Interjú

„Már nem fáj”

Havas Juli orvos, író

Könyv

Papírbabák című második regénye is orvos közegben játszódik. Az álnéven író ismert tüdőgyógyásszal honvágyról, a romániai fiatalságáról, az orvosi létről és az imposztor szindrómájáról is beszélgettünk.

 

Magyar Narancs: A regényed egy autóbalesettel kezdődik. Történt veled valaha ilyesmi?

Havas Juli: Soha nem volt komolyabb balesetem. Kikérdeztem a traumatológus kollégákat, hogy szerintük mije sérülhet egy embernek, ha így vagy úgy csattan az autó. Eredetileg egy sokkal súlyosabb balesetben gondolkodtam, koponyasérüléstől kezdve a csípőtörésig mindenfélét elképzeltem, de a kollégák azt mondták, hogy egy ilyen autóbalesetet nem élne túl a főhős. Minél inkább beleéltem magam a balesetírásba, annál jobban rettegtem, hogy velem is megtörténik. Aztán megúsztam annyival, hogy ledaráltam az autóm a tükrét, amikor kiálltam a kocsival, aztán rögtön másnap nekimentem valakinek, de szerencsére nem volt vészes.

MN: Van a regényedben egy szerelmi szál egy román fiúval. Voltál szerelmes román fiúba?

HJ: Nem, mert nem történhetett volna meg. Egy Székelyföldön élő lány számára elképzelhetetlen lett volna egy román fiúval szerelmi kapcsolatba kerülni. Olyan erős belső tiltás, olyan kemény tabu volt ez, mint a „ne ölj!” parancsolata. Még mindig tartok tőle, hogy az otthoniak megszólnak amiatt, hogy ilyenről egyáltalán írni mertem. Ha valaki hozzáment egy románhoz, vagy feleségül vett egy román lányt, vétett a közösség szabályai ellen. Persze ez csak Székelyföldre volt igaz, Nagyváradon vagy Kolozsváron kicsit másképpen álltak hozzá ezekhez a dolgokhoz.

MN: Székelyföldön még mindig tartja magát ez a hozzáállás?

HJ: Nem élek ott harmincöt éve, és ítélkezés is lenne a részemről ilyet állítani, de nem ismerek egyetlen vegyes házasságot sem. Az iskolatársaim és az évfolyamtársaim közül nem tudtam példát mondani se a múltból, se a közelmúltból, se a jelenből, egészen egy héttel ezelőttig, amikor megírta nekem egy régen nem látott iskolatársam, hogy ő egyszer hazavitt egy román fiút, és az anyja éppen úgy viselkedett vele, mint a regénybeli szereplőim.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.