KISJÁTSZÓTÉR - Interjú

„Tesz-vesz városban élek”

Richard Huck Scarry illusztrátor

Könyv

Mintegy 300 könyv viseli a nevét, az eladott példányok meghaladják a 100 milliót – röviden így foglalható össze a Tesz-vesz város világát megalkotó Richard Scarry (1919–1994) több generációt jókedvre derítő munkássága. Halála után a Tesz-vesz birodalom kulcsai a fiához, ifjabb Richard Scarryhez, azaz Huckhoz kerültek. Őt Bécsben értük el telefonon.

Magyar Narancs: Amikor az apja látása megromlott, elkezdett besegíteni a Tesz-vesz könyvek rajzolásába…

Richard Huck Scarry: Azért már kamaszkoromban is rám bízott egyet s mást. Ha épp nyári szünet volt, megkért, segítsek be a könyvei színezésébe. Nem esett nehezemre, hiszen mindig is rajzolgató-festegető gyerek voltam. Elkélt a segítség, az oldalak telis-tele vannak apró részletekkel, rengeteg időt vett igénybe a színezésük. Nagyszerű szünidős elfoglaltság volt: apám és én együtt színeztük például a Balfogások, nyafogások Tesz-vesz városbant. Jó néhány könyve a közös nyári munkában kapott színeket. Rendszerint a műtermében dolgoztunk, de egyszer egy hotelszobát is kivett – aludni azért hazamentünk, de napközben ott színeztünk.

MN: Gondolom, a zsebpénze jelentősen gyarapodott az atyai megbízatások révén…

RHS: Ingyen dolgoztam, de ez így volt jól. Jó szórakozás volt! Remek alkalom, hogy időt tölthessek az apámmal. És bár ezekért a munkákért nem kaptam pénzt, apám mindig is nagyon nagyvonalúan bánt velem.

MN: Aztán felnőtt fejjel, immár nem nyári munkaként és már nem csak a színezésben segített be a papájának.

RHS: Sosem távolodtam el a Tesz-vesz város világától, tulajdonképpen Tesz-vesz városban élek mind a mai napig. Való igaz, amikor apám látása romlani kezdett, a kiadója azt javasolta, talán Huck nemcsak a színezésben segíthet be, hanem másban is. Így hát tettem egy próbát. Be kell valljam, kínos érzés fog el a korai próbálkozásaim láttán, de idővel belejöttem, sikerült elsajátítanom apám stílusát. Ma már természetesen jön. Amit igazán élveztem, az nem is annyira a rajzolás volt, hanem az, hogy beleláthatok apám fejébe. Apám csodálatos, őrült fickó volt, tele ötletekkel. Amikor az ő világában vagyok, az ő világát rajzolom tovább, szabadjára engedhetem a fantáziámat. Ilyenkor ugyanolyan őrült lehetek, mint amilyen ő volt.

MN: Miben állt ez az őrület?

RHS: Ha megkérdezték, mennyi idős, apám az öt ujját felmutatva azt válaszolta, hogy 5 éves. És ez részben igaz is volt. Lélekben gyerek maradt. A körülötte lévő legegyszerűbb dolgok is lelkesedéssel és izgalommal tudták eltölteni. Természetesen felelős felnőtt volt, de mindvégig megmaradt benne ez a gyermeki rácsodálkozás. Ő is úgy gondolt magára, mint egy őrült alakra, persze nem orvosi értelemben. Abban az értelemben, hogy gyerek tudott maradni. Gyerekkoromban őt aztán nem kellett unszolnom, hogy játsszon velem, ő volt az, aki játszani akart. Vitorlázni, labdázni mentünk, és mivel az íjászatot is ki akarta próbálni, hát vett magának felnőtt-, nekem meg gyerek­íjat, és már mentünk is célba lőni.

MN: Nemcsak íjat kapott, de a Huck nevet is, noha Richardként látta meg a napvilágot. Bele is került macska alakban, Huckle Catként (a magyar változatban Cicó – a szerk.) az apja könyveibe. A gyerekirodalom azért ismer olyan gyerekeket – példa rá Christopher Robin, vagyis Róbert Gida esete –, akik nem annyira örültek, hogy mesefigurává váltak a papájuk könyvében. Ön hogyan viselte?

