Könyv

Szétszedett világ

Sopotnik Zoltán: Saját perzsa

  • Éles Árpád
  • 2012. szeptember 2.

Könyv

"Kamu az ember" - állítja Sopotnik Zoltán negyedik kötetében. A "kamuság" azonban itt korántsem a szerzőt vagy szövegeit terheli, inkább arról van szó, hogy valami hibádzik: a grammatika, a keretek éppen csak látszólag, a látható világ viszont tényszerűen, felkavaróan esik szét előttünk, hazudja el önmagát.

Versnek, prózának nemigen nevezhetők a kötetben található, hol vékonyan középre rendezett, hol pedig margóig szedett szövegek. Itt-ott feltűnik egy rím, a Lassú társas című rész darabjai pedig kacérkodnak a régi anekdotizmussal, de mire műfajilag egyiket-másikat jólfésültnek, ismerősnek látnánk, ismét szétgurulnak a motívumok a négy égtáj felé. Hiszen a valóság - sugallja a könyv - kritikán aluli, rendezhetetlen, éppen ezért csak ábrázolni lehet. "Mondatok forognak bennem, melyekkel kíméletlen időszakokat szoktam eltolni magamtól" - vélekedik a nyelvről A metafora széle című szöveg. A szerzőnek nem kenyere a formai erőszak, ha egy kép élménye véget ér, a mondatot is hagyja nagyvonalúan elsorvadni. A szabályosság, a műfaji mércék úgy látszik, nem illenek szétszedett világához. Sopotnik sorra veszi a valóság prózai és kísérteties darabjait, hogy felmutassa, napjaink és az elmúlt évtizedek hogyan torkollanak a semmibe, miközben a látványsemmiségét valósággá gyúrja: "Sok jelentése van most a semminek." Amit bemutat: rendszerváltó magyar iparváros, "töpörtyűszagú" Kádár-korszak, üvegfúvó szláv ősök aranykori nyomora, vagy éppen egy udvarló SS-tisztnek baltanyéllel kokit adó nagymama története. De ide illeszthetők a fiatalkori évek, ipari gyakorlatok délutánjai is: "Punks not dead" - szólal meg benne a csendháborító nosztalgia.

Minden életérzést a konkrétumokig soványít valamilyen szövegerő, az irónia pedig már csak egy álombéli boltban kapható, ahol egy rokon, Gizi néni kínálja ötlettelen íróknak. A világban emellett védelemre is szükség van: sokszor felbukkan a könyv képzelt hőse, a perzsa, aki egy űrhajógázolás után kísértetként bolyong ókori sisakjában, jár vissza az elbeszélőhöz gyerekkora óta. A Lassú társasban átlép a falon, és a kezébe nyomja beteg testvérének kórházi jelentését. A Lampionok ma című szövegben pedig csak sisakjait látni, amik a faágakon lógnak. Jelenlétét a gyakori találkozás miatt az elbeszélő olykor már magáról sem tudja lehámozni. "A nevem kísértet. Sopotnik. Tolom, akár a biciklit, (...) amiről minduntalan lejön a lánc."

E költészet ereje valahol ebben a "perzsaság"-ban, a látomások összekapcsolódó mezőjében rejlik. Ez okozza azt a kettősséget, hogy Sopotnik szövegei első olvasatra ugyan a zavaró szétesés hatását keltik, de a kötet egésze a refrénekben fészkelő démonokkal mégis összefüggő élményt biztosít. A szerző szerint a rendszeres szövegírás jó orvosság migrén ellen.

Libri, 2012, 200 oldal, 1990 Ft

Figyelmébe ajánljuk