"Vidéken bármi megtörténhet" - Sven Nordqvist mesekönyvíró

Pettson és Findusz történetei nemcsak könyv alakban hódítanak nálunk, de bábszínházi előadás is készült a svéd író és illusztrátor világhírű teremtményeiből. Muklákról és krimikről, legózási szokásairól és famegmunkáló hajlamairól is faggattuk e-mailben.

Magyar Narancs: Bovaryné én vagyok - coming out-olt Flaubert. De mi van Pettsonnal?

Sven Nordqvist: Pettson én vagyok. Legalábbis sok mindenben hasonlítunk egymásra.

MN: Kérem, nyilatkozzon mukla-ügyben! Az addig rendben, hogy Pettson háza telis-tele van ezekkel az apró lényekkel, de számos hazai olvasója él a gyanúperrel, hogy az ön otthona egy valóságos muklatelevény. Cáfolja meg, ha nem így van!

Vigyázat, az illusztráció muklákat tartalmaz!

 

SN: Sem teljesen megcáfolni, sem teljesen megerősíteni nem tudom. A városban, ahol lakom, nincsenek muklák, ennyit bizton állíthatok. De a vidéki élet más tészta, ott bármi megtörténhet. Abban a falusi házban, ahol régebben a családommal laktam, sokszor az az érzésem támadt, hogy rajtunk kívül mások, apró teremtmények is benépesítik a szobákat. Ez az érzés különösen akkor vett erőt rajtam, amikor valamit nem találtam. Meggyőződésem, hogy ezek az apró lények lopdosták el az eltűnt tárgyakat. Ők voltak, és nem az egerek, erre mérget vennék.

MN: Egy interjúban bemutatta a műtermét, ahol a Pettson és Findusz mesekönyvek születnek. A leírás alapján akár Pettson dolgozószobája is lehetne.

SN: A műtermem az állandóság fellegvára. Majdnem minden úgy fest, mint az interjú idején. A kitömött madarak, a Lego-építmények - minden maradt a régiben.

MN: Hobbija az építészet; felteszem, Legóból inkább a komolyabb dolgokat kedveli.

SN: Leginkább a kötetlen legózás híve vagyok. Amíg a fiaim Lego-korúak voltak, nagy építkezések zajlottak nálunk a szőnyegen. Az ő érdeklődési körük elsősorban a különböző járművek és űrhajók építésére szorítkozott. Gyakran beszálltam az építkezésekbe.

MN: Míg Pettson egy kedvesen elrajzolt zsémbes öreg, ugyanez nem állítható a szomszédjairól. Gustavssonék például mintha egy másik rajztechnika szülöttei lennének; a Pettson karácsonya című történetben jóval realisztikusabban festenek, mint a többi szereplő. Valódi emberek ihlették őket?

SN: Én nem látom őket realisztikusabbnak, mint Pettsont vagy a többieket. De az igaz, hogy a karácsonyi történetben szereplő szomszédok némelyikét a saját vidéki szomszédaink ihlették. És az is igaz, hogy egy arc, de tényleg csak egy; Gustavsson asszonyságé kirí a többi közül. Azért lóg ki, azért tűnik annyira valósághűnek, mert elügyetlenkedtem. Egyáltalán nem ilyennek akartam megrajzolni. A felelősség az enyém Gustavsson-ügyben. Egyszerűen nem találtam a megfelelő technikát.

MN: Ismeretes, hogy a fiai jellegzetes vonásai is bekerültek a könyvekbe. Rajtuk kívül más is magára ismert a mesefigurákban?

SN: Csak egyszer esett meg ilyen, ebben a karácsonyi könyvben. A legközelebbi szomszédunk mintha magára ismert volna a már említett, jókora asszonyság alakjában.

MN: Nemcsak szereti, de gyakorolja is az építészetet. Mit tart az eddigi legnagyobb teljesítményének?

SN: Volt egy álmom, de már nincs meg, mert sikerült megvalósítanom. Az volt az álmom, hogy egyedül, a puszta két kezemmel felépítek egy komplett házat. Csak hogy lássam, képes vagyok-e rá. Nos, a ház áll, nyaralónak használjuk. Itt élem ki az ács- és asztalosvágyaimat.

MN: Milyen érzés a fával való munka?

SN: Gyakran érzem úgy, hogy jobban esik fával dolgozni, mint a rajzokkal pepecselni. A fával minden egyértelműbb, logikusabb. Kigondolom, mit akarok, papíron felvázolom, és a végén megépítem. Egy rajznál sosem ilyen egyszerű eljutni A-ból B-be. Sokkal nehezebb kifundálni, mitől lesz jó, mitől működik. Egy kép ezerféleképpen lehet jó, míg egy faszerkezet akkor jó, ha jó érzéssel tud ránézni az ember, és nem esik szét a rendeltetésszerű használat során.

MN: Nemcsak házépítésben jeleskedik, de mindenféle találmányai is vannak. Feltalálóként mi volt a csúcs?

SN: Egyszer építettem, nagyrészt fából, egy nagy és bonyolult szerkezetet. Csupa fogaskerék és emelő. Amikor működésbe lépnek, kinyílik egy doboz, és szép lassan előbújik belőle egy szörnyeteg. Amikor teljesen kint van, egy mérges öregasszony jól fejbe kólintja egy seprűvel. Erre a szörny visszahanyatlik a dobozba, és minden kezdődik elölről. De nem csak fával szeretek játszani, a számítógépes játékokat sem vetem meg. Világokat, városokat, ipari létesítményeket és vasúti hálózatokat szeretek építeni. Az időigényes, hosszú, lassú játékokat szeretem. Az egyik ilyen, ami rengeteg órát vett el az életemből, a Civilization.

MN: Magyarországon egy generáció nőtt fel az Ami a szívedet nyomja című antológián. Siv Widerberg két verse, a Bélyeg ("Bélyeget gyűjtöttem. Papa hozott egyszer egy kilót. Azóta nem gyűjtök bélyeget.") és a Szerelem ("Sten-Malténak nagy, vörös és elálló füle van. Nekem tetszik a nagy, vörös és elálló fül.") különösen kedves sokaknak. Ön hogy áll a svéd gyerekversekkel?

SN: Egyet sem tudnék most hirtelenjében, könyv nélkül elszavalni. Mi nem ezeket olvastuk a fiúknak, nálunk Barbro Lindgren versei voltak használatban. De ismerem Siv Widerberget, és nagy rajongója is vagyok.

MN: És a mostanában oly divatos skandináv krimikről mit gondol?

SN: Ki nem állhatom a krimiket! Rettenetesen untatnak.