Film

A távolság

Sean Baker: Anora

  • 2024. november 6.

Kritika

Az író-rendező-vágó nem lacafacázik: már az első jelenetben ott vonaglik egy tucat eszkortlány a sztriptízbár kanosabb (és pénzesebb) vendégeinek ölében, üvölt a zene, pukkan a pezsgő.

Ilyen kispályás szexistennő Ani is (nem szereti, ha Anorának szólítják, pedig a film egy hangsúlyos pontján értelmet nyer nevének jelentése), újabb meg újabb mámoros kuncsaftokat húz le (cigiszünetben van miről beszélni a kollégákkal), mielőtt hajnalban visszaváltozik fáradt, gyűrött, társtalan kültelki lánnyá, aki csak egy perc nyugalmat szeretne a közvetlenül ablaka mellett elhúzó metrószerelvények zajában. Aztán egy elképzelhetetlenül gazdag orosz oligarcha elképzelhetetlenül infantilis, örömét a bulizásban, a szexben és a lövöldözős videójátékban lelő fiacskája előbb kibérli őt két hétre, majd gondol egyet és feleségül veszi – részint a szüleit felbosszantandó, részint a zöld kártya reményében, hogy ne kelljen má’ visszamenni Oroszországba, apuci cégébe, ahol még az a szégyen is megeshet, hogy dolgoznia kell. Meg aztán dögös csaj ez az Ani: az ágyban szuper, a bulizást is szereti, a piát is bírja. Mi kell még?

Ani pedig, ez a férfiakat alaposan kitanult és ügyesen manipuláló öltáncos bedől a saját vágyainak, s elhiszi, hogy ő mint Hamupipőke nem csak megtalálta végre a királyfiját, de irányítani is képes azt. Hát persze, hogy ráküldi a bőszült papa, vagy még inkább a rettegett mama az ilyen célokra alkalmazott nehézfiúkat, bírnák már rá a fiatalokat (a mi fiunk meg az a ribanc) a szégyenletes házasság semmissé tételére. A nehézfiúkról azonban kiderül, hogy nem is olyan nehézfiúk, hiszen nem tudnak elbánni az amazonnal, aki jogos felháborodásában úgy a luxusvilla milliós berendezését, mint az ilyen hangfekvésben előadott sikoltozáshoz, ilyen szenvedéllyel kivitelezett harapáshoz és rúgáshoz nem szokott csicskásokat leamortizálja pillanatok alatt, míg hites ura, akinek férfiassága csak az alsónadrágjában van (bár ott a megzavart pásztor­óra okán kitartóan meredezik) egyszerűen elfut. Meg kell keresni, mielőtt az oligarcha, vagy még inkább rettegett felesége megérkezik. Már úton vannak, egyenesen Oroszországból.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.