KÖNYVMELLÉKLET

Pirula és lánctalp

Norman Ohler: Totális kábulat

Könyv

Ritka, hogy egy történeti munka (legyen bár második világháborús) ekkora visszhangot váltson ki. Ohlernek a tudatmódosítók hitleráj alatti kiterjedt használatáról szóló munkája pont ilyen.

A német szerző ráadásul nem szaktörténész: regényíró és riporter (neki adta talán utolsó interjúját Jasszer Arafat), ám a történeti források felkutatásában példás szorgalmat tanúsított, még ha a megvalósítás, maga a sztori nem is mindig felel meg a szaktörténészi sztenderdeknek. Szívesen mondanánk, hogy Ohler valamiféle titkolt igazságot tárt fel vagy tabutémát dolgozott fel, de ez nem így van. Már könyve megjelenése előtt is sokan írtak a náci elitben, a német fegyveres erők körében, sőt a hátországban is elterjedt drogfogyasztás számos vonatkozásáról. (Az amfetaminfélék második világháborús és nem csak a németeket érintő szerepével például hét éve foglalkoztunk magunk is: Gyors, gyors, lassú, Magyar Narancs, 2010. november 4.). Ohler könyvének végső sikeréhez – a tudatmódosítók jogi helyzete, társadalmi és kultúrtörténeti szerepe körül fellángolt diskurzus mellett persze hozzájárult a szerző (magyar fordításban is érvényesülő) gördülékeny stílusa és történetmesélői kedve. Az izgalmas dokumentumok által hagyott faktuális és logikai hézagokat kedvtelve tölti ki általa valószínűsített tényekkel, illetve ismert eseményeket magyaráz megnyerően tálalt hipotézisei alapján.

Bírálói is gyakorta kapaszkodnak írói gyakorlatába, habár meggyőződésünk, hogy érdemesebb volna megragadni könyvének azon elemeit, amelyek a nehezen cáfolható faktumok és a továbbgombolyítható gondolatkísérletek körébe tartoznak. A szerző mint­egy két szálon viszi sztoriját, ezek közepes mértékben végül össze is kapcsolódnak, bár az elvarrás ezen a ponton is elégtelen. Egyrészt a metamfetamin (napjainkban is népszerű, de egy ideje már mindenhol illegális stimuláns) tartalmú Pervitin nevű szer karrierjét tekinti át – kitérve úgy a harcászati, mint a tömeges civil felhasználására. A másik sztorinak már van jól megfogható (anti)­hőse is: ő doktor Theodor Morell, a náci elit csodadoktora, aki stimuláns tudatmódosítókat, hormonokat, vitaminokat és szintetikus opiátokat tartalmazó koktéllal injekciózta a Führert, idővel napi rendszerességgel. Ohler olvasatában Hitler háború alatti, még az előzményekhez képest is durvább személyiségváltozása éppen e drogkoktélnak, majd végül az elmaradása miatt bekövetkező elvonásnak tulajdonítható. Valószínűleg e kérdésben – további perdöntő források híján – örökké hipotézisekre fogunk hagyatkozni, és az is kérdéses, hogy változ­tatna-e a tények, illetve a náci vezető tetteinek megítélésén, ha kide­rülne: a Führer nem is Parkinson-kóros volt, hanem szimplán „drogos”.

A másik történetszál látszólag egyértelműbb, de valójában itt is számos problematikus elemet találunk. A Pervitin-alapú társadalom, a metamfetamin, mint a náci rezsimmel analóg tudatmódosító szer, a „kristály” (a drog népszerű neve a piacon) uralma a náci alattvalók felett nagy ívű és elegáns hipotézisek. Csak éppen nem igazán tudnak számot vetni a nácizmus Pervitin (azaz 1938–1939) előtti belső és külső sikerei­vel, az ideológiai kialakulásával és átmeneti, habár véres uralmával. Meg azzal sem, hogy a Pervitin népszerű és legális szer maradt évtizeddel a náci rezsim bukása után is Németország demokratikus, nyugati felén (miközben a náci rezsim alatti gyártásban, szintézisben kulcsszerepet játszó Fritz Hauschild vegyész az NDK ünnepelt tudósa, a doppingprogram egyik főszereplője lett). Ohler némely kritikusai (említhetnénk itt a történész Richard Evanst) gyakorlatilag azzal vádolták a szerzőt, hogy alternatív valóság teremtésével mintegy relativizálja a német felelősséget, és hogy emiatt volt akkora sikere a könyvnek Németországban. Az ilyen túlzó kritikákat a téma hihetetlen érzékenysége teszi érthetővé, és Ohler jóindulatát a magunk részéről nem vonnánk kétségbe. Csupán arra hívnánk fel a figyelmet, amire maga is utal a könyvvel kapcsolatos nyilatkozataiban: mindig kockázatos az „egy-ügyű” témaválasztásból is fakadó szimpla oksági megközelítés, a monokauzális magyarázat. A drogok (ahogy rendőrnyelven hívjuk az éppen illegális szereket) szerepének abszolutizálása maga után vonja a kérdést: hogyan lehet figyelmen kívül hagyni a hagyományos tudatmódosítók, mint az alkohol kétségtelen szerepét a németek háborús viselkedésében (beleértve szörnyű atrocitásaikat)? Nehezen értelmezhető az is, ha egy-egy nációhoz rendelünk tudatmódosítókat: mert akkor jön a németek és a hozzájuk hasonlóan (elsődleges felfedezőként!) a metamfetamint kultiváló japánok szembeállítása (szó szerint és átvitt értelemben) az amfetaminnal repülő szövetségesekkel, vagy a vodkával és zabrált szeszekkel hajtott Vörös Hadsereggel.

