T´DOOR: "Jött a zűr a dadával" (David Ashforth)

publikálva
1997/39. (09. 25.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Nem tudom, van-e Lord Lucan nevű ló. Mit kell tudni Lord Lucanról? Nekem mind többször jön elő. Szerencsére én már - nagyon remélem - tényleg nem kerülök semmi olyan hiperzűrbe. A régi Nagyvilág - című kalandos és ménsztrím lap - egyik legvonzóbb dolgozata volt a Lordról beszámoló. Kis vérfürdőt rendezett ő a házuk alagsorában, miért a dadát ölte meg, tévedésből, más hölgy aztán került volna-e sorra, tények és kérdések. Lucan szőrén-szálán, mi több, szárán, lordi virágán eltűnt. Elmentették, nekem ez tetszett. De hova? Mégis vízbe veszejtette magát? A Nagyvilág cikke lerántotta a leplet - kicsit - "arról a világról, ahol a hapsik a klubban nem álltak szóba a saját nejeikkel, nőikkel sem" stb., és most jön a vicc.

Nem tudom, van-e Lord Lucan nevű ló. Mit kell tudni Lord Lucanról? Nekem mind többször jön elő. Szerencsére én már - nagyon remélem - tényleg nem kerülök semmi olyan hiperzűrbe. A régi Nagyvilág - című kalandos és ménsztrím lap - egyik legvonzóbb dolgozata volt a Lordról beszámoló. Kis vérfürdőt rendezett ő a házuk alagsorában, miért a dadát ölte meg, tévedésből, más hölgy aztán került volna-e sorra, tények és kérdések. Lucan szőrén-szálán, mi több, szárán, lordi virágán eltűnt. Elmentették, nekem ez tetszett. De hova? Mégis vízbe veszejtette magát? A Nagyvilág cikke lerántotta a leplet - kicsit - "arról a világról, ahol a hapsik a klubban nem álltak szóba a saját nejeikkel, nőikkel sem" stb., és most jön a vicc.

Olvasom David Ashforth könyvét - Telibe a turfot, nyilván: hogy nem a befutót találjuk telibe, csak a zöld gyepet, a kötetet többször idéztem, íme, itt van a Szerző maga -, s benne ezt: Mikor megírta ő A Piacvívmányok Rekordjai című egyetemi könyvét - ah, az egyetem -, hamarosan a lóújságírásnál kötött ki, elkövetvén persze a Miért fogadjunk? és a Miért ne fogadjunk? című pamfletjeit is, ez utóbbiból 200 példánya maradt, miután a kafkai 11 példány után 799-et kihajított már; 11-et adott el; de azért írói érdeme, hogy jó író, egy, kettő, otthagyta az egyetemet. Hamarosan 4 látogatást tett Londonban, Lord Lucan okán én az egyiket moderálom, a többit éhezőművészi napjaimra tarcsiba raktam.

Eme látogatás nem az Eaton Place-en esett, nem Aspinall úr - szintén lord? - magánlakásán, s jobb is volt ez így, így Ashforth barátom, mert az Eaton Place-en az Aspinall-lakásban mindig volt legalább egy tigris, egy kóficmajom és két himalájai medve; ezeket Aspinall a magánparkban sétáltatta, az utca közepén. Az irodában is mocorgott az asztal alatt valami fekete, így a Szerző, aligha egy izmos feketekávé szuper, jobbadad inkább jaguár. Aspinall-lel nem volt sok közösünk, így Ashforth, de ami a fogadásokat illeti, a pénzösszegeken kívül minden. Hogy ne lopjam a könyvet, pontatlanul idézem: nem odázom: Aspinall huszonvalahány évesen lett, ha jól értem, magánbukméker, erre ráfázott, mire is szórakozóhelyet nyitott, azaz kaszinó-félét, ahol a földszinten volt a (nevezzük így) Little Aspinall´s, netán Moiselle, Mosel, Moser stb. Aspinall´s, bar, soerbar etc., a felső emeleten viszont... de nem, középütt volt a kaszinó, ahol nemes ifjak nagy előszeretettel játszották el szüleik pénzét, és... hát én nem is tudom, úgy napi 20 000 fontot összesen, még a 60-as években. A felső emeleten volt Lord Lucan, aki úgy nézett ki, mint egy lord, vonzerő tehát ő is, míg (így D. A.) nem jött a zűr a dadával. Hát a Lord Lucan aligha lehet az a Lord Lucan ma már, ha él - még egy találkozás: két lóversenyhír közt a Sky-on hallom a nevét, de nem tudom, miért -; bujkálni, neki? Aspinallékhoz beállított egyszer a rendőrség. Az ifjú constable - nem a festő, a rendőr - azt mondta Lady Osborne-nak, az anyának: "Itt közönséges szerencsejáték folyik", mire a Lady: "Kedves fiam, amíg maga be nem állított, itt semmi nem volt közönséges." A vádat elejtették.

