„A kiskori élményeknek meghatározó szerepe van személyiségünk fejlődésében, a magán- és szakmai életünk alakulásában. Az UNICEF Magyarország sikeres és elismert művészek, tudósok, közéleti személyiségek emlékeinek bemutatásával, izgalmas és mély beszélgetésekkel helyezi fókuszba ennek a megismételhetetlen és felbecsülhetetlenül fontos időszaknak a tétjét.”
Még mielőtt bárki megijedne, a Tinder sértetlenül került ki a drámai történetből, még akkor is, ha be kell látnunk, hogy a hétpróbás csaló, Shimon Hayut tevékenykedése nem vet túl jó fényt a platformra.
A fizika és a film közös törvényei szerint utólag minden feketébe mártott film megszépül, a másodvonal noirjait is falja a ráérős utókor, Edmund Goulding 1947-es Nightmare Alley-jének is kellett egy fél évszázad, hogy a korabeli kritikusok ejnye-bejnyéire rácáfolva felküzdje magát az „elfeledett gyöngyszemek” mindent megszépítő polcára.
A felnőtté váláshoz lelket próbáló, rázós út vezet – ugyanez igaz az életközepi karrierváltásra is. Az Iskola a pult mentén látszólag az előbbiről szól, ám minden jel arra mutat, hogy a Long Islanden cseperedő, írói álmokat dédelgető kisfiú története csak az apropót szolgáltatja utóbbihoz.
Eldőlni látszott a spanyol polgárháború kimenetele 1938-ra, miután Hitler bombázókat vetett be, míg Sztálin az NKDV-t, a „belső ellenségre” vadászva. Mindezt a nyugati hatalmak ölbe tett kézzel nézték, pedig az akkori, immár jó minőségű fényképes haditudósítások a demokrácia sárba tiprását és a lakossággal szembeni terrort is bemutatták.
Hogy időszerű-e 2021-ben Magyarországon (egyébként a szerző születésének 100. évfordulóján) kiadni egy 1963-as amerikai feminista alapművet, arra spontán és egyértelmű választ ad egy minapi online hirdetés, amelyben egy vidéki város kulturális központja fiatal feleségek és házasodni készülő hölgyek számára hirdet „derékasszony-képzést”.
Portugáliában járunk, 1968-ban, mely esztendő arrafelé kevésbé a hippimozgalomról vagy a diáklázadásokról maradt emlékezetes, inkább az elkeseredett gyarmati háború nyomorúságáról, illetve abban az évben ért véget a meglehetősen hosszú Salazar-korszak. De amikor történetünk indul, „az öreg” még él, a rendszer szemfüles pártkatonái ugyanakkor már nagyon helyezkednek a főnök betegágya körül.
Torsten Körner nem most kezdte a közelmúlt német történelmének feldolgozását. Az íróként és újságíróként is aktív filmes 2016-ban mutatkozott be Angela Merkelről szóló portréfilmjével (Angela Merkel – Die Unerwartete), majd 2017-ben filmet készített Németország és a világ közvéleményét akkor legjobban foglalkoztató menekültkrízis témájáról, amelynek kezelése kis híján Merkelt is bukásba sodorta (3 Tage im September).
Nagyobbrészt nem új műveket elősorakoztató, mégis újdonságélménnyel ható kötet ez: két ciklusból áll, „kamaszlány-versek” szerepelnek benne. Címe a második, 2021-es versekből álló ciklus egyik darabjából lett kiemelve, és nagyobbik részét az 1987-es Rejtjeles tábori lap című kötet versei teszik ki.
A napokban lett volna 75 éves David Bowie. A szimbolikus évforduló miatt a szokásosnál is jobban izzik most a zenei hagyatéka körül a levegő, és ennek részeként nemrég végre megjelent az ún. Era boxszett sorozat ötödik darabja, a Brilliant Adventure. Rengeteg minden van rajta, pazar a kivitelezés, viszont az emberben marad némi hiányérzet.
Ha úgy vesszük, Benjamin Britten 1960-as Shakespeare-darabjával szerencséje van a magyar operaéletnek – és viszont. Már 1963-ban sor került a hazai bemutatójára, aztán a debreceni premiert jegyző Vámos László 1972-ben az Erkel Színházban is színpadra állította a művet.
Huszonhárom évvel ezelőtt rendezték meg az első SzólóDuó Fesztivált Budapesten, de akkor még csak hazai alkotók jelentkezhettek rá. A fesztivál 2005-ben megnyitotta platformját a külföldiek előtt is. Az idei fellépőket öt jelölőkörben – magyar, német, lengyel, holland és egy nemzetközi videós válogatókörben – választották ki. Az online fesztivál gáláját élőben követhettük.
Lengyel Anna meghalt, mire sikerült tető alá hozni az előadást, a Covid miatt kétszer maradt el a premier. A cím ugyanaz maradt, de amit végül a Trafó színpadán láttunk, teljesen más, mint amire a társulat eredetileg készült.
Az előadás Sidney Lumet 1976-os (hozzánk 1980-ban eljutó), azonos című filmje nyomán készült. Az Oscar-díjakkal dúsan dekorált filmet Lee Hall tette színpadra 2017-ben, s most ezt az adaptációt használja Puskás Tamás rendezése is.
