Petri György halálára: A megváltó sehol

  • Keresztury Tibor
  • 2013. december 22.

Könyv

Ma lenne hetven éves a huszadik század második felének nagy magyar költője, a Kádár-rendszer engesztelhetetlen ellensége, Petri György. Emlékét az összegyűjtött verseiből kiadott kötet recenziójával és a halála alkalmából írott cikkünkkel idézzük most fel.

Ha valahonnan látja, amit most itthagyott, ezt a kisszerű, szánalmas világot, a "jó csipetnyi fűszeres pokol" színterét, akkor biztos kéjes élvezettel nézi kínlódásomat, ahogy ülök itt vagy két órája az üres monitorral szemközt bénán, tehetetlenül: most ti jöttök, néz vissza hamiskás, biztató mosollyal, bár különösebb tennivaló nincsen, mivel már előre megírtam nektek a nekrológomat. Petri György költőnek a földi létezéssel immár semmi dolga nincsen - halálával nekünk kell kezdeni valamit. Ezt a kezdést, hogy odaátról nehogy kiröhögjön, adekvát módon abban a modorban illene tartani, amelyben ő búcsúztatta Solt Ottiliát: "Drága Ottilia, választhattál volna / alkalmasabb időpontot az elmúlásra, / május közepét, mondjuk, mikor vadul virágzik, / burjánzik a természet mint a rák: / a kutyák ekecselnek, költ a fürj meg a sárgarigó." Választhattál volna Te is, Gyuri, alkalmasabb időpontot, bár most a természet épp burjánzik, mint a rák, hogy ne érjen minket az, ami várható volt, mégis ennyire készületlenül, s ne írja át a tervezett hangfekvést ama másik tónus teljesen, ami az újabb magyar líra legszebb gyászversében ilyen szavakat formált Hajnóczy Péter halálakor:

Meghalt egyszeri, egyszerű barátom,

E hánykolódó földön sose látom,

Mert meg nem adja a féltékeny föld,

Hogy íly magábólvalót visszaküld.

Nekem Petri György nem volt a barátom, többet mégis kevés embernek köszönhetek. És egyáltalán nem azért, mert élete utolsó évtizedében a bizalmába fogadott, a közelébe engedett, hanem mert költőként azt tette, amit csak a legnagyobbak tudnak: alapvetően befolyásolta a világról s az irodalomról korábban alkotott képemet. Ez persze magánügy, csakhogy ebben az esetben ez a hatás túlzás nélkül kollektív nemzedéki élménynek mondható: így lett egy korosztály - a "68as" generáció - kultikus alakja, a hatvanas években születettek számára is többféle értelemben mértékadó. Petri György ugyanis egyszerre volt képes a személyes gyávaságainkat kompenzáló népi hős s az ízlésformáló, megkerülhetetlen hatású korszakos költő szerepét betölteni. Szabadon és kérlelhetetlenül, mint aki pontosan tudja bár a korlátokat, ám azokról mint demokrata és mint költő, alanyi jogon, személyes döntés alapján nem vesz tudomást. A "Homályos föltételeket nekem / többé nem szabnak" magatartása ez, melynek éppúgy része volt a korszak irodalmi közízlésének, olvasói-kritikai elvárásainak folyamatos, elszánt provokálása és a megvesztegethetetlen rendszerkritika, szilárd morális alapra helyezve az eszméltető eszmevilág kortársai között példátlanul éles önreflexív felülvizsgálatát: "Amiben hittem, / többé nem hiszek. / De hogy hittem volt, / arra / naponta emlékeztetem magam. // És nem bocsájtok meg senkinek." Ez az "el nem fordult tekintet" attól lett az ítélkező fölény morzsáját is nélkülöző módon hiteles, hogy teljes mértékben hiányzott mögüle a költői mindentudás, a mások nevében beszélő öntudat, a váteszi-látnoki felhatalmazás nagy hagyományú szereptudata, másrészt meg, mert fókuszába nem más, mint maga a beszélő, a költő személye tétetett, tudván, hogy "A mértékkel űzött / önutálat jó ösztöke a jóra". Ennek jegyében magyar művész még nem mondott el műveiben annyi rosszat önmagáról, mint Petri György; korszakról korszakra, kötetről kötetre megírva másfelől az életút korai drámájával alig elviselhető, már-már mazochista, vádló kíméletlenséggel szembenéző Sára-verseket, melyek Petri teljesen páratlan ívű és fesztávú, A szerelmi költészet nehézségeiről című korai darabtól a Hogy elérjek a napsütötte sávig mélyvilági himnikusságáig terjedő szerelmi líráján belül is sokkolóan feledhetetlenek.