Nem volt közönséges az se, hogy Aspinall a nyert pénzt egy tőzsdekrachba fektette, így Ashforth. De hamar talpra állították, én nem is tudom, lett a Curzon Streeten, nem akármi Mayfair Hely, egy másik kaszinója, egy igazi, nem zug, valami 8 millió fontot adott ki rá, közben még volt szövetségi össz-elúszás, én nem tudom, lényeg, végezetül 90 millió fontért adta el a kibővített kaszinót. Jó tipp honi tájainknak, csak nem kell az árakkal fukarkodni, üzlet az üzlet. Vehetők vadak.

Ezzel elmondtam, ami Ashforth-Tandoori párosunkban, ill. Aspinallban cseppet sem közös. Közös a ló. De ezt most hagyom. A Sky-on az atlétikai világbajnokság megy, sajnos nekem már ezek maradnak: 1. védem Ottlikot, naná, ennek nem ez a helye, nem is szorul rá, de hogy éjszaka ő abszolút-absztrakt bridzsfeladványokat készített, már több néha, mint amit prózánk befoghat, kritikánkról alig szólva, 2. megcsalom Cipit - Ottlik nekem azért csak Cipi marad -, mert ha atlétákat látok, röhögök, de lassúak a 100-as sprinterek, hol van alóluk a ló? Ottlik atlétikarajongó volt.

Nekem az nem mond semmit, hogy valakit magas lóra ültetnek, nyilván felsegítik, aztán nyilván nem olyan bravúrosan szökken le, mint Frankie Dettori, a Karizmatikus, de kicsit lovagolt azért, mondjuk, ügyvezető igazgatóként, oktatóként.

Tényleg rémes, hogy nézem a Sky-t, a sportot, a Bottomlyt, rokona ez a bemondó a Politikai Hölgy Bottomlynak, kérdem magyarosan, és ő mondva és mutatva csináltatja a krikettet, rémes, jön a bunyó, ah, a nehézsúly elszállt, jön legalább foci, golf, e kettő elmegy így-úgy nálam, angol foci most, hiába, kevésbé, hajrá FC Schalke 04 és FC Kaiserslautern, de a ló nem jön, semmi nagy verseny nem volt, hiába gyötröm szemem. Itt tartok.

Nem azt mondom én - ez, ugye, egy magvasabb cikk most, végre, tőlem! -, hogy nehéz dolgom lehet minden szempontból, nem azért... de azért nehéz szempontom lehet minden dologból. Az Aspinallen csak mulatok, isten! de a többi komoly, ha nem jön a ló, az is. Effendi, Fender!

Szomszédom szerette, ha verem. Nem őt. A Fendert. Ami egy zongora. De rég nem játszom, rám mondja, nekem. Hát, mesélem valakinek, a múltkor játszottam, kérdem is a szomszédot: oké? Mérsékelt a válasz. Ja, éjjel 2 óra 35-kor játszottam. Idézem magam. Ne csak Ashforthot akkor. Ez szokásom, mentség.

Lett új madaram! Sajnos, társném ződit hozott haza, aki meghalt. Pedig olyan volt, mint az élet, a magyar. Négy álló nap sírt, panaszkodott. Különben evett, minden. Belső volt a sérülés. Ne mondja nekem senki, hogy panaszkodni nem szabad, én se mondom, hogy ebbe-abba bele kéne halni.

Nem szólhatok én egy szót se, és nem azért nem, mert szólásnak szabadsága van - elpuffantott vicc -, hanem mert tényleg lett egy Szpéró II madár! Házi veréb tojó, három hete van itt, és csúcs szárnyas. A madarak nálam = nem az egész ország villanyszámlása, hanem hogy igenis otthon vagyok még az égben. Három másik madarunk, ki is csak kalitkában bír élni, úgy néz a Totyira, ez a madár neve, mint a szentképre. Imádják, ha kalitkájukon mászkál, lop tőlük.

Nem mondom hát többé én, hogy "az élet útja kész csapás", és tessék, igenis konstruktív vagyok én, konstruktív nihilista, nem destruktív anarchista, ez a veréb hiányzott, nem volt, most lett, nincs nihil se, győzött konstruktivitásom. Én mindig mondtam, hogy az egész világgal van a baj, az sz.., de most csúnya szavakat se használok, eltanulhatja a Totyi, na, nem olyan okos. De esze neki is van, olyan esze van, mint egy verébnek: nagy esze, csak másra használja.

S nem mondhatom azt, hogy "mint sok ember is", mert a Totyi arra használja, hogy - praktikusan - szeressen itt (minket mind), ami a legtöbb ismerősömről nem mindig mondható el. Hát akkor ezt én is elmondtam.

publikálva
1997/39. (09. 25.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...