A könyv legmeggyőzőbbnek tűnő fejezete a németek franciaországi hadjáratának természetét, az ott alkalmazott merész taktikai viselkedést hozza összefüggésbe a dokumentumok alapján is alátámasztott intenzív Pervitin-használattal. Nagy kár, hogy bár a szerző tesz ilyen utalásokat, alaposabban nem foglalkozik a korabeli német hadvezetés (és napjaink mentálhigiénés szakemberei) gondjaival. Az ilyen durva agyi stimulánsok kiürülése nyomán fellépő súlyos másnaposság napokra teszi harcképtelenné a katonát, ha egyszer leteszi a pirulákat. Ha viszont nem hagyja abba a szedését, akkor előbb-utóbb arra megy rá a szervezete. Ezek a megfontolások érthetőbbé teszik, hogy a könyvben is reflektálatlanul idézett korabeli reklámszövegek dacára (és még a hiány fellépte előtt) miért nem tarolta le az egész világot az állítólag folyamatos kristálymámorban úszó náci ármádia.

Fordította: Szabó László. Kossuth Kiadó, 2017, 336 oldal, 3400 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.

Elszáll a madárnő

„Én nem tudok, és nem is szeretek a képeimről beszélni. Amit el tudok mondani, azt csak színnel tudom elmondani. Képeimbe belefestettem az életem tragédiáit és örömeit. Ez volt az életem” – halljuk a művész vallomását a kiállítás első termében, a falra vetített 1977-es rövidfilm részleteként.

Aktivizmus színészekkel

  • Erdei Krisztina

Csoszó Gabriella aktivista fotós, töretlen kitartással vesz részt az ellenzéki tüntetéseken és osztja meg képeit azokkal, akik szeretnének mást is látni, mint amit a NER kínál.

Házasok hátrányban

  • Kiss Annamária

Középkorú házaspár egy protokollparti után vendégül lát egy fiatal párt egyetemi lakosztályuk teraszán, hajnali kettőkor. Az elején mit sem sejtenek arról, hogy ez lesz valamennyiük életének talán leghosszabb éjszakája.

Koponyalabirintus

Az alighanem legelismertebb, világirodalmi rangú kortárs román író, Mircea Cărtărescu 2015-ös nagyregénye rendkívüli, monstruózus mű. Kiszámíthatatlan, szabálytalan, megterhelő. Pedig látszatra nagyon is egyszerű, már-már banális helyzetből indul.

Messziről jött zeneszerző

A Tigris és sárkány és a Hős filmzeneszerzője hat éve már járt is nálunk, mégis bemutatásra szorul a magyar koncertlátogatók előtt. A hatvanhat éves, kínai származású komponistáról hídemberként szokás beszélgetni, aki a hagyományos kínai klasszikus zenét tömegekhez vitte el a nyugati világban.

Az ajánlat

Napi rendszeres fellépéseinek sorában Magyar Péter a múlt pénteken a Klubrádióban járt, ahol Bolgár György műsorában mindenféle kijelentéseket tett Ukrajnáról, illetve az ukrajnai háborúról.

A hegyi ember

Amikor 2018 februárjában Márki-Zay Péter az addig bevehetetlennek hitt Hódmezővásárhelyen, az akkoriban igen befolyásos Lázár János városában az időközi polgármester-választáson magabiztosan legyőzte fideszes ellenfelét, reálisnak tűnt, hogy mindez megismételhető „nagyban” is a tavaszi országgyűlési választásokon.

„Pályáznék, csak nem tudom, kivel”

Miért meghatározó egy társadalom számára a migrációról szóló vita? Hogyan változott a meg Berlin multikulturális közege? Saját történetei megírásáról és megrendezéseiről beszélgettünk, budapesti, román és berlini színházi előadásokról, de filmtervei is szóba kerültek. Kivel lehet itt azokra pályázni?

Pusztítás földön, vízen, levegőben

A magyarországi üvegházhatású gázkibocsátás csaknem háromszorosa került a levegőbe az ukrajnai háború első másfél évében. Óriási mértékű a vízszennyeződés, állatfajok kerültek a kipusztulás szélére. Oroszország akár fél évszázadra való természeti kárt okozott 2023 közepéig-végéig.

Alkotmányos vágy

A magyar mezőgazdaság tizenkét éve felel meg az Alaptörvénybe foglalt GMO-mentességnek, takarmányozáshoz tavaly is importálni kellett genetikailag módosított szóját. A hagyományos szója vetésterülete húsz éve alig változik itthon, pedig a szakértő szerint lehetne versenyezni az ukrán gazdákkal.