H. P. Lovecraft mindenben az iszonyatot látta, ami idegen volt számára: az űrben, a zsúfolt nagyvárosban, az óceánban, a bevándorlókban és a színes bőrűekben is. A rasszizmussal legtöbbször vádolt novellájában, a Red Hookban delíriumos kirohanásokat intéz New York nyomornegyedének lakói ellen. A Fekete Tom balladája ezt a kevésbé közkedvelt Lovecraft-sztorit írja újra az eredetiben csak „söpredéknek” hívott lecsúszottak nézőpontjából: a címszereplő afroamerikai svindler, aki belekeveredik a környékre költözött gazdag okkultista machinációiba. Miközben nagy vonalakban követi az eredeti novella cselekményét, LaValle kisregényének első fele a Red Hookból teljesen hiányzó empátiával meséli el Tom hányattatásait a manhattani mélynyomorban, míg a folytatás az immár bosszúszomjas fekete mágussá átlényegült karakter rémtetteit ecseteli egy fehér rendőr szemszögéből.
LaValle visszafogott prózájából teljességgel hiányzik az a mélyről fortyogó nyelvi erő, ami Lovecraftot a legrosszabb formájában is izgalmas olvasmánnyá teszi. Mivel ezzel együtt a „kozmikus terror” is csak kulissza a harlemi szélhámos tragédiájához, a Fekete Tom egy pillanatra sem engedi feledni, hogy a szöveg tétje elsősorban a kulturális kisajátítás és az ebből fakadó igazságtétel, minden más szempont – stílus, műfaj, hatás – csak ez után következik. Viszont azzal, hogy a horrorirodalom leghírhedtebb mizantrópját igyekszik egy humanista paradigmához igazítani, LaValle épp arról az embertelen nézőpontról mond le, amely a lovecrafti esztétika motorját jelenti. Ennek hála a Fekete Tom balladája csupán egy kellemes horrortörténet valahol félúton a Hellblazer és a gettóiszonyt messze ravaszabbul kijátszó Kampókéz között, ám végül nem mutat túl azon az egyébként jó szándékú gesztuson, amely életre hívta.
Fordította Rusznyák Csaba. Fumax, Budapest, 2017, 126 oldal, 2200 Ft
