Míg az utóbbit egyre nehezebb abszolválni, az előbbi sikerét profitorientált ágazat irányítja, beteg kötődést hozva létre kiszolgáló és fogyasztó között. A szórakoztatóipar épp olyan, mint a BDSM vagy a politika, felveti a kérdést, hogy akkor most azok kezében van az irányítás, akik kultuszt vonva maguk köré diktálják az eseményeket, vagy azoknak, akik a figyelmüket rájuk szánva a kezükbe adják a hatalmat maguk fölött. Ha nagyon evidens lenne a válasz, nem bomlana meg az elméjük tucatjával azoknak, akiket egyszer felemelt, majd újabb üdvöskét találva, el is hajított a nagyérdemű. Természetesen nem az ipar a hibás és pláne nem a néző… Hiszen Wallace Reid pár nyamvadt öltés miatt tette tönkre a fényes karrierjét. Monroe? Eleve hajlama volt az önsorsrontásra! Judy Garlandról meg szó se essen… gyerek volt, persze, de ez már nem Kansas, és ha kicsit sikerült volna felnőnie a feladathoz, az egész világ a lába előtt hevert volna.
Mondunk mi bármit, csak ne kelljen szembesülnünk vele, hogy a fogyasztásunk mértéke és tempója éppúgy életeket követel a sajátjaink, mint a vágóhídra hajtott marhák közt, körülrajongott idoljainkból is egyszerű húsipari terméket gyártva. Mert lássuk be, ha valaki belenyomorodik a kényünk keresésébe, az olyan áldozat, amilyet hajlandók vagyunk vállalni.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
