Szembesítés

Závada Péter költő, író

rés a présen: Elég színes az írói pályád, de mitől lettél még színházi szerző is?

Závada Péter: A vers- és drámaírás alapvetően magányos műfaj, szemben a színházzal, ahol az ember nemcsak a szövegei teherbírását teheti próbára a színpadon, tehetséges színészek előadásában, hanem egy nyitott, érdeklődő közegre is rátalálhat, ahol folyamatos az alkotásról szóló diskurzus. Én ezt inkább a színházban találtam meg, semmint az irodalomban. Egyébként pedig a vers és a színpadi szöveg sűrítettségük, képszerűségük folytán nem állnak egymástól olyan távol – nem beszélve a performatív költészeti formákról.

rap: Az [ESCAPE] – A Donkihóte-projekt a leg­újabb színházi munkád. Milyen módszerrel íródott?

ZP: Az alkotótársakkal lényegében két fontos rétegét különítettük el az előadásnak, ami a főszereplő küzdelmeit illeti: Hunyadi Barna, a tanártüntetések miatt kirúgott negyvenes pedagógus egyfelől azzal küzd, hogy a rá nehezdő gazdasági, politikai és társadalmi nyomás miatt képtelen rendes, felnőtt életet élni, és felelősséget vállalni önmagáért és a családjáért, ezért elmenekül a videójátékok világába. Másfelől – és ez az előzőből következik – tehetetlenségének okait teljes mértékben a külvilágon kéri számon, mindent a rendszer, a struktúra, a regnáló politikai hatalom vagy a kizsákmányoló késő kapitalizmus hibájaként detektál. Állandóan moralizál, vélt vagy valós erkölcsöket hiányol, és így felmenti magát az egyéni cselekvés felelőssége alól. Az én olvasatomban ez a (bal)liberális értelmiség (ön)kritikája, vagyis saját magunkkal való szembesítés, akik folyton csak panaszkodunk, másokra mutogatunk, de nem látjuk a hibáinkat. Ugyanakkor a videójáték nemcsak, mint valami eszképista illúzió jelenik meg a darabban, hanem úgy is, mint valós alternatíva, a folyamatos termelésből való kilépés lehetősége, egy kiismerhető, fix értékek és szabályok szerint működő szimulákrumvilág, amely a főszereplő számára fontosabbá és valóságosabbá válik a valóságnál.