Színház

A szemlélődő szép szeme

Cicikrisztus

Kritika

Mit nevezünk művészetnek? Meg tudjuk határozni egyáltalán? Maguk a művészek is tartózkodnak attól, hogy alkotásaik jelentését, üzenetét egyértelműsítsék.

A művészetről szóló vitáknak a célja nem is lehet az egzakt válaszok megtalálása, a cél inkább a vita maga. (Lásd Yasmina Reza vonatkozó színművét, a Művészetet.) Trükkös kis seggfejek ezek a művészek – tetszik ki Nick Hornby Cicikrisztus című novellájának egyes részeiből.

Hornby az átlagember krónikása, történetei róluk, nekik szólnak, olykor elég mocskos szájjal ahhoz, hogy lemorzsolják az ilyesmire nem nyitott fogyasztókat. Műveinek szexepilje az a jelenség, hogyha elég alaposan figyelünk meg valamit, még a legérdektelenebb dolog is érdekes lesz, így nőhet ki kultusz egy milliomodik futballrajongó (Fociláz) vagy egy unalmas lemezboltos szerelmi életéből (Pop, csajok, satöbbi). Az angol író sztorijai koszos kis pocsolyának tűnhetnek a gyanútlan szemlélődő számára, de aki elég közel merészkedik, a saját képét pillantja meg a víztükörben, és onnantól Hornbynak nyert ügye van. Ezzel a nézőpont-pozicionálgatással játszik az itt színpadra vitt feldolgozott írásában is. A novella, ha távolról figyeljük, egy éjszakai életből háziasított te­rem­őr filózgatása, közelről pedig a művészet létkérdéseit feszegető elmélkedés.

Dave egyszerű figura, az istenadta nép nem túl reprezentatív megtestesítője. Nagydarab, kopasz kidobó, aki a negyvenes évei közepét tapossa, és túl sok minden nem érdekli a feleségén meg a kölykein kívül. Még az sem esik le neki, hogy életközepi válságban van, amíg a szórakozóhelyen, ahol dolgozik, a kapuban állva rá nem tör a pánik egy késsel hadonászó részeg miatt. Rájön, hogy veszélyes életmódja nem tartható tovább, helyette múzeumi terem­őrnek áll. Szerepidegen tőle a helyzet, de mindjárt tetszeni kezd neki, amikor meglátja, hogy míg mások unalmas gyümölcsös firkálmányokra vigyáznak, az „ő képe” egy megosztó darab. A messziről Krisztusnak látszó portré közelebbről nézve nem más, mint egy pornóújságokból kivágott, cicikből összemontírozott arc. Dave számára azonban nem létezik magas művészet, úgy rángatja le saját szintjére az értelmezést, mint az éhes gyerek a szaloncukrot a karácsonyfa tetejéről. Elvégre az övé is. Magáévá is teszi a festményt (nem úgy), minél tovább nézi a kortárs művésznő alkotását, annál inkább szívügyének érzi a mellbimbó-megváltó sorsát. Annyira, hogy a megosztó kép kalandjai a legmélyebb nyomot végül talán nem is a megbotránkoztatott társadalmon, hanem Dave (többe, jobba vetett) hitén hagyják.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.