Dokumentumfilm

Lépések a vonalon

Első kézből: Hope Solo kontra a labdarúgó-szövetség

  • - turcsányi -
  • 2024. szeptember 11.

Kritika

A labdarúgásban, segítse immár a legkorszerűbb űrtechnika, ritkák az egyértelmű dolgok, kivált abban a tekintetben, hogy ki a jobb.

Azt, hogy kik a jobbak, valamennyire híven tükrözik az eredmények és évkönyvek, de hogy egyénileg mi a helyzet, azt nem bízta soha senki a videóbíróra, az mindenkor a szubjektív megítélés bizománya. Pelé a legnagyobb vagy Maradona? Beckenbauer vagy Cruyff? Messi vagy C. Ronaldo? Wambach vagy Rapinoe? Marta vagy Birgit Prinz? De egyvalamiben nincs vita: a női labdarúgás történetének legjobb kapusa Hope Solo. Még az ellenségei sem vitatják, pedig van számos. Meglehet, több is, mint barátból – erről szól a film.

Ritkán kezdődik így életrajzi dokumentumfilm: azok felsorolásával, akik nem voltak hajlandók szerepelni, bármi közösséget vállalni ezzel a filmmel. S nyilvánvaló, ezzel a személlyel. Köztük van Abby Wambach és Megan Rapinoe is, akiknél jobb futballistát korukban lámpással sem lehetett találni, akiknél többet a női labdarúgás elismertetéséért, népszerűsítéséért, szerethetőségéért valószínűleg senki sem tett sehol a világon – talán csak Hope Solo. Nem szólaltak meg az amerikai női labdarúgó-szövetség képviselői sem, bár a cím annyiban megtévesztő, hogy ez a film távolról sem csak a hőse és a szövetség közötti összefeszülés(ek)ről szól, hanem a maga tökéletesen hendikepes voltában tör komplexitásra, teljes életrajzot, hiánytalan portrét akar alkotni.

Az adott körülmények között a lehetetlenre vállalkozik, még akkor is, ha főhősének pályája éppen egybeesett a mozgóképhasználat végső demokratizálódásával. Van kép mindenről, ami Hope Solóval valaha is történt, sőt mozgókép, a mosolyalbumból kivett babapopsis fotótól az intézkedést foganatosító rendőr testkamerájának felvételéig, de hiába, ha a többszörös világ- és olimpiai bajnok amerikai válogatottból csupán a Solo működési korszaka előtti időszakot reprezentáló Michelle Akers van jelen, aki kétségkívül remek futballista volt, s ugyancsak sokat tett a női labdarúgásért, de mégis, amikor a fénykorát élte, például a világbajnokság gólkirályaként 1991-ben, akkor Hope Solo még csak tízéves volt…

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül.