Dokumentumfilm

Lépések a vonalon

Első kézből: Hope Solo kontra a labdarúgó-szövetség

  • - turcsányi -
  • 2024. szeptember 11.

Kritika

A labdarúgásban, segítse immár a legkorszerűbb űrtechnika, ritkák az egyértelmű dolgok, kivált abban a tekintetben, hogy ki a jobb.

Azt, hogy kik a jobbak, valamennyire híven tükrözik az eredmények és évkönyvek, de hogy egyénileg mi a helyzet, azt nem bízta soha senki a videóbíróra, az mindenkor a szubjektív megítélés bizománya. Pelé a legnagyobb vagy Maradona? Beckenbauer vagy Cruyff? Messi vagy C. Ronaldo? Wambach vagy Rapinoe? Marta vagy Birgit Prinz? De egyvalamiben nincs vita: a női labdarúgás történetének legjobb kapusa Hope Solo. Még az ellenségei sem vitatják, pedig van számos. Meglehet, több is, mint barátból – erről szól a film.

Ritkán kezdődik így életrajzi dokumentumfilm: azok felsorolásával, akik nem voltak hajlandók szerepelni, bármi közösséget vállalni ezzel a filmmel. S nyilvánvaló, ezzel a személlyel. Köztük van Abby Wambach és Megan Rapinoe is, akiknél jobb futballistát korukban lámpással sem lehetett találni, akiknél többet a női labdarúgás elismertetéséért, népszerűsítéséért, szerethetőségéért valószínűleg senki sem tett sehol a világon – talán csak Hope Solo. Nem szólaltak meg az amerikai női labdarúgó-szövetség képviselői sem, bár a cím annyiban megtévesztő, hogy ez a film távolról sem csak a hőse és a szövetség közötti összefeszülés(ek)ről szól, hanem a maga tökéletesen hendikepes voltában tör komplexitásra, teljes életrajzot, hiánytalan portrét akar alkotni.

Az adott körülmények között a lehetetlenre vállalkozik, még akkor is, ha főhősének pályája éppen egybeesett a mozgóképhasználat végső demokratizálódásával. Van kép mindenről, ami Hope Solóval valaha is történt, sőt mozgókép, a mosolyalbumból kivett babapopsis fotótól az intézkedést foganatosító rendőr testkamerájának felvételéig, de hiába, ha a többszörös világ- és olimpiai bajnok amerikai válogatottból csupán a Solo működési korszaka előtti időszakot reprezentáló Michelle Akers van jelen, aki kétségkívül remek futballista volt, s ugyancsak sokat tett a női labdarúgásért, de mégis, amikor a fénykorát élte, például a világbajnokság gólkirályaként 1991-ben, akkor Hope Solo még csak tízéves volt…

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.