rés a présen: Mit jelent neked az Új Symposion folyóirat?
Kollár Árpád: Az Új Symposion az irodalmi apanyelvem. Középiskolás koromban két sympós költő „vágni engem nyakon”: Domonkos István és Tolnai Ottó. Domi Kormányeltörésbenjét akkor még nem értettem, csak éreztem: fontos, hogy furcsa. Hasonló okból szerettem Esterházy Termelési-regényét is. Tolnai Árvacsáthja volt az igazi kapudrog az Új Symposion és a kortárs irodalom felé. Nagyon másmilyen kötet volt az, ahogy a Sympo is nagyon más volt a többi folyóirathoz képest. Meghatározóvá vált számomra a lap vibráló, különös, kísérletező, lázadó, kockázatvállaló, szabad, nyers, ugyanakkor intellektuális szemlélete. Másrészt friss bevándorlóként nyilván kerestem azt, ami az enyém. A folyóirathoz tartozó szerzők könyvein keresztül kapaszkodtam az otthagyott szülőföldbe. Ironikus módon a hagyomány ellen lázadó költők lettek az én hagyományom. Költői nyelvem, poétikám kialakítása során tőlük tanultam és loptam a legtöbbet.
rap: Társadalomtudománnyal is foglalkozol. Hogyan hat ez a költészetedre?
KÁ: A társadalomtudományi és irodalmi érdeklődésem egy tőről fakad: a kisebbségi léttapasztalatból. Ez egyrészt az anyanyelv felé terelt, másrészt afelé, hogy érdekeljenek azok, akik kiszolgáltatottságban élnek. A kisebbségi helyzet erősen nyomot hagyott a korai verseimen, aztán, ahogy asszimilálódtam, elejtettem a témát. Igaz, egy ideje újra foglalkoztat egy olyan verseskötet megírása, amelynek markáns szociokulturális vetülete lehetne.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
