rés a présen

„Vagy érdekessé?”

  • rés a présen
  • 2024. március 6.

Könyv

Szabó Marcell költő, irodalmár

rés a présen: Az irodalomtudós és a költő jól megfér egymással benned?

Szabó Marcell: Ha ezt a két fogalmat, mint két beszédmódot értem, akkor nem. Nem lenne szabad jól megférniük egymással, sőt elférniük sem egymás mellett. Szükséges, hogy ne lehessenek egymás mellé rendelve, inkább fenekedjenek egymásra, ne férjenek össze. Én ezt mindig nagyra értékeltem, nem akartam felszámolni, elengedhetetlennek tartottam – izgatószernek! – ahhoz, hogy az írás gyakorlat maradjon. Megférnek, elférnek: ha a térökonómia metaforáját választjuk, az összeférhetetlenségüket hangsúlyoznám. De ezt az összeférhetetlenséget nem szívesen korlátozom az irodalomtudomány és a költészet viszonyára – benne semmi kitüntetettet nem látok. Egyébként is, ki vonná ki a költőit maradéktalanul a tudományosból, és fordítva? Ezzel szemben a gyakorlatért nálam talán bizonyos írásmódok, hangok, szókincsek, jel(ölő)rendszerek összeférhetetlensége szavatol, amennyiben az írással illeszkedéseket próbálok ki, és ajánlok fel. De a beszédmódok nem férnek meg. Egyetlen beszédmód sem fér meg, magával sem. Innen nézve – és én is csak most nézem innen – a „no room” (az új kötet címe – a szerk.) jelölhet ilyesmit is.

rap: Nem is verseid vannak, hanem írásmódod, mondta rólad 2022-ben egy laudációjában Sipos Balázs. Honnan vezetett az út ezekhez a „metaszövegekhez”?

SZM: Metaszövegeknek semmiképpen sem nevezném őket, de tagadhatatlan, hogy élnek effektusokkal, amelyek az íródó szövegre mutatnak. Azért nem nevezném metaszövegeknek, mert a kifejezés egy olyan elválasztást működtet metanyelv és tárgynyelv között, amelyet pontosan pontatlannak találok. Legalábbis „az írás oldalán lévő vágy” rendre ennek a felfüggesztésére irányul: ne kelljen előre rögzíteni a megszólalás kereteit, tárgyát; ne kelljen rendezkedni, rendet tartani valamely irodalmiság nevében, vagy szortírozni, iskolázni a gondolkodás teremtményeit. Ebben nincs sok újdonság. Mert milyen a (meta)nyelve André Gide Paludes-jének, Ezra Pound The Cantosának vagy Thomas Carlyle Sartor Resartusának? Ezzel csak azt akarom mondani, hogy az írásmód(om)ra vonatkozó kérdést igyekszem magam is artikulálni azzal, amit és ahogyan írok – nem különálló valami, nem létezik külön(ös) tárgyként, nem megvalósulása egy tervezetnek, amelyet itt leleplezhetnék. Nem óvatoskodásból vagy önhittségből kerülöm el a választ, hanem abból a meggyőződésből, hogy az efféle önértelmezéseket csak a nem olvasás, az ellenállás az olvasásnak, a nyilvánosság bizonyos rendje (publicitás mint reklám) teszi szükségessé. Vagy érdekessé?

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.