RHS: Fogalmam sincs, miért neveztek Richardnak, amikor soha egy percig nem hívtak így a szüleim. Apám – Mark Twain rajongójaként –, amikor először a kezében tartott, végigmért, és kijelentette, hogy a gyerek kiköpött Huckleberry Finn. Így lettem és maradtam is Huck. Apám Huckle néven először egy bőrnadrágot viselő medvebocsot szerepeltetett a Tesz-vesz szavak című könyvben. Valószínűleg azért lettem medve, mert anyám gyakran lehagyta a Huckleberry végét, és Huckle­bearként hívott. Később apám a narancssárga borítójú Nagy iskoláskönyvben már egy macskát nevezett Huckle-nak, de hogy milyen megfontolásból változtatta a medvét macskává, erre a rejtélyre nem tudok választ adni. 1969 körül jelent meg ez a könyv, én akkor már a kamaszkoromat éltem; úgy voltam vele, hogy ha az apám macskaként szerepeltet a könyveiben, tegye csak. Bájosnak találtam a dolgot. Már csak azért sem zavart, mert igazából sosem ismertem magamra Cicó alakjában. Cicó bárki lehetne, bármely világra nyitott, aranyos kisfiú. Szeretném azt gondolni, hogy én is ilyen voltam. Olykor megkérdezték, nem volt-e nehéz az apám fiának lenni, egy híres szülő árnyékában felnőni, de nekem ez nem okozott nehézséget. Hálás vagyok a szüleimnek mindazért, amit megadtak nekem. Boldogan viselem a családi nevet.

MN: A Wikipedia szerint Richard Scarry nagyjából 300 könyv szerzője. Feszített tempót diktált magának?

RHS: Nagyon is tervszerűen dolgozott. A korai reggeli után nekiállt dolgozni, majd könnyű ebéd következett, anyám műve, egy szendvics vagy egy leves, aztán ismét munka egész délután. Rendkívül gyorsan rajzolt, meg se kottyant neki megrajzolni, mondjuk, egy gőzös vagy egy szélmalom metszetét. Gyors volt, nem tétovázott, mindig tudta, mit akar. Az ő korában még sehol sem volt az internet, a népszerű magazinokhoz fordult vizuális segédletért. A Life, a Time, a Look és más hasonló magazinokból ollózta ki azokat a képeket, fotókat, reklámokat, amelyekről úgy gondolta, a jövőben még a hasznára lehetnek. Ezeket aztán ábécé szerint rendszerezte, mappákba gyűjtötte, így amikor szüksége volt egy képre, mert, mondjuk, egy szénbánya rajzolásához kezdett, csak felnyitotta az SZ-mappát, és megkereste a szenes és szénbányás képeit. Ez is lerövidítette az időt, nem kellett könyvtárba szaladgálnia, megvolt minden kéznél. Ez ma már szinte elképzelhetetlen, hiszen oly egyszerű bármiféle képhez hozzájutni a neten.

MN: Hatalmas képgyűjteményt építhetett.

RHS: Szürke fémdobozokban tartotta a gyűjteményét. Ha mindent nem is, de néhány darabot azért mutatóba megtartottam. Ez a szervezettség éppúgy jellemző volt rá, mint a rendetlenség.

MN: Most, hogy ön viszi tovább az apja örökségét, melyik figurát élvezi a legjobban rajzolni?

RHS: Fér Egont (az eredetiben: Lowly Worm – a szerk). Olyan, mint egy spagetti, könnyedén tekeredik rá bármire, Cicó vállára különösen. De jól elfér egy lefolyócsőben is. Remek szórakozás Fér Egont rajzolni.

MN: Az édesapja néhány évtized elteltével változtatásokat hajtott végre a Tesz-vesz város világában, mert ami a hatvanas években még elfogadott volt a nemi szerepek terén, az a kilencvenes évekre idejétmúlttá vált.

RHS: A változtatások főleg egy könyvet érintettek, az 1963-ban megjelent Tesz-vesz szótárat. Ez volt az első nagy alakú könyve. Ahogy a nők egyenjogúsága egyre nagyobb hangsúlyt kapott, apám amerikai kiadója szóvá tette, hogy talán túl sok a csak házimunkát végző női szereplő a könyvben. Apám ettől fogva odafigyelt arra, hogy minél több női szereplőnek adjon munkát a háztartáson kívül. A Csúcsforgalom Tesz-vesz városban című könyvébe például egy egérkét rajzolt, egy Mistress Mouse névre hallgató autószerelő egérlányt, s hozzá egy rózsaszín autómentőt. Szóval egy korábban férfifoglalkozásnak gondolt hivatást kapott. Apám nagyon is helyeselte a női egyenjogúságot, az egyenlő bánásmódot; attól fogva, hogy felhívták rá a figyelmét, örömmel vette figyelembe ezeket a szempontokat. A Tesz-vesz szótár frissebb amerikai kiadásai azonban némileg átestek a ló másik oldalára, immár Nyuszi mamát teljesen kivonták a konyhából, és Nyuszi papát állították a helyére. Egy kicsit talán túl komolyan vették az idők szavát.

Neked ajánljuk