false

 

Fotó: Czech Attila / MTI

Petri György ezen a kegyetlenül önkritikus, ironikus, néhol cinikus vagy egyenesen szarkasztikus attitűdön, szemléleti bázison teremtett befejezett, erős morális töltetű nagy költészetet, mely sorra értékelte át a szép versről, a költői kifejezésről, az autentikus lírikusi megszólalásról alkotott fogalmainkat, radikális módon tágítva ki az esztétikum érvényes terének határait. Az, hogy az utolsó igazán népszerű, közismert költő lehetett, ellenzéki szerepvállalásán túl a magyar költői hagyomány gyökeres, teremtő átértelmezéséből eredhetett: abból, hogy volt tudása, bátorsága, képessége revízió alá vonni mindazt, ami a magyar lírában - pózszerű szerepben, megemelt tónusban, elkopott formában és nyelvben - kiüresedett, és helyén egy olyan szuverén lírai univerzumot tudott felépíteni, mely a hétköznapi nyelvi regiszterekből merítkezve tette újra problémává a személyiség önvizsgálatát. Életműve nem csupán az ország három évtizedének legteljesebb és leghitelesebb lírai kordokumentuma, hanem nehezen megemészthető, irritáló kődarab a belterjesen üzemelő irodalmi gépezetben - valami határpontszerű zavaró tényező, mely hosszan megkésett elismertségében, széles körű hatásában ugyanakkor alkalmasnak mutatkozik arra, hogy ezt a korszakot az utókor a magyar költészetben vele fémjelezze majd.

Erre persze Petri megint csak legyintene. Az 1985-ös Azt hiszik kötet óta egyre konokabbul, egyre szisztematikusabban készült arra, ami most bekövetkezett; utolsó interjújában az utókornak nem üzent az égvilágon semmit, hidegen hagyta művei utóélete. Kései lírája minden gesztusán átütött a formátum hamisíthatatlan vízjele s a halál közelről érzett lehelete - megvolt a témája, dolgozott elszántan, s közben nem remélt könyörületet: "Szeretnék klasszikus, lezárt / rendet vinni a pusztulásba; / remény a jóra: már kizárt. / Haljak meg úgy, hogy más ne lássa. // Sors bona, nihil aliud. / Aki majd csontomat kiássa, / annak üzenem: ide jut / Isten mindegyik képemása. // S mennyország azért nem lehet, / illetve nem szabad, hogy légyen, / mert a dögletes szeretet / velünk maradna mindenképpen, // visszája sem kell: a pokol / (abban voltvanlesz némi részem / deszka nyüszít a láncfűrészen) // készületlen s mindenre készen / üldögélek a napsütésben: / jöjjön a megváltó sehol." Tavalyi könyvében már alig foglalkozott mással, mint hogy hogyan lehetne a halált szakmailag hasznosítani, kinyerni a vég érintésnyi közeléből, ami költőileg kinyerhető. Nagyságának, úgy gondolom, ez az egyik titka, ez a mindvégig megőrzött mesteremberi mentalitás; a pózoktól távoli méltóság fegyelme, a szakipari profizmussal kontrollált-legyőzött kozmikus félelem, az elcsuklás nélküli hang higgadt tisztasága, amelyen végül búcsúzni tudott:

Ég veletek, barátaim, vége a dal-

nak. Engem most már vár a ravatal.

Lehettem volna jobb, szorgalmasabb,

de sajnos ennyire futotta csak.

Kár, hogy így van, jó volna élni még,

másrészt, belátom, ennyi is elég,

nincs rá okom nem elégedetlenkedem:

tartalmas és szép volt az életem.

S mint bársonyon smaragdok, jáspisok,

drága hónapok ékköve ragyog

még káprázó, boldog szemem előtt,

ajándék minden reggel, délelőtt,

kiélvezem a maradék időt,

mint ínyenc a húsos cubákokat

- csontig lerágom végnapjaimat.

Eszünkbe fog jutni, amikor - mert mi következünk - a rémülettől majd magunk alá vizelünk.

Önmaga szabad művésze (Petri György összegyűjtött versei)

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”