amikor még két nagy párt volt, és internetet csak a legmenőbbek használtak. A nemzeti identitást alakító legfontosabb

kötőanyag már rég nem szöveg, hanem kép: patetikus, teátrális, akció­filmes dramaturgia szerint készült habarcs, amely szinte erőfeszítés nélkül befogadható és egyszerűen átélhető.

Ebben a mediális környezetben, ebben a kulturális kontextusban merül fel tehát a kérdés, hogy A röpülő falu című antológia (újbóli) megjelenésének milyen tétje van a mai olvasó számára. Az efféle tematikus gyűjtemények eleve gyanút keltenek bennem, hiszen maga a kötet egy szerkesztői vízió lenyomata, a válogatás műveletén aránytalanul sok múlik. Persze ez egyáltalán nem zárja ki a szerkesztői remeklés lehetőségét, de a Magyar írók trianoni novellái alcím egy olyan reprezentatív, kanonikus rangot sejtet, ami hiányzik ebből a válogatásból, mégpedig a válogatás természete miatt.

Minden trianoni irodalmi antológiák őse, a Kosztolányi Dezső által szerkesztett Vérző Magyarország című irredenta propagandakiadvány óta tudjuk, hogy az efféle gyűjtemények szerzői sokfélék. Minthogy a jelen kötetben olyan szerzők szerepelnek, akik közvetlenül is átélték a trianoni döntést (így a világháborút és a Tanácsköztársaságot is), inkább csak utólag, a mai olvasói horizontunk alapján tűnik furcsának Ady, Babits, Szabó Dezső, Kós Károly és Nyirő József közös fellépése. (No­ta bene, Ady csak egy rövid, frappáns írással van jelen, nem lehetett őt kihagyni, még ha kivétel is; a Tanácsköztársaság kikiáltása előtt két hónappal halt meg.)

A kötetben szereplő írások 1915 és 1943 között születtek, mondhatni, egy történelmi korszak gondolkodásmódjáról adnak irodalmi lenyomatot. Jellemző, hogy a szövegek szinte kizárólag Erdély elvesztéséről szólnak. Ady Oláh mumus című írásában még bizakodik: „Erdélyt akarjuk, tartjuk, s meg is fogjuk őrizni” – írja. Erős felütés, a dacos öntudatot sugárzó jóslat bukásának fájdalma, rettenete, egyéni és kollektív szenvedése lüktet a novellákban. A mondanivaló, a didaktikus építkezés, a példázatszerűség több esetben szinte átüt a papíron, esztétikai értelemben hiteltelenné téve a szövegeket. Ez nem feltétlenül baj, hiszen ezek a novellák hatni akarnak elsősorban, és a hatás érdekében nem riadnak meg némi színjátszástól sem. Több író is poharazgatni összegyűlt férfiak szájába adja a nemzeti sorskérdések különféle interpretációit: „Én nem Erdélyt akarom temetni, hanem magunkat. Ezt a nemzedéket, amely nem volt méltó bizonyára e földhöz. Mert, kedves barátaim, én azt hiszem, hogy Erdélyt nem lehet eltemetni soha: az áll, mint egy örök szikla, amelyről lehullhat a fáradt madár, de maga össze nem omolhat” – mondja önkritikusan Tamási Áron papja. Szabó Dezső novellájában egy suszter siratja az elveszett hazát: „Énnekem Erdély fáj, a drága Erdély, s ez a szép, nevezetes Tátra. Én nem bánom a nyomorúságot, nem bánom a fél kezem, de Erdély, az fáj.” A lőcsei házban a nemzeti és bolsevik fájdalmon összekapó egykori katonatársak az éppen utolsókat rúgó háziasszonyt kérik fel döntőbírónak, aki megadva magát a szen­vedésnek, kileheli lelkét: így válik Scholtz Mihályné ítélete Adyénál sajnos pontosabb jóslattá.

Nyirőnél, Tamásinál, Kosztolányinál is megjelenik – sajátos öntükrözés – a nemzeti fájdalmat klapanciákba foglaló, kissé ütődött költő figurája. A nagyhangú, részegen zokogó figurákat felvonultató írásoknál Zilahy Lajos és Hunyadi Sándor csendes, fájdalmas emlékektől terhes szövegei sokkal érzékenyebben képesek hatni. Ott van a Vérző Magyarországban is szereplő levél Karinthy Frigyestől, amely az egész kötetből a legárnyaltabb, legszebb kifejezése annak, hogy az igazi hazaszeretet voltaképp a hőzöngésen túl kezdődik. A zárlat, Laczkó Gé­za pimaszul csavaros novellája is oldja az itt-ott feltörő, bömbölő fájdalmat – olyasmivé, ami kevésbé széles gesztusokkal jár, de közelebb van a valóságos, átélhető érzelmekhez. Az utolsó szöveg előtt – miért pont ott? – a két világháború közötti irredenta tárgykultúrából kapunk ízelítőt: a Nemzeti rajzszeg dobozának képét én csak ironikusan tudom értelmezni ebben a kontextusban.

 

 

Szerkesztette: Kőrössi P. József. Noran Libro, 2014, 300 oldal, 2690 Ft

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.