Megérte; a kissé szószátyár, de végig lendületes, a magyar kiadásban két kötetre bontott regényfolyamban a szerző egy bonyolult, de meghatóan őszinte barátság történetén keresztül egyszerre idézi fel az amerikai képregény hőskorát és a II. világháború, illetve a holokauszt traumájának feldolgozási folyamatát.
Közel 100 oldalnyi előhanggal indít a regény: 1939-et írunk, Josef Kavalier, a 19 éves zsidó fiú bűvészmestere, Bernard Kornblum segítségével megszökik a nácik megszállta Prágából, és Amerikában talál menedéket. A bűvészkedés mellett a fiatal Josefnek két további mániája van, a rajzolás és a rádiók bütykölése. Később mindkettőnek hasznát veszi majd. Unokatestvérével, Sam Kalymannel megalkotják és sikerre viszik a Szabadulóművész képregényfiguráját, amikor pedig az Egyesült Államok belép a háborúba, Josefet egy az Antarktiszon felállított hírszerző állomásra vezénylik.
A cselekmény nagy része azonban a 40-es, 50-es évek New Yorkjában játszódik. Josef (rajzolóként) és Sammy (szövegíróként) itt futnak be a Szabadulóművésszel, miközben mind tartalmi, mind pénzügyi kérdésekben ádáz harcot vívnak főnökeikkel, a kiadóvállalat vadkapitalista tulajdonosaival. A két kuzin, az őstehetség Josef és a gyermekbénuláson átesett Sammy kapcsolatának lehetséges súrlódási pontjait Chabon már az elején nyilvánvalóvá teszi: „Joe Kavalierről lerítt az alkalmasság, a képességeibe vetett hit, amit Sammy egész élete állandó erőfeszítései árán is csak színlelni tanult meg.” A világháború viszont Josef számára jelent baljósabb hátteret: míg Sammy családjának anyai ága már jóval korábban emigrált, Joe valamennyi közeli rokona Európában rekedt. Az újdonsült barátok a Szabadulóművész lapjain küzdenek meg a nácikkal, képregényükkel próbálják a háborús beavatkozás felé fordítani az amerikai közvéleményt, bevételeikből pedig Josef egyre elkeseredettebben igyekszik kimenteni hátrahagyott családtagjait. Frusztrációja idővel elviselhetetlen lesz, New York utcáin szándékosan verekedést provokál a szembejövő németekkel, és amint lehetősége nyílik rá, jelentkezik a haditengerészethez.
A regény utolsó harmada azt a folyamatot követi végig, ahogy Josef a háborús traumák után fokozatosan visszatalál normál életéhez, munkájához, legjobb barátjához és elhagyott szerelméhez, Rosa Sakshoz. Sammy épp ellentétes utat jár be, nála a mindennapos gürcölés és a családi élet csak arra szolgál, hogy ne kelljen szembenéznie titkolt szexuális identitásával. A Kavalier és Clay csak úgy mellesleg érzékletes – az óceán túlpartját és Alan Hollinghurst regényeit felidéző – leírást ad a háború utáni Amerika homofób légköréről is. A könyv lezárása ugyanakkor elnyújtott, Chabon túlfeszíti a képregény–élet párhuzamokat is. (Rosa Saks például egy ponton úgy érzi, kezébe kapott „egy aranykulcsot [ez a Szabadulóművész jele], egy tolvajkulcsot a saját életéhez”.)
A szerző számos valós eseményt dolgozott bele a történetbe: 1954-ben tényleg volt egy szenátusi meghallgatás a képregények gyerekekre gyakorolt káros hatásáról, az aktuális szuperhőskedvenc (Amerika kapitány s nem a fiktív Szabadulóművész) pedig csakugyan pofán vágta Hitlert az egyik háború alatti kiadvány címlapján. A képregénytörténeti leírások itt-ott tankönyvszerűvé válnak – Chabon a regény végére szabályos irodalomjegyzéket is mellékelt –, mégsem feszítik szét a szöveget, talán csak az Orson Welles-féle Aranypolgár hatástörténetéről szóló rész tűnik egy kicsit soknak. Az ismeretterjesztő betéteket ellenpontozza, hogy Chabon még a tragikus események közepette sem veszíti el humorát – „az első szexuális objektum, amelyet kifejezetten kisfiúk fogyasztására hoztak létre”, olvassuk az unokatestvérek női szuperhőséről –, és a kor hangulatát tökéletesen elkapó mellékszereplők egész sorát képes felvonultatni. A legjobban sikerült figurák közé tartozik a bűvész Kornblum, a hirtelen jött sikert kiélvező kiadótulajdonos Sheldon Anapol, illetve Kavalier és Clay szerkesztője, az alkoholista George Deasey. (Utóbbi ars poeticáját érdemes szó szerint idézni: „Egyetlen biztos módja van az életben, hogy az embert ne préselje péppé a csalódás, a hiábavalóság-érzet és a kiábrándulás: ha meg tudja győzni magát, de a lehető legtökéletesebben, hogy amit csinál, azt kizárólag a pénzért csinálja.”)
Az amerikai irodalom kedvelői hálásak lehetnek a kiadónak, a szöveg azonban elbírt volna egy alaposabb szerkesztést. A nyomda- és egyeztetési hibák száma épp eléri a zavaró szintet, a fordító valamiért következetesen ragaszkodik a furcsán ható „biztos vagyok, hogy” fordulathoz, és a „züllött kinézésű” vagy a „hajaztak a történelemhez” szókapcsolatok sem emelik az olvasás élményét.
Fordította: Soproni András. 21. Század Kiadó, 2019, 383+463 oldal, 5990 Ft
