A legtöbben a Vörös Csillag filmszínház nézőiként ismertük a Royalt, nem is volt sohasem egészen világos, mi végre is az a sok poros, pókhálós pompa, amely a pénztártól a vetítőteremig fogadott bennünket a mozi amúgy meglehetősen valószerűtlen, lépcsős labirintusaiban. 1997-ben aztán a Vörös Csillag utódja, az Apolló is bezárt.Amozi elcsendesülésével végképp talányossá vált a Nagykörút egykor leglátogatottabb szállójának üres, leromlott állapotú épületegyüttese. Afféle "beépült foghíjként" várta jobb sorsát, a pestiek meg mintha meg is feledkeztek volna róla, úgy suhantak el mellette bambán, gondjaikba temetkezve a négyes-hatos villamoson. Mígnem egyszer csak eredeti funkciójában újjá nem született, igaz, immár Corinthia Grand Hotel Royal néven.
A két hónapja újra átadott impozáns szálloda annak idején tervezőjétől, Ray Rezsőtől megálmodott francia neoreneszánsz stílusával a millenniumi városfejlesztés egyik leglátványosabb beruházása volt, jellegzetes példájaként annak az immár legendássá vált historizáló eklektikának, amitől 1911-es ittjártakor a fiatal Le Corbusier úgy ódzkodott, s amelyre ugyanakkor ma oly nagy előszeretettel hivatkoznak a késő posztmodern elméletek szerzői, miként
Rajk László
is, aki itt keresi "radikális eklektikájának" egyik eszmei forrásvidékét. A régi Royal mitikus pontja volt a fővárosnak, kávéházában mások mellett a hosszabb-rövidebb ideig a szállóban lakó Ady Endre, Heltai Jenő, Hunyady Sándor, Krúdy Gyula, Bródy Sándor és Nagy Lajos volt törzsvendég. A hazai filmtörténet hajnalán a Royal kávézójában Eugéne Dupont az elsők között vetített mozgóképet Budapesten, sőt az első magyar hangosfilmet, a Kék bálványt is a Royal Apollóban mutatták be 1931. szeptember 25-én. A Royal a magyar repülés történetében is kiemelkedő szerephez jutott, hiszen 1909-ben az egyik cour d´honneurjében állították ki az első magyar repülőt. A szálló báltermében gyakran rendeztek hangversenyeket; nemegyszer maga Bartók Béla is fellépett itt. Kevesen tudják már, hogy a második világháború idején egy szomorú intermezzo erejéig a Royal szolgált székházul a Gestapónak.
Marosi Miklós (KÖZTI Rt.) építész és Joshua Judd (GA Design International Ltd.) belsőépítész a háború utáni átalakítások, így például az idősebb Janáky István-féle optimalizáló átépítések előtti mondai idők szellemében, ám korántsem valaminő, a hazai műemlékvédelmisek egy jó részétől sajnálatos mód rendre elvárt, mereven konzervatív rekonstrukció jegyében tervezték újjá az 1991 óta zárva tartó szállodát. Noha az 1883-ban épült Andrássy úti Brüll-palota Erick van Egeraat-féle 1994-es átalakításának világszínvonalúan formabontó bravúrjaihoz hasonlót semmi esetre sem találhatni az új Royalban, ettől függetlenül az mégis
biztos kezű és jó ízlésű
tervezők munkájára vall. Marosi és Judd megoldásaiban régi és új mindig finoman harmonizál egymással; az új formai és technikai megoldások sohasem - vagy legfeljebb csak a Hársfa utcai hátsó front esetében - kerülnek akart vagy akaratlan ellentmondásba a rekonstruált hagyományos architektúrával. A high-tech fogások cseppet sem tolakodóak, nem keresik a kontrasztot, csupán frissebbé, korszerűbbé teszik az eredeti kulisszákat. A Royal új arculatának kétségtelenül legmarkánsabb elemei a szálló traktusait összekötő üvegfolyosók és átriumlefedések, illetve az ezek előtt felhúzott pontmegfogásos üvegfalak, melyek a precízen rekonstruált eredeti homlokzatokkal új építészeti együttest alkotnak - ez különösen esti kivilágításban kölcsönöz valóban világvárosi hangulatot a szállodának és környékének. A sokat megélt épületegyüttes legszebb korszakait a tervezőknek tehát mindenképp innovatív hagyománytisztelettel sikerült felidézniük, mégpedig egy olyan következetes arculat megteremtésével, amelyik méltán párba állítható például a Dorottya Udvar, avagy a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár kreatív, a fenntarthatóság elvét messzemenően figyelembe vevő rekonstrukcióival - nem így azonban a Rákóczi úti Palace Hotel meglehetősen szerencsétlen bővítésével.
A továbbiakban nem részletezném a belsőépítész számtalan apró ötletét, amivel a Royal visszafogott, mégis igen nagyvonalú új enteriőrjeit megteremtette, hiszen azok a legteljesebb mértékben tükrözik a világ minőségi luxusszállodáinak közismert gyakorlatát. A luxusszállók ugyanis, legyenek azok a "nemzetközi stílus" megálmodta modern világfalu, avagy valamely historizáló globálépítészet alkotásai, mindenképp egyetlen nagy univerzumot alkotnak Kalkuttától Casablancáig, Tokiótól New Yorkig, Moszkvától Budapestig mindenütt. A Royal ebben a tekintetben nem más, mint
e globális hálózat
egy újabb portálja, amiként az is volt eredetileg, történetének hőskorában. Érdemesebb inkább elmélázni olyan, a rekonstruktőr tervezők hatáskörén tulajdonképpen kívülálló urbanisztikai kérdéseken, melyeket ezredfordulós Budapestünk vet fel Nagykörútjával egyetemben. Kétség nem férhet ahhoz ugyanis, hogy a Royal hőskorában egy nyüzsgő, városiasodásának talán mindmáig legintenzívebb korszakát megélő közép-európai főváros luxusszállodájaként nyitotta meg kapuit, s aki itt megszállt, valóban úgy érezhette, Budapest lüktető életének ütőerén tartja ujját. Ez tulajdonképpen ma, a Duna-parti reprezentatív szállodasor újjáépülése után sincs másképpen. Igen ám, de a boldog békeidők vagy épp a két háború közti időszak vendégei egy, a mai városi forgalom szökőárjaihoz képest konflistempójú, csörgedező mobilitással éltek együtt a szállóban, míg ma rendkívüli pollúcióval és zajártalmakkal kell számolniuk a szálloda környékén, odabent pedig egy klimatizált, hermetikusan elzárt világgal, amely - mint már jeleztem - tulajdonképpen akárhol lehetne szerte a földkerekségen. Ezen a helyzeten nyilván az sem változtat majd érdemben, hogy a maguk korában világszínvonalú Bozzay-Lengyel-féle, immáron igen zajos csuklós villamosokat a Siemens Combino családjának egy új tagja váltja fel. Arról már nem is beszélve, hogy a körút jelen túlterheltségén nyilván a közvélemény tudta nélkül születőben lévő, és ezért is hathatós civil kurázsival mindenképp megakadályozandó, teljes mértékben hagymázas budai rakpartfejlesztés (egyszerűbben: Duna-autópálya!) sem segíthet. Meggyőződésem: az új Royal fénykora akkor jön majd el, amikor végre a tömegközlekedés érdemi fejlesztésével s a hazánkban eszement méreteket öltő gépjármű-közlekedés csökkentésével ismét korlátozottabb lesz a körút forgalma, mint a szálloda első, fényes korszakában.
Szentpéteri Márton
