Mivel az év két legerősebben felvezetett filmje egyszerre igyekszik visszacsalogatni a moziba az elpártoltakat – bár nem is lehetnének különbözőbbek –, versenyhelyzetbe kerülnek egymással. A pomponlányok és a matek szakkörös fiúk klasszikus összecsapása ez, amelyet (mint általában) ezúttal is a lányok nyernek, főleg, mert a matekosokról kiderül, hogy valójában szemüvegbe és kockás ingbe bújtatott focisták.
Mit rendez egy (sokak szerint) zseniális, ám megalomániás művész, ha legutóbbi megosztó sci-fije után hatásvadászattal és légből kapott ötletek pufogtatásával vádolták? Nos, egy biopicet a világ egyik leghírhedtebb figurájáról. Nolan beszélt már álomról (Eredet), állandó ébrenlétről (Álmatlanság), térről (Csillagok között), időről (Tenet), illetve más soha kisebb témákról, ám ezúttal atomi szinten gondolkodott, ettől várva a legnagyobb durranást; ellopta a tüzet az istenektől, de csak a saját melegedésére használná.
Robert Oppenheimer sokunk számára pusztán az atombomba megalkotója. Amúgy persze lehet egy egyszerű ember, aki nem gyarlóbb, mint bármelyikünk. A tudósnak túl zsidó, amerikainak túl kommunista, sokat vitatott alakja megfeszítve áll kora ideológiái közt, ám mivel engedni egyiknek sem hajlandó, lecsapnak rá, épp onnan, ahonnan a legkevésbé várja.
A „Manhattan-terv” alakulásának, az atombomba feltalálásának, Los Alamos megépülésének és a legnagyobb világégés története ez, a film mégis sokkal többet mond arról, hogy mit is jelenthet embernek lenni